Mások is követhetik Szűcsöt a hivatásosok táborába

L. PAP ISTVÁNL. PAP ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2005.02.23. 23:10
Címkék
Szûcs a jobb ajánlat miatt állt át a profik közé
Szûcs a jobb ajánlat miatt állt át a profik közé
Szûcs a jobb ajánlat miatt állt át a profik közé
Szûcs a jobb ajánlat miatt állt át a profik közé
Szûcs a jobb ajánlat miatt állt át a profik közé
Szûcs a jobb ajánlat miatt állt át a profik közé
Szűcs István minden bizonnyal szorítóba lép március 13-án Szolnokon az újonnan alakult Action-Promotion istálló első profigáláján. Már ha addig az új klub és a Magyar Ökölvívó-szakszövetség dűlőre jut egymással. Szűcs ugyanis a két hete véget ért debreceni Bocskai-emlékversenyen 22 társával egyetemben aláírta a szövetséggel a következő négyéves olimpiai ciklusra vonatkozó szerződését.

Ennek a lényege: amatőr marad. Azaz nem távozhat a hivatásosok közé.
"Megfelelő ajánlatot kaptam, jobbat az eddigieknél, így belevágok - mondja a 2002-es permi Európa-bajnokság bronzérmese. - A Vasasnál enyhén szólva sem örültek, és a szövetségben is marasztalni próbált Csötönyi Sándor elnök. Szerintem most, a ciklus elején semmit sem követelhetnek tőlem, ha jól menedzselnek és sikerül átállnom a másik műfajra, akkor Klein Csaba irányításával profiként is felfuthatok."

Nem csak a MÖSZ vezetőin múlik, hogy erre mérget vehetünk-e, hiszen a vadonatúj istálló egyelőre aláírt televíziós szerződés nélkül vág neki a majdnem ismeretlennek, soraiban Szűcs mellett az IBC-világbajnok Bognár Lászlóval, valamint Tornyai Tamással.

Szűcs feltételezhetően "kivásárolható", arra ugyanis kicsi az esély, hogy az amatőrök csak úgy, könnyedén lemondanának egyik legjobbjukról. Ha már itt tartunk: a Csötönyiékkel korrekt szakmai és üzleti viszonyt ápoló Rácz Félix a saját istállójához vinné az ugyancsak négy évre a MÖSZ-höz aláíró junior-vb-bronzérmes, 60 kilós Dudás Tibort - a hírek szerint ez elé a tranzakció elé nem gördítenek akadályt a szövetségben. Ha pedig azt is idevesszük, hogy már a két Bedák, Pál és Zsolt profiszerződéséről is suttognak, meglehetősen viharos fellegek gyülekezhetnek az amatőr műfaj felett.

Kovács István 1997-es távozása óta szakajtónyi olimpiai, világ- és Európa-bajnoki érem tulajdonosa lett hivatásossá: Erdei, Nagy János, Kótai, Lakatos, Balzsay és most Szűcs. Félő, hogy ha hasonló ütemben rabolják le a profik a sportágat, lassan egyszerűen nem lesz kiből válogatniuk.

Egy biztos: idősb Balzsay Károly, a férfiválogatott edzője ma nem a leginkább irigylésre méltó ember a szakmában…
Legfrissebb hírek

Carlos Alcaraz: Ez volt életem legjobb tornája

Tenisz
27 perce

Megtalálta Ten Hag ideális utódját a Leverkusen, szerdán jöhet a bejelentés

Német labdarúgás
38 perce

Hamarosan kiderül, ki lesz 2025-ben hazánk PDC dartsbajnoka – jön az V. Hungarian Darts Trophy!

Egyéb egyéni
1 órája

Dubraviczky Attila: Harm Osmers befolyásolta az eredmény alakulását

Magyar válogatott
1 órája

15 pontos hátrányból felállva Josh Allen és a Bills nyerte az elmúlt két év MVP-jének csatáját

Amerikai sportok
2 órája

A vártnál simábban húzta be a csoportrangadót a Packerst; kínkeservesen nyert a 49ers

Amerikai sportok
6 órája

Rossi: A bíró úgy döntött, hogy birkózómeccset vezet; Ádám Martin: Az idén már aligha játszom

E-újság
7 órája

Hétfői sportműsor: Debrecenben és Zalaegerszegen is vb-selejtezőt rendeznek

Minden más foci
7 órája
Ezek is érdekelhetik