Debrecenben eldördül a pekingi rajtpisztoly

L. PAP ISTVÁNL. PAP ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2005.02.01. 21:30
Címkék
Immár 49. alkalommal, ezúttal a számtalan debreceni sportcsarnok közül a Főnix melletti Hódosban rendezik meg a kontinens egyik legnagyobb tornáját, a Bocskai István-emlékversenyt.
Bedák Zsolt (jobbra) tavalyi 54 kilós címe megvédésére készül a Hódos-csarnokban (Fotók: Czeglédi Zsolt)
Bedák Zsolt (jobbra) tavalyi 54 kilós címe megvédésére készül a Hódos-csarnokban (Fotók: Czeglédi Zsolt)
Bedák Zsolt (jobbra) tavalyi 54 kilós címe megvédésére készül a Hódos-csarnokban (Fotók: Czeglédi Zsolt)
Bedák Zsolt (jobbra) tavalyi 54 kilós címe megvédésére készül a Hódos-csarnokban (Fotók: Czeglédi Zsolt)
Bedák Zsolt (jobbra) tavalyi 54 kilós címe megvédésére készül a Hódos-csarnokban (Fotók: Czeglédi Zsolt)
Bedák Zsolt (jobbra) tavalyi 54 kilós címe megvédésére készül a Hódos-csarnokban (Fotók: Czeglédi Zsolt)
A viadalt övező figyelem nem elsősorban a 15 országból érkező nemzetközi vendégseregletnek szól, sokkal inkább a mindenkori olimpiák után szokásos vérfrissítésnek, hiszen élesben most először derül ki, kikre is számíthat a jövőben a kapitány.
Kapitány? Olyan pillanatnyilag hivatalosan nincs is, idősebb Balzsay Károly a férfiválogatott felkészítéséért felelős szövetségi edző, miközben szakmai igazgatóként az előd, Szántó Imre is a MÖSZ alkalmazásában maradt. Ettől még tény, hogy Hidvégi György Athén előtt, az ifjabbik Balzsay a játékok után állt hivatásosnak, azóta az 57 kilós válogatott Kertész Henrik is a profikat választotta, és a súlycsoportja (legutóbb 69 kg) trónjáról szűk egy évtized után az év végi ob-n letaszított Balog Vilmos is ezen töri a fejét.
A többiekre azonban lehet számítani az újabb olimpiász kezdetén is.
Bedák Pálra (48 kg) a héten még nem, a Vasas-Rica Hungária minitorpedója mandulaműtétje után lábadozik, bátyja, Zsolt (54 kg) azonban a címvédés reményével húz kesztyűt Debrecenben. A decemberi bajnokságot kihagyó vb- és Eb-bronzérmes Káté Gyula (64 kg) meghatározó alakja lehet a jövendő magyar amatőrboksznak, mint ahogyan a ragyogó korosztályos eredményeit követően a felnőttek között is villogó Dudás Tiborra (60 kg), a Balzsay-utódként 75 kilós bajnok, volt junior-vb-ezüstérmes Szellő Imrére és a 2002-es Eb-bronzérmes Szűcs Istvánra (81 kg) is pillérként építhet a szövetség. Több lyukas súlycsoportban pedig éppen a Bocskai adhat némi feleletet a kérdőjelekre.
"Bedák Zsoltiról és Szűcsről mondhatom a legjobbakat, amenynyire figyeltem a srácokat, az ő formájukat látva lehetek a leginkább bizakodó. Kíváncsian várom, hogy Káté milyen állapotban lesz, hogy a felsőbb súlyokban hogyan szerepelnek a mieink, no meg hogy a hatvankilenc kilósoknál ki léphet Balog örökébe" - vázolta az előttünk álló négy nappal kapcsolatos reményeit idősb Balzsay.
Riválisban persze nem lesz hiány - egyebek mellett az oroszok, az ukránok, a törökök és az olaszok is kesztyűt húznak Debrecenben. A magyarokkal együtt végül összesen 16 ország 136 öklözője jelezte, hogy részt kíván venni a mai mérlegelésen.

Tv: a Sport1 február 8-án, kedden 17.15-től kétórás összefoglalót ad a versenyről. ---- A ---- 4
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Fucsovics és Marozsán is mérkőzést játszik Wimbledonban

Birkózás
4 órája

Csak mondják a magukét – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Nincs az a pénz – Gyenge Balázs jegyzete

Klub-vb
4 órája

Nikitschert a Rayo Vallecano csábítja; Öt európai, két brazil és az Al-Hilal maradt

E-újság
4 órája

Az izraeli bajnoktól ötöt kapott a Vasas, gólgazdag meccset játszott a Szentlőrinc az Eszékkel

Labdarúgó NB II
5 órája

NS-köszöntés: születésnap és visszatérés

Egyéb egyéni
5 órája

Női futball Eb: legyőzték a házigazdát a hatékony norvégok

Minden más foci
5 órája

A liverpooli legenda a maiak közül leginkább Szoboszlaiban látja önmagát

Légiósok
6 órája
Ezek is érdekelhetik