Van élet a vereség után is

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2004.03.12. 22:26
Címkék
Jóllehet a legutóbbi mérkőzését elveszítette, Komjáthi László (2051) ismét címmérkőzésen próbálhat nagyot alkotni.
A Felix-Promotion könnyűsúlyú bunyósa tavaly decemberben Sassariban pontozással kapott ki Michéle Delli Paolitól a WBC (Bokszvilágtanács) interkontinentális bajnoki övéért zajló meccsen, szombaton pedig egy másik olasszal, Stefano Zoff-fal (40–9–2) kell farkasszemet néznie az EBU (Európai Bokszunió) koronájáért zajló találkozón.A helyszín ezúttal egy másik talján város, Manerba del Garda lesz, az esélyek pedig hasonlóak a tavaly decemberi meccséhez. Vagyis: Komjáthi csak bravúrral tud diadalmaskodni. "Zoff nem klasszis bokszoló, de azt a keveset, amit tud, magas szinten adja elő – vélte Rácz Félix, a magyar öklöző promotere. – Julien Lorcyt például Franciaországban verte meg a világbajnoki övért, de régebben képes volt például kikapni Laureano Ramírez Padillától. Hullámzó teljesítményt nyújt, meglátjuk, szombaton melyik arcát mutatja. Szép mérkőzésre aligha számíthatunk, mindkét bunyós inkább a küzdelemre helyezi a hangsúlyt, alighanem ütnek-vágnak mindent, ami mozog."Rácz Félix elismerte, nem ez az első alkalom, hogy Zoff menedzsmentjével tárgyalásokat kezdett egy címmeccsről, de ez az első abból a szempontból, hogy sikerült megegyezniük. "Már nem bíztam benne, azt hittem, sohasem lesz Zoff–Komjáthi találkozó. Nehezen jönnek az ilyen lehetőségek, de ha akad egy, azzal élni kell. De melyik lehetőséggel nem kell élni?" – vélte a menedzser.
Legfrissebb hírek

NS: ifjabb Dárdai Pál aláírt a Puskás Akadémiához; Vécsei Bálint: Nem ijedek meg senkitől

E-újság
2 órája

Jet-ski Európa-bajnoki futam és junior világbajnokság Győr-Győrzámolyban

Egyéb autó-motor
2 órája

Joao Pedro duplázott nevelőegyesülete ellen, a Chelsea könnyedén jutott a klub-vb döntőjébe

Klub-vb
3 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Real Madrid a klub-vb-n

Minden más foci
3 órája

Isten ujja – Csinta Samu publicisztikája

Klub-vb
3 órája

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Nyertek a svédek, így a németekkel együtt negyeddöntősök a női Eb-n

Minden más foci
3 órája

DAC: Yhoan Andzouana távozott, Abdoulaye Gueye érkezett – hivatalos

Minden más foci
3 órája
Ezek is érdekelhetik