Fókuszban a sportdiplomácia

– A Nagy–Chacón mérkőzéshez hasonlóan az ön működésének a megítélése is szélsőséges. Az internetes fórumokon például a kiváló munkától a botrányos ténykedésig szinte minden olvasható.
– A fórumokról sohasem volt véleményem, mert az ott olvasható gondolatok nem a köz véleményét tükrözik. Itt az iszonyatosan sértett és a végletekig rendes emberek gyülekeznek, akik teret próbálnak nyerni. Kevés a reális beírás.
– Mint szakembernek, mi a véleménye a kirobbant botrányról?
– Végtelenül sajnálom, de megakadályozhatatlan, kezelhetetlen volt a folyamat, a supervisor, a rendező és a közönség sem tehetett semmit a bírói működés ellen. Az én hatáskörömbe a szakmai értékelés, a későbbiekben pedig az ügy rendbetétele tartozik.
– Az utóbbit hogyan képzeli?
– Novemberben lesz a WBO kongresszusa Miamiban, viszem magammal a mérkőzésről készült felvételt és a jelentésemet. A szervezet elsősorban a kazetta, másodsorban az én személyes tapasztalataim alapján hozza majd meg a döntését.
– Kellemetlen, hogy a mérkőzést követően szinte mindenkit hibáztat valamelyik érintett?
– Ilyen forró hangulatban befejeződő találkozó után szinte természetes, hogy mindenkire kígyót-békát kiabálnak. A versenyzőkön kívül olyanokban is hibát keresnek, akinek a feladatkörét sem tudják meghatározni.
– A pikáns múlt után nem volt kellemetlen elvállalni ezt a feladatot?
– Nagyon nagy szerencse, hogy nem bírónak vagy pontozónak kértek fel, akkor nem vágtam volna bele, mert lett volna reális beleszólási lehetőségem az eredmény alakulásába. Supervisorként csak szomorú szemlélője voltam, hogy a borzalmas bíráskodás és pontozás így tönkreteszi a kiváló sporteseményt és két kiváló sportember teljesítményét.
– A bírálatok láttán nem lenne kényelmesebb az éttermében, a Boxutcában ücsörögni, és szemlélni a világ dolgait?
– Sok feladatkörömmel kapcsolatban feltehetné ezt a kérdést. Az ember nem azért csinál valamit, mert jó, hanem azért, mert szereti. Én rajongva szeretem a bokszot, sokat köszönhetek neki, most pedig a munkámmal, a szakmai rutinommal szeretnék visszaadni valamit. A supervisori munka remek feladat, nemzetközi szinten is elismerik a tevékenységemet, amerre eddig jártam, elégedettek voltak velem. Azt hiszem, Rácz Félix is elégedett lehet, mert nagy szerepem volt abban, hogy a szolnoki gálán elkerültük a botrányt.
– Biztos, hogy lett volna ezer más lehetősége. Miért éppen erre szavazott?
– Inkább úgy mondanám, ez volt az első lehetőség, amelyet megragadtam, és amellyel éltem. Azt viszont nem tudom, mit hoz a jövő a WBO-nál, a magyar szövetségnél, a MOB-nál vagy a sportminisztériumnál. A képességeim, a nyelvtudásom, a szakmai rutinom megvan ahhoz, hogy sikeres sportdiplomata legyek. Biztos, hogy tudok, és szeretnék is tenni a sportért. Ez számomra nem munka, a Boxutca és az egyéb érdekeltségeim garantálják a biztos anyagi hátteret. Nem a sportból, hanem a sportért szeretnék élni.
– Egy gondolat erejéig visszatérnék még a supervisori munkához: hogyan tudott ilyen könnyedén, egyik napról a másikra belevágni?
– Kétezer-kettő áprilisában, a visszavonuló mérkőzésemen ott volt Paco Valcárcel, a WBO elnöke, adott ajándékba egy plakettet, és jelezte, hogy még az elutazásom előtt beszélni akar velem. Másnap a reggelinél angolul elmondta, mit akar, én bevallottam, fogalmam sincs róla, mi a supervisori munka. Egy bokszoló a mérkőzése előtt keveset találkozik vele, általában akkor, amikor behozza az öltözőbe a kesztyűt, és rövid szabályismertetőt tart. Paco azt mondta, semmi gond, a felelősök gondjaira bíz, lesz egy konferencia, vegyek részt rajta, majd üljek be mellé egy Michalczewski-gálán aszszisztálni. A mestervizsgám Grigorjan egyik meccsén volt, ott ugyan csak segéd voltam, de mindent nekem kellett csinálnom, Paco felügyelete alatt. Azóta már a huszadik önálló gálám környékén tartok.
– Van előrelépési lehetősége a WBO-nál?
– Az Amerikában vagy Nyugat-Európában élő kollégák sokkal inkább központi helyen vannak, nekem a külső részről nehezebb a tűz közelébe férkőznöm. A kelet-európai régióért való munka a nevében szép, de a térség nálunk, Magyarországon tulajdonképpen véget ér. Romániában vagy Oroszországban nem olyan sűrűek a WBO-gálák, nálunk viszont minden második az. A térségért lehetne dolgozni, ha az lenne a feladatom, hogy a WBO-t itt felvirágoztassam és keletebbre is ismertebbé tegyem, már érdemes lenne dolgozni.
– A szavaiból úgy tűnik, mintha végleg a profiboksz szolgálatába állt volna.
– Ez így nem igaz, a MÖSZ-t is szívesen segítem. Ha megtaláljuk a legjobb megoldást, állok a szövetség rendelkezésére.
– Pontosítana?
– A közeljövőben úgyis kiderül. Elég régóta tárgyalunk, de csupán azért nem szeretnék a magyar ökölvívásban dolgozni, hogy a nevem megjelenjen. Csak akkor megyek, ha tudok olyat tenni, amit más nem, akkor szívesen áldozok az időmből és az energiámból. Az elnökben, Csötönyi Sándorban van fogadókészség, örülne, ha az én generációm bekapcsolódna a vérkeringésbe.
– Hallani, hogy egyszer Kovács Istvánnak hívják majd a szövetség technikai igazgatóját.
– Adott esetben előfordulhat. Ha megfelelő a hatáskör, a döntési kör, vannak lehetőségek, akkor megyek. De csak papírokat aláírni nem fogok.
– A boksz mellett a sportdiplomáciát említette mint érdekes területet.
– Egy idő után biztos, hogy az olimpiai bizottság környékére kerülök, mert még mindig az olimpia motivál a leginkább.
– Előfordulhat, hogy MOB-funkcionárius lesz?
– Ez megint csak egy folyamat része. Ha valaki ilyen feladatra vállalkozik, előtte a szakszövetségben kell tevékenykednie. Ehhez nyújt nekem jelentős segítséget a mostani, illetve a jövőbeni feladatköröm. De hangsúlyozom, terveim nincsenek, csak vágyaim. Szeretnék a magyar sportnak, a magyar sportért segíteni, ott és ahol szükség van rá.