A szebb jövőért is bokszoltak

Több mint két évvel a rossz emlékű, kisstadionbeli összecsapás után az argentin bunyós ismét Magyarországra látogatott, ami már csak az előzmények ismeretében is talán elegendő volt ahhoz, hogy úgy háromezer-ötszázan kizarándokoljanak az arénába. A felvezetés (ugyebár a TV2 sem akart lemaradni konkurensétől, a bokszközvetítésekben mennyiségileg idehaza sokkal előrébb tartó RTL Klubtól) segítségével pedig biztossá vált, ami már a mérkőzés tényének bejelentésekor biztosra vehető volt: telt ház előtt kerül sor a Reváns névre keresztelt rendezvényre.
Arra a gálára, amely a rendező, a Felix-Promotion életében is talán sorsfordítónak minősíthető. A Nagy–Chacón meccsel jubiláló ("Csonttörő” vívta az istálló történetének ötvenedik címmeccsét) Rácz Félix, a klub első embere már hosszú ideje hangoztatta, hogy szeretne egy lépéssel előrébb jutni, és kilépni az interkontinentális bajnoki címmérkőzések (esetleg a kisebb szervezetek elveszített vb-címmeccseinek) bűvköréből. A menedzser szerint ez a találkozó tökéletes lehetőséget nyújtott az egyről a kettőre jutásra. Azt aligha kell ecsetelni, a presztízs szempontjából mekkora jelentősége volt a meccsnek, sokkal többet számított azonban a sportszakmai és az anyagi rész.
A meccs győztesét a Bokszvilágszervezet a következő világranglistáján már a második helyen jegyzi, ami azért is fontos, mert a WBO kiskönnyűsúlyú világbajnoka, a brazil Acelino Freitas minden bizonnyal súlycsoportot vált. A K. O.-művész már jelezte, hogy a Joel Casamayor elleni visszavágót nem vállalja, alighanem a fogyasztást sem, sokkal szimpatikusabb lesz számára a könnyűsúlyú mezőny. Ha lemond a világbajnoki övéről, minden bizonnyal a ranglista első (Casamayor) és második helyezettje küzdhet meg a koronáért, feltéve, ha mindketten vállalják a találkozót. Chacón esetében biztosra vehető, hogy nem lesz akadálya a Casamayor elleni harcnak, az egyelőre csak feltételezhető, mi a Felix-Promotion álláspontja ebben a kérdésben.

Az anyagiak terén már a mostani rendezvény is fordulópontot jelentett. A több tízmilliós költségvetés rekord a klub történetében, és ez az első olyan gála, amely már bevallottan tiszta bevételt hozott. Hazai győzelem esetén pedig jöhetnek a rangosabb gálák, a jelentősebb bevételek, no meg egy jövedelmezőbb televíziós szerződés.
Természetes, hogy a gálát Rácz Félix és csapata roppant idegesen várta, és feszültségoldónak nem volt rossz, midőn Nagy József és a visszatérő Kalocsai Zoltán is gyors győzelemmel tudta le a szolnoki fellépését. Ezt követően mindenki a Rubin Olivér–Esztán László találkozót várta, egy kivétellel. A ringszpíker a helyszínen kiosztott programmal ellentétes és érthetetlen módon Kamil Tatart, valamint Komjáthi Lászlót próbálta a ringbe hívni – derültség és némi fütty kísérte a szavait. Meglehet, a csütörtökön lezajlott csere zavarta meg (eredetileg Komjáthi bokszolt volna hamarabb), na de rajta kívül tudták a sorrendet a megjelentek.
Erre a bakira viszonylag gyorsan fátyol borult, hiszen Rubin látványos, egymenetes T. K. O.-val tudta le az Esztán László elleni fellépését (és feledtette a Forgács Sándortól elszenvedett pontozásos vereségét), a következő bemondói hiba azonban már füttykoncertet csalt ki a nézőkből. "És a kék sarokba… Nem. Na de miért?!” – hallottuk a végére teljesen artikulálatlan ordításba torkolló mondatokat. Hajmeresztő és elkeserítő volt. Ezek után azon már senki sem lepődött meg, midőn a termen kívül tartózkodó Kokót próbálta a ringbe csalogatni. Percekkel később járt csak sikerrel. A gála szervezésére nem lehetett panasz, nem a rendezők okolhatóak a gyors győzelmekért, kár, hogy árnyék vetődött az egyébként gördülékenyen zajló műsorfolyamra.
A külföldi menedzserek szavahihetősége szintén elgondolkoztató. Az első négy párban a remek felhozó partnerekként beharangozott vendégbunyósok mindössze nyolc megkezdett menetig állták a sarat, ami nem túl szívderítő. Mérlegjavításnak jó, bosszankodásra szintúgy, ha lehet, ebben nem kellene követni a nemzetközi gálákat. Ha már például rendezvényszervezésben sikerül versenyre kelni velük.