Gatto: visszahozom, amit elvettek

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2003.05.09. 22:14
Címkék
Gálfi András (4273) a múltban többször is nagyon közel került a világbajnoki övhöz, de a mostanihoz hasonló távolságban még egyszer sem volt élete álmának teljesülésétől. A WBO (Bokszvilágszervezet) középsúlyú interkontinentális bajnoka szombaton Buenos Airesben a helyiek favoritjával, Héctor Javier Velazcóval (2821) méri össze az erejét, és ha nyer, megszerzi a WBO ideiglenes világbajnoki övét. Ez egyben azt is jelenti, hogy a szervezet királyának, a hosszú ideje pihenő namíbiai Harry Simonnak legközelebb ellene kell kockára tennie az övét.
Simonnak, illetve menedzsmentjének a szombati találkozó után 45 nap áll a rendelkezésére, hogy eldöntse: mikor, milyen feltételek mellett hajlandó megmérkőzni az interim cím birtokosával. Ha a színes bőrű öklöző nem vállalja a feladatot, a szervezet automatikusan a Velazco–Gálfi mérkőzés győztesét nyilvánítja világbajnoknak.A lehetőség tehát adott, a megvalósítás azonban cseppet sem könnyű. Az idegen környezet, az akklimatizáció nehézségei, a több mint fél éve sajgó kéz rendre a Felix-Promotion versenyzőjének esélyeit csökkenti, azaz túlzás lenne őt favoritnak nevezni. Velazco is esélyes mivolta birtokában viselkedett a sajtótájékoztatón, gesztusai, szavai arról árulkodtak: nem tud más eredményt elképzelni, mint a győzelmet. "Nekem mindegy, hogy Wayne Alexander vagy Gálfi András áll a szemközti sarokban. Bárkit kiütök, és megnyerem az övet” – hangoztatta az argentin.Gálfi nem vette a lapot, és udvariasan reagált a szavakra: "Megpróbálom visszavinni Magyarországra azt, amit korábban egy argentin elvett egy magyar bokszolótól – fogalmazott "Gatto”, utalva Kovács Istvánnak a Julio Pablo Chacóntól elszenvedett vereségére. – A kezem nincs százszázalékos állapotban, de minden tőlem telhetőt megteszek a sikerért. Az első három-négy menetben oda kell figyelnem Velazcóra, mert jó kezdő, igazi mészáros, aki kiütésre tör. Aztán ha a mérkőzés közepétől, úgy a hatodik menettől sikerül felpörögnöm, akkor bármi előfordulhat.”
Legfrissebb hírek

Litvániában kapott ki a címvédő a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
5 órája

NB I: csökkent a becsült érték, nőtt a játékoseladásból származó bevétel; Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

E-újság
6 órája

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
6 órája

Szombati sportműsor: a Debrecen dán, a Győr román riválist fogad a női kézi BL-ben

Minden más foci
6 órája

Kár volt – Szöllősi György jegyzete

Minden más foci
6 órája

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
6 órája

Semenyo vezérletével, látványos gólokkal fordított a Bournemouth

Angol labdarúgás
6 órája

Először nyert kapott gól nélkül a Ligue 1-ben az újonc párizsi csapat

Francia labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik