Taktikai mestermunka

A páratlan gyűjtemény (ebben a négy kategóriában korábban senki sem tudott feljutni a világ tetejére!) eddigi utolsó darabját helyi idő szerint szombaton Las Vegasban szerezte meg, miután oktatófilmbe illő boksszal, egyhangú pontozással legyőzte honfitársát, a szintén amerikai John Ruizt (38–5–1), és elvette tőle a WBA (Bokszvilágszövetség) nehézsúlyú vb-koronáját.
A félnehézsúly egyeduralkodója – egyszerre őrizte az IBF (Nemzetközi Bokszszövetség), a WBA és a WBC (Bokszvilágtanács) övét, ezek közül most az IBF-é nincs nála, mert a szervezet a Ruiz-meccs miatt elvette tőle – ha nem is egyértelmű favoritként, de esélyesként várta élete első fellépését a királykategóriában, és ennek tudatában lépett be a ringbe. Ruiz ugyan megpróbálta egy nagy rohammal meglepni az elején, de nem járt szerencsével, és egy perc elteltével már azt a képet láthattuk, amit a későbbiekben szinte az egész mérkőzésen. Jones diktálta a tempót, táncolt körbe a ringben (gyorsasága a felszedett kilók dacára semmit sem kopott), ballal folyamatosan sakkban tartotta Ruizt, ha pedig még a jobbot is útjára indította, a bajnok azonnal kettős fedezékbe kényszerült.
Érződött, a kihívó élvezi a bunyót, a második menettől kezdve már azt is megengedte magának, hogy a tőle megszokott módon, leengedett kézzel sétálgasson, miközben vigyorogva hajolgatott el Ruiz pofonjai elől. Furcsa módon az első latin származású világbajnok nem tudta kihasználni a termetéből, súlyából, illetve nagyobb ütőtávjából adódó előnyeit, ráadásul képtelen volt használni az Evander Holyfield ellen előadott, dulakodásra épülő küzdőstílusát, így viszonylag egyoldalú harc bontakozott ki.
A negyedik menetben pedig előkerültek a trükkök: Jones hol a fejét rázogatta, hol a kesztyűjét próbálta viccből levenni, hol pedig kihívóan integetett Ruiznak, aki azonban hiába akart bármit is tenni, nem fért oda riválisához. Ezzel szemben a színes bőrű bunyós egyre több kombinációt vett elő a fegyvertárából, hol balfelütés, jobbegyenes, hol pedig balhorog, jobbcsapott összetétellel lepte meg a címvédőt. Az amolyan becsületes iparos benyomását keltő Ruiz állta a pofonokat – az ötödikben például olyan jobb–bal kombinációt vészelt át lábon, amilyentől félnehézsúlyban bárkit kiszámoltak volna –, de tudta jól, ez édeskevés a győzelméhez.
Ennek megfelelően a hatodik menettől emelt a fordulatszámon, gyakrabban próbált testre támadni, de Jonest ritkán lehetett zavarba hozni. Ha kellett, fogott, ha kellett, táncolt, és néhány kósza ütéstől eltekintve semmit sem kellett "túlélnie”. A meccs derekán lazábbra vett ugyan néhány felvonást, de a tizedik-tizenegyedik menetben még a finisre is maradt ereje. A tizenkettedik felvonás pedig már az ünneplésé, valamint a folyamatos vigyorgásé volt… A pontkülönbség – 118:110, 117:111, 116:112 – minimum tükrözi a valós erőviszonyokat, igaz, azon érdemes elgondolkozni, a harmadik döntnök milyen meccset nézett!
"Csak Ali tudta úgy sokkolni a világot, ahogyan én – jelentette ki a meccs után az újdonsült világbajnok. – Én vagyok a főnök, és addig nem változtatok a küzdőstílusomon, amíg nem kapok ki. Történelmivé tettem ezt a mérkőzést.” Az utolsó mondatával kár lenne vitatkozni. Ô a második olyan bokszoló, aki a középsúly után meghódította a nehézsúlyt – 1897-ben Robert Fitzsimmonsnak sikerült ugyanez a bravúr –, és szintén csak egy bokszoló – 1985-ben Michael Spinks – tudott úgy trónra lépni a királykategóriában, hogy előtte félnehézsúlyban is a csúcsra ért. Most Roy Jones Juniornak mindkettő összejött!
A folytatásról egyelőre csak találgatások vannak. Nem tudni, hogy a magasabb, erősebb bokszolók – Lennox Lewis, a Klicsko fivérek – ellen mire megy az amerikai. Saját bevallása szerint a mostani mérkőzés csak egyszeri kirándulás volt a királykategóriába, így ismét retteghetnek az alacsonyabb súlycsoportok képviselői. Félnehézsúlyban nincs ellenfele (a Dariusz Michalczewski elleni összecsapásnak nincs realitása), a nagyközépsúlyhoz talán már sokat kellene fogyasztania, ami esetleg szimpatikus lehet számára, az a cirkálósúly. Például a kazah Vaszilij Zsirov elleni találkozó, amelyen az ötödik súlycsoportban szerezhetne világbajnoki koronát.
Az előmérkőzések keretében három vb-címmecsre is sor került, a címvédők 2–1-gyel tudták le a szombatra rendelt penzumot. Egyedüliként a panamai Santiago Smaniegónak (36–7–1) kellett csalódnia, aki a harmadik menetben döntő fölényes vereséget szenvedett a mexikói Alejandro Garcíától (21–0), és kénytelen volt búcsút inteni a WBA nagyváltósúlyú világbajnoki övének. (Ebben a súlycsoportban továbbra is az amerikai Oscar De La Hoya a szervezet első számú embere, csak neki szuperbajnok a minősítése.) Ugyanennél a szervezetnél cirkálósúlyban viszont nem történt őrségváltás, miután a francia Jean-Marc Mormeck (29–2) a nyolcadik felvonásban technikai K. O.-val jobbnak bizonyult, az ukrán Olekszandr Gurovnál (32–4–1). Nagyváltósúlyban az amerikai Ronald "Winky” Wright (45–4) viszont végigbokszolta a tizenkét menetet a kolumbiai JC Candelo (25–5–3) ellen, igaz, pontozásos sikere miatt egy percig sem kellett aggódnia.