Tyson bokszolni akar, de kivel?

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2003.02.19. 20:25
Címkék
Ha Mike Tysonról van szó, akkor lassan már semmin sem szabad meglepődnünk. Harapott ő már ki egy darabot Evander Holyfield füléből, ült többször is börtönben, mondott le meccseket elég furcsa okok miatt, és ebbe a sorba tökéletesen beleillik a közelmúlt eseménysora. Elég csak az elmúlt, alig több mint huszonnégy óra történéseit feleleveníteni! "Iron Mike előbb bejelentette, hogy öt napig influenzával az ágyat nyomta, emiatt szombaton nem tud kiállni Memphisben a szintén amerikai Clifford Etienne ellen.
Lehet, hogy Tyson két szék közé esik (Fotó: Reuters/Paul Bates)
Lehet, hogy Tyson két szék közé esik (Fotó: Reuters/Paul Bates)
Lehet, hogy Tyson két szék közé esik (Fotó: Reuters/Paul Bates)
Lehet, hogy Tyson két szék közé esik (Fotó: Reuters/Paul Bates)
Lehet, hogy Tyson két szék közé esik (Fotó: Reuters/Paul Bates)
Lehet, hogy Tyson két szék közé esik (Fotó: Reuters/Paul Bates)
Röviddel később Shelly Finkel, Tyson képviselője azt nyilatkozta, védencének eszében sincs lemondania a találkozót, úgyhogy nem kell aggódni, lesz meccs. Freddie Roach, a fenegyerek segítője még azt is közölte, Tyson a legnagyobb titokban érkezett meg Memphisbe, még arra is ügyelt, hogy "csalit” dobjon oda az újságíróknak (egy símaszkos férfi az ő nevén jelentkezett be az egyik helyi szállodában…). Már az eddigiek is egy közepes vicclapba illő események voltak, de még nem jelentették a végét ennek a komédiának.
A következő lépés ugyanis a szintén börtönviselt Etienne-é volt. "A bolondját járatja velem. Hétfőn lemondja, majd másnap reggel bejelenti, hogy mégis vállalja az összecsapást. Ez inkább a lelki hadviselés része, de én nem vagyok hajlandó az ő szabályai szerint készülni” – dühöngött a bokszoló. Menedzsere, Les Bonano hozzátette: az ő védence nem másítja meg a véleményét néhány órával később, tehát biztos, hogy szombaton Memphisben nem lesz meccs!
Legalábbis Tyson–Etienne biztosan nem – habár ezt szombat estig minden körülmény között felelőtlenség lenne kijelenteni… –, viszont "Iron Mike” mással még összemérheti az erejét. Ennek megfelelően menedzsmentje most lázasan ellenfél után kutat, ugyanakkor az több mint véleményes, hogy ennyi idő alatt sikerül minőségi beugrót találni.

Gálfi Budapesten vághat vissza Hissaninak

Március 14-én, a Pólus Centerben rendezi meg idei első bokszgáláját a Felix-Promotion. A gála fedőneve a "MegGATTOlhatatlan győzelem” lesz, ebből pedig egyenesen következik, hogy az est főszereplője Gálfi András, a WBO (Bokszvilágszervezet) középsúlyú interkontinentális bajnoka lesz.
"Gatto” először védi meg az övét, amelyet tavaly szeptemberben ugyancsak a Pólus Centerben szerzett meg, méghozzá a dél-afrikai Anthony Van Niekerk elleni pontozásos sikerével. Gálfi riválisa a francia Mohamed Hissani lesz, akivel egyszer, még 1999-ben találkozott. Arról a meccsről nem lehetnek túl jó emlékei, hiszen a gall bunyós hazai közönség előtt pontozással jobbnak bizonyult nála.
Gálfi mellett kesztyűt húz a kiskönynyűsúlyú magyar bajnoki öv birtokosa, Nagy János, továbbá Takács Zoltán, Balogh Zoltán és Rubin Olivér. Az eredeti tervek szerint Isaszegi Róbert, a WBO harmatsúlyú interkontinentális bajnoka is ott lett volna a Pólusban, de végül nem Budapesten, hanem szűkebb hazájában, Miskolcon kell felhozó meccset vívnia.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik