Johnny Tapia kómába került

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2003.01.12. 21:28
Címkék
Alaposan rájárt a rúd Johnny Tapiára, aki korábban a kisharmatsúlyúak, a harmatsúlyúak és a pehelysúlyúak között is világbajnoki övet tudott a derekára csatolni. Az amerikai bokszoló ellen előbb kábítószer-birtoklás vádjával eljárást indítottak, nem sokkal később pedig kórházba szállították.
Az eljárást egy házkutatást követően kezdték el, amikor az egyik rokonánál vendégeskedve kábítószert találtak nála. A rokon tiltott fegyverviselés, míg a lakásban lévő harmadik személy kokainbirtoklás miatt került korábban összetűzésbe a hatósággal, de egyelőre sem őket, sem pedig Tapiát nem vették őrizetbe.Órákkal az eset után, a rendőrségről hazatérve aztán Tapia elesett a házában és beverte a fejét. A 35 éves klasszist kórházba szállították, de egyelőre kómában van. Az orvosok szerint kritikus az állapota. Felesége szerint Tapia az eljárás elindítása miatt lehangolt volt, de semmi sem utalt arra, hogy rosszul érezné magát. Azonban egyszer csak megszédült, elesett, s beütötte a fejét. Egy másik nagy bajnok, Oscar De La Hoya rajongói viszont örülhetnek, mert elképzelhető, hogy nem kell szeptember 13-ig, a "Sugar” Shane Mosley elleni mérkőzésig várniuk kedvencük következő fellépésére. A WBA (Bokszvilágszövetség) és a WBC (Bokszvilágtanács) nagyváltósúlyú világbajnoka ugyanis szeretne március harmadikán is kesztyűt húzni, méghozzá az IBF (Nemzetközi Bokszszövetség) hajdani királya, Yori Boy Campas ellen.
Legfrissebb hírek

Vogel Soma a kezelése után: Az olimpia volt az első gondolatom

Vízilabda
26 perce

Közel félmillió embert mozgatott meg az Európai Sporthét Magyarországon

Egyéb egyéni
46 perce

Dina Márton: A hazai bajnoki cím mentette meg az évemet

Kerékpár
57 perce

Tóth Zita alpesi síző 2030-ig hosszabbított a Vasassal

Téli sportok
1 órája

Slot: Jobbnak kell lennünk, hogy ne a szerencse döntsön

Angol labdarúgás
1 órája

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
1 órája

Gyulai Miklós: Molnár Attila óriási lehetőség előtt áll, világsztárokkal edzhet

Atlétika
1 órája

Horváth Dávid intelme az NB I-es újonc ellen: észnél kell lenni!

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik