Mégis lesz Lewis–Klicsko

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2002.12.21. 22:06
Címkék
Most éppen minden érintett úgy nyilatkozott, hogy sor kerül a Lennox LewisVitalij Klicsko nehézsúlyú világbajnoki címmérkőzésre. A közelmúltban a WBC (Bokszvilágtanács) trónján ücsörgő brit még úgy vélekedett, az ukrán nem méltó arra, hogy összemérje az erejét vele, most viszont Klaus-Peter Kohl, Klicsko klubjának, az Universum Box-Promotionnek az első embere elmondta: már régen megszületett a megállapodás. "A szerződést már szeptemberben aláírta mindkét fél.
Casamayor újabb sikere

MIAMI. Joel Casamayor (28–1, 18 K. O.–T. K. O.), a WBA (Bokszvilágszövetség) egykori kiskönnyűsúlyú világbajnoka a második gyôzelmét aratta azt követôen, hogy januárban szoros meccsen kikapott a brazil Acelino Freitastól. A kubai öklözô Miamiban egykori edzôpartnerét, a mexikói Yoni Vargast (23–4) az ötödik menetben kétszer is a padlóra küldte, ezt követôen repült a törülközô… A találkozó elôtt – többek között Muhammad Ali jelenlétében – kitüntették minden idôk egyik leghíresebb edzôjét, Angelo Dundee-t, aki 50 éve tevékenykedik ebben a sportágban.

A meccsre április tizenkettedikén vagy tizenkilencedikén kerül sor, mindössze a helyszín kérdéses. Vagy Las Vegasban lesz a meccs, ahol a közelmúltban Vladimir Klicsko megverte Jameel McCline-t vagy egy másik városban. De annyi biztos, hogy az Egyesült Államok adhat otthont a találkozónak” – jelentette ki a promoter.
Kohl a hét második felében Nagy-Britanniában járt, ahol az utolsó részleteket próbálta meg tisztázni Lewis menedzsmentjével. A jelek szerint egyetlen mozzanat híján sikerrel járt. Különben aligha nyilatkozott volna úgy, hogy sportszakmai szempontból élete legnagyobb üzletét ütötte nyélbe.
Legfrissebb hírek

Vogel Soma a kezelése után: Az olimpia volt az első gondolatom

Vízilabda
25 perce

Közel félmillió embert mozgatott meg az Európai Sporthét Magyarországon

Egyéb egyéni
45 perce

Dina Márton: A hazai bajnoki cím mentette meg az évemet

Kerékpár
56 perce

Tóth Zita alpesi síző 2030-ig hosszabbított a Vasassal

Téli sportok
1 órája

Slot: Jobbnak kell lennünk, hogy ne a szerencse döntsön

Angol labdarúgás
1 órája

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
1 órája

Gyulai Miklós: Molnár Attila óriási lehetőség előtt áll, világsztárokkal edzhet

Atlétika
1 órája

Horváth Dávid intelme az NB I-es újonc ellen: észnél kell lenni!

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik