Formába hozás előtt

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2002.11.13. 22:08
Címkék
Erdei Zsolt számára érezhetően közeledik a november 23-i első címvédő összecsapás. A WBO (Bokszvilágszervezet) félnehézsúlyú interkontinentális bajnoka (az övet máig emlékezetes gálán szerezte meg a Jim Murray elleni kiütéses sikerével) a dortmundi Westfalenhalléban az amerikai Michael Rush ellen húz kesztyűt, saját bevallása szerint profikarrierje eddigi legnehezebb meccsén.
"A James Toney elleni összecsapását láttam, igaz, sokszor nem, de ennyi éppen elég volt ahhoz, hogy lássam: nem egy hurka vár rám – ecsetelte a méltán népszerű, eddigi tizenhárom mérkőzését rendre megnyerő Madár. – Meglepetésszerűen szokott támadni, előfordult, hogy a védekezésből kiindulva hirtelen vált át támadásba, és eldobálja a nagy jobbos »parasztlengőit«. Persze ha a védekezésemmel nem lesz gond és az agyam is tiszta lesz, akkor nem jelenthet problémát Rush legyőzése. A felkészülésem jól sikerült, kedden volt a csúcsterhelés, akkor tíz menetet kellett kesztyűznöm, szerdán már csak szolid nyolc kilométeres futás várt rám. Csütörtökön és pénteken még kesztyűzök, a jövő héttől pedig a szokásos utolsó simítások és a formába hozás időszaka következik.”Ha pedig tényleg a magyar bunyós és szurkolói által várt eredménnyel zárul a dortmundi fellépés, akkor alighanem már az első nyolcban köszönthetjük Erdeit az EBU (Európai Bokszunió) következő ranglistáján. Persze a legújabb, novemberi rangsorban elfoglalt tizedik helye miatt sem boldogtalan az Universum Box-Promotion profija! "Szerintem tizenhárom meccsel a hátam mögött ez óriási eredmény, nagyon boldog vagyok. Eddig messzemenően elégedett vagyok az idei évemmel, szerintem szó sem érheti a ház elejét. Egyre erősebb ellenfeleket kapok, olyanokat, akik már szerepelnek a különböző ranglistákon, és az ő legyőzésükkel kapaszkodhatok egyre feljebb. A karrierem eddig jól alakul, most rajtam a sor, hogy még nagyobb ívet adjak neki” – jelentette ki Erdei.És ha már felvetődött az Európai Bokszunió ranglistája, feltétlenül meg kell említenünk, hogy eddig példa nélkül álló módon hét magyar állampolgárságú bunyós neve is szerepel a különböző súlycsoportok legjobb húsz helyezettje között. A legelőkelőbb helyen az Egyesült Államokban szombaton debütáló, a Polish Boxing Promotiont erősítő Kótai Mihály áll, a WBC (Bokszvilágtanács) nemzetközi bajnoka a nagyváltósúlyúak között az ötödik helyen áll. Az universumos Erdeiről már szóltunk, a további öt magyar öklöző pedig kivétel nélkül a Felix-Promotion kötelékébe tartozik.A WBO interkontinentális bajnoki címmérkőzésére készülő Isaszegi Róbert 12. a harmatsúlyúak között, a magyar bajnoki címmeccs előtt álló Nagy János 14. kiskönnyűsúlyban, Komjáthi László 14. a könnyűsúlyúaknál, a közelmúltban Európa-bajnoki címmérkőzést elbukó Matolcsi József 18. váltósúlyban, a WBO-kisvilágbajnok Gálfi András pedig 13. középsúlyban. Ebből az ötös fogatból egy-két bunyósnak esélye van arra, hogy néhány győztes csata után harcba indulhasson az Európa-bajnoki koronáért.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik