Újabb nagy lépés előtt

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2002.11.08. 22:54
Címkék
Az Universum Box-Promotion vezetőségének hosszabb tárgyalássorozatot követően sikerült megegyeznie az első számú kiszemeltjével, így újabb akadály hárult el Erdei Zsolt november 23-ra tervezett címvédő mérkőzése elől. Pénteken hivatalosan is eldőlt, hogy a WBO (Bokszvilágszervezet) félnehézsúlyú interkontinentális bajnoka az amerikai Michael Rush (2461, 13 K. O.T. K. O.) ellen teszi először kockára az október 5-én Debrecenben megszerzett övét.
Erdei (balra) elôször Rush ellen védheti meg a Murray (jobbra) ellen megszerzett övét
Erdei (balra) elôször Rush ellen védheti meg a Murray (jobbra) ellen megszerzett övét
Erdei (balra) elôször Rush ellen védheti meg a Murray (jobbra) ellen megszerzett övét
Erdei (balra) elôször Rush ellen védheti meg a Murray (jobbra) ellen megszerzett övét
Erdei (balra) elôször Rush ellen védheti meg a Murray (jobbra) ellen megszerzett övét
Erdei (balra) elôször Rush ellen védheti meg a Murray (jobbra) ellen megszerzett övét
A 35 éves bunyós az utóbbi időben ingázott a félnehéz- és a cirkálósúly között (az utóbbiban az NBA nevű szervezet bajnoki övét is megkaparintotta), eddig kizárólag az Egyesült Államokban lépett a kötelek közé, ráadásul a meccslistáján ismert nevek is szerepelnek. 1999 márciusában például azzal a Hasim Rahmannal bokszolt – és kapott ki tőle technikai K. O.-val az ötödik menetben –, aki a közelmúltban az IBF (Nemzetközi Bokszszövetség) és a WBC (Bokszvilágtanács) nehézsúlyú világbajnoka is volt. Az idén májusban pedig azt a James Toneyt sodorta az útjába a (bal)szerencse – technikai K. O.-vereség a 10. felvonásban –, aki egykoron az IBF nagyközépsúlyú bajnoka volt, most pedig ő a szervezet cirkálósúlyú bajnokának, Vaszilij Zsirovnak a hivatalos kihívója. Rusht a Boxrec nevű internetes magazin a 41. helyen rangsorolja a cirkálósúlyúak között, míg a tizenhárom meccsét rendre megnyerő Erdei huszadik a félnehézsúlyúak között.
"Az edzőmmel, Fritz Sdunekkel már láttam egy videót Rushról és nyugodtan mondhatom, veszélyes ellenfél vár rám – nyilatkozta lapunknak Madár. – A Toney elleni mérkőzését néztük meg, azon inkább elmozgó stílusban bokszolt, és hirtelen ritmusváltásokkal, valamint messziről indított csapottakkal próbált veszélyeztetni. Jó bokszolónak tűnik, erősebbnek, mint Murray volt, úgyhogy fel kell kötnöm azt a bizonyos nadrágot.”
Erdei elmondta, örül annak, hogy a fokozatosság jegyében erősebb riválissal kell szembenéznie, mint legutóbb Debrecenben. A felkészülése is ennek megfelelően alakult, egyrészt "benne volt” az a munka, amelyet a cívisvárosi gála előtt végzett el, másrészt az elmúlt hetekben és az elkövetkező napokban erre még "rádolgoznak”. "Még a jövő héten is végig kesztyűzni fogok, lesz közte egy embert próbáló, tízmenetes etap is – mesélte Erdei. – Az egyik legkeményebb kihívás azonban a szombati tizenkétszer nyolcszáz méteres futás lesz. Mindegyik részszakaszt három percen belül kell teljesítenem, két futás között csak egy perc pihenőt kapok… De eddig mindig ment, miért ne sikerülne most is?!”
A kesztyűpartnerekre mindenesetre nem panaszkodhat a magyar öklöző, hiszen többek között az ugyancsak interkontinentális bajnoki címmérkőzésre készülő Stipe Drews és a WBA (Bokszvilágszövetség) kisvilágbajnoki koronájáért a már vb-címmeccset is vívó Alejandro Lakatust legyőző lett Elvis Mihajlenko is az edzőtársak között szerepel.
"Győzni szeretnék Rush ellen, ez a legfontosabb. Emellett arra is figyelnem kell, hogy végig higgadt maradjak, és nagyon szeretném, ha sikerülne megfelelően összpontosítanom a védekezésre” – vázolta Erdei, hogy mire számíthatunk tőle a dortmundi Westfalenhalléban.
Legfrissebb hírek

A MOB elnöke a rövid pályás gyorskorcsolyázók edzésén járt

Téli sportok
29 perce

Davis-kupa: Marozsán kezd az osztrákok ellen Debrecenben

Tenisz
1 órája

Gruber Zsombort választották július és augusztus legjobb játékosának az NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája

Most sem jutottak ki a vb-re, menesztették a venezuelai kapitányt

Foci vb 2026
1 órája

82 évesen visszatér a pályára a korábbi Serie A-kapus

Olasz labdarúgás
2 órája

Franz Beckenbauer, a Császár 80 éve született

Német labdarúgás
2 órája

A Real Madrid idén sem vesz részt az Aranylabda-gálán – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2 órája

74 vádpontban találták bűnősnek a Chelsea-t – hivatalos

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik