Milyen veszélyes a boksz?

Nézzük meg alaposabban a vádaskodás két területét! A sérülések relatív gyakoriságával (a résztvevők létszámával arányos gyakorisággal) kapcsolatban megkérdeztük dr. Jákó Pétert, a Sportkórház főorvosát, a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó-szövetség orvosbizottságának elnökét, hogy világviszonylatban hol áll az ökölvívás, más sportágakkal összehasonlítva. "Az ökölvívás jelenleg a tizenhárom-tizennegyedik helyen áll a baleseti statisztika adatai szerint. Halálos baleset az amatőröknél világviszonylatban egy-kettő fordul elő évente” – felelte érdeklődésünkre az orvos.
A The Ring Almanach adatai szerint 2000-ben négy profi ökölvívó szenvedett halálos balesetet – összehasonlításképpen egy régi, de megdöbbentő adat: Zsolt Róbert Labdarúgók, sportolók című könyvében írja, hogy 1975-ben csak a tiroli hegyekben 68 síelő vesztette életét. Minderre magyarázatot ad, hogy egy ökölvívó arra készül, hogy ellenfele ütésekkel támadja, így az edzések során kiemelt szerepet kap a védekezés gyakorlása!
A hatvanas évek elején több profi vb-mérkőzésen történt tragikus kimenetelű baleset. Emiatt a sportágat súlyos támadások érték, ennek következtében 1963-tól kedzve a profiknál és az amatőröknél egyaránt az egészségvédelmet szolgáló szabálymódosítások egész sora került bevezetésre, melyek nyomán a sérülések és végzetes balesetek száma minimálisra csökkent. A sérülés, haláleset konkrét dolog, megszámolható, így a veszélyességre vonatkozó vádak statisztikailag könnyen megcáfolhatók. Nehezebb kivédeni a központi idegrendszer károsodására vonatkozó állításokat. Az ugyanis, hogy az évek, esetleg évtizedek során kapott ütések az agyállományban károsodást okoznak – vagy nem okoznak –, konkrétan se nem bizonyítható, se nem cáfolható.
A sportág ellenségeinek van egy logikusan hangzó eszmefuttatása: "Minden ütés bizonyos fokú agyrázkódással jár, az évek során ezek hatása összeadódik, és maradandó agykárosodást okoz.” Az elméletnek az a buktatója, hogy mi is az agyrázkódás? Az agyrázkódás olyan átmeneti agyi elváltozás a fejet ért ütés következtében, ami eszméletvesztéssel, tudatkieséssel, vérnyomáseséssel, szédüléssel, esetleg hányással jár. Ez azonban aligha kapható a puha ökölvívókesztyűvel kapott olyan ütés(ek)től, amelyek a tudat működésében semmilyen zavart sem okoztak, azokat a versenyző észre sem vette!
Na és a kiütés? Kiütés először is nagyon ritkán fordul elő, akkor is legtöbbször a halántékcsontban elhelyezkedő egyensúlyi szerv megrázkódásának következménye, emiatt tántorog a versenyző felkelése után. Iszonyatosan ritkán előfordul agyrázkódásos kiütés is – rendszerint akkor, ha a leeső veresenyző beveri a fejét a ringpadlóba –, ilyenkor három hónapos kötelező pihenő következik, majd EEG-vizsgálat, és csak azután – természetesen negatív lelet esetén! – kapja meg a versenyző újra a rajtengedélyt. (A "normál” kiütés, sőt a fejre kapott ütésből fakadó "döntő fölény” esetén egy hónap a kötelező pihenő – nem hiszem, hogy van még sportág, ahol a résztvevőket ennyi egészségvédő előírás óvná!)
Több újságunk is idézte a hatvanas években az Angol Királyi Orvosi Kamara vizsgálatsorozatának eredményét. A vizsgálat magas százalékban mutatott ki rendellenességeket, a dolgozat záró bekezdése viszont így hangzott: "Vizsgálataink alapján, amelyeket 1928–1955 között tevékenykedett ökölvívókon végeztünk, nem vonható le következtetés a mai ökölvívás egészségkárosító hatására, mert azóta a sportág versenyfeltételei alapvetően megváltoztak.”
A Boxing News című angol hetilap csak ennyi kommentárt fűzött hozzá: "Akkor mire volt jó az egész? Miért kellett ennyi ideig pénzt és energiát pazarolni egy eleve tudománytalan vizsgálatsorozatra, ahol öreg embereket vizsgáltak meg, akiknek nem ismerték a kiindulási állapotukat, nem tudtak semmit arról, hogy mit örököltek az őseiktől, és hogy az ökölvíváson kívül milyen egyéb hatások érték őket…”
A sportág elleni támadások a hatvanas-hetvenes évek után – nagyrészt a bevezetett egészségvédő intézkedések nyomán – lassan elmaradtak. Úgy tapasztalom, hogy a hazai nagyközönség nagyfokú szembenállása a sportággal szemben szintén csökkent, sőt, megváltozott. Ebben, meggyőződésem szerint, nagy szerepet játszottak napjaink bokszkiválóságainak kommentárjai, tévényilatkozatai: Kokó, majd Erdei Zsolt és Kótai Mihály egyáltalán nem az egykor elképzelt "tompa” ökölvívót képviselik!