A tét a bajnoki arany

Vágólapra másolva!
2002.11.06. 21:12
Címkék
Csütörtöktől szombatig Pécsett lépnek szorítóba a magyar hölgyek az országos bajnoki címekért. A helyszín kiválasztása nem véletlen, hiszen jövő májusban a baranyai megyeszékhelyen kerül sor a szakág második Európa-bajnokságára, ahol igencsak vérmes reményekkel húznak majd kesztyűt legjobbjaink.
Az összkép persze nem enynyire rózsaszínű, még akkor sem, ha a mezőny évről évre növekszik, az idén például előzetesen negyvenheten neveztek az ob-ra. A legfelső három súlycsoport tavaly egyaránt vb-ezüstérmes kiválóságai, Ducza Anita, Kovács Viktória és a két hete Antalyában világbajnoki címet nyerő Kovács Mária számára a mérlegelés egyben bajnoki aranyat is eredményez, hiszen velük szemben senki sem vállalja a megméretést.Az alsóbb kategóriákban ugyanakkor lényegesen kiélezettebb harc várható az elsőségért, ma még azt is meg kell becsülni, ha egy súlycsoportban hét amazon lép a ringbe. A viadalt természetesen nem a pécsi kosarashölgyek által lefoglalt Lauber Dezső Sportcsarnokban bonyolítják le, hanem a Sport utcai létesítmény lesz a házigazda.
Legfrissebb hírek

Pintér Dániel kivételes élménye: Lionel Messivel együtt futballozhat; Varga Barnabás góljával bravúros FTC-győzelem Genkben

E-újság
6 órája

Pénteki sportműsor: Kazincbarcika–MTK, Marozsán Fritz ellen teniszezik

Minden más foci
6 órája

„Lábunkkal szóbaállanak” – Kő András publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Le kellett volna zárni – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
6 órája

Robbie Keane: A gólunk után fantasztikusan futballoztunk

Európa-liga
6 órája

„Szinte biztos voltam benne, hogy a kapus elmegy valamelyik irányba” – Varga Barnabás a kihagyott büntetőjéről

Európa-liga
6 órája

A Bayern München kilenc ponttal legyőzte a Crvena zvezdát a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
6 órája

Baráth Péterrel a soraiban győzött a Raków a Konferencialigában, Kovacevic mesterhármast szerzett Celjében

Európa-konferencialiga
7 órája
Ezek is érdekelhetik