Az első hatalmas lépés

1952. szeptember 23-án este negyvenezer néző sereglett össze a philadelphiai Municipal Stadium szorítója körül, hogy tanúja legyen az egyik legdrámaibb nehézsúlyú vb-mérkőzésnek, amelyet valaha vívtak. A két szemben álló fél a 38 éves Jersey Joe Walcott, a bajnok, és kihívója, a 29 éves Rocky Marciano. Egy közös volt a két öklözőben: mindketten a híres "Barna Bombázó”, Joe Louis elleni találkozójukkal érdemelték ki világbajnoki mérkőzésüket. Walcott elismerten jó versenyző volt, a kor legjobbjaival csapott össze, váltakozó sikerrel. 1947. december 5-én Louis ellen lépett szorítóba, aki már túl volt pályafutása delén, de még mindig 10:1 arányban volt esélyes a fogadóirodákban. Meglepetésre a kihívó az első és a negyedik menetben is földre küldte a Bombázót, aki a meccs végén fáradt, öreg versenyzőnek tűnt, remek izomzatú, fürge, bokszvirtuóz ellenfelével szemben. Louis már lement a ringből és elindult az öltözője felé, nem akart jelen lenni, amikor csaknem tizenkét év után kihirdetik, hogy elvesztette koronáját. Úgy szaladtak érte, hogy felemelhessék a karját: a pontozók ugyanis 2:1 arányban őt látták jobbnak…A visszavágón megint Walcott vezetett. A 3. menetben padlóra küldte Louist, később leeresztett karokkal járt-kelt a bajnok ütőtávján belül, amikor a 11. menetben a könnyelműség megbosszulta magát: a Bombázó egyik hatalmas jobbhorga betalált, majd lefiniselte roggyant ellenfelét. A Barna Bombázó ezután visszavonult, a megüresedett trónért Walcottot és Ezzard Charlest mérkőztették, meglepetésre Charles győzött pontozással. A visszavágón azonban Walcott egy csodálatos balhoroggal detronizálta Charlest.Marciano, bár veretlen volt 37 mérkőzésen, nyers, szélesen csapkodó küzdőmodorával nem vonta magára különösebben a figyelmet – egészen addig, amíg Joe Louisszal találkozott. A Bombázó öt meneten át vezetett a feltörekvő tehetség ellen, közben viszont felőrölték a ráérősen, bujkálva előrelopakodó Rocky iszonyatos ütései, és egyre inkább úgy tűnt, a veterán csak a kiütést akarja elkerülni. Sikertelenül… A nyolcadik menetben először egy balhorogtól került padlóra, aztán Marciano egy rettenetes sorozatot lezárt egy jobbhoroggal, az egykori rettegett Barna Bombázó pedig kiesett a szorítóból, és csak percek múlva tudták talpra állítani.A Louis-meccs kinyitotta a közönség és a szakemberek szemét: a Walcott-találkozó előtt már Rockyt tartották esélyesnek 9:5 arányban. Mindenki azt várta, hogy a sokkal technikásabb Walcott boksztudásbeli fölényét próbálja meg érvényesíteni, és kerüli a közelharcot roppant ütőrerejű kihívójával szemben. Erre mi történt? Walcott az első gongszónál kivágódott a sarokból, és nekiesett Marcianónak, aki meglepődve hátrálni kezdett. Körülbelül egy perc telt el a menetből, amikor a bajnok egy testcsel után egy balhoroggal úgy találta állon Marcianót, hogy ő – életében először! – a padlóra zuhant! Az egész nézőtér nagy ovációval talpra szökkent, Walcott elindult a sarok felé, és várta a számolást, Rocky azonban már "háromnál” felkelt, arcán némi meglepődéssel kevert elismeréssel. A hatodikban a két fej összekoccant: Walcott bőre a bal szemöldökénél, Rockyé a feje tetején repedt fel, a bajnok fehér nadrágját hamarosan belepte a vér, a vezetőbíró fehér ruhája a meccs végén piros pöttyökkel és csíkokkal volt tarkítva. "Joe Papa” lassan úgy érezte, hogy akkora pontfölényben van, amivel a meccset már megnyerte, csak lábon kell kihúznia a végéig. Szabályszerűen játszadozott Rockyval: odakínálta neki a fejét, aztán hátrahajolt, és ellenfele az erőteljes luftütéstől majdnem hasra esett; miután már "belőtte” magának Marcianót, teljes biztonságban érezte magát, leeresztett kezekkel bujkált, a köteleknek támaszkodva vigyorgott és még sorolhatnánk. A 9. menet után olyan íze volt a meccsnek, mint amikor egy öregfiú lemegy az edzésre, és felajánl egy százast annak, aki meg tudja ütni…A vagánykodás azonban megboszszulta magát, akárcsak Louis ellen. Mindhárom pontozólapon biztosan vezetett, amikor a 13. menetben ismét a kötelekhez támaszkodva "etette” ellenfelét. De akkor Marciano volt a ravaszabb: széles balhoroggal cselezett, Walcott pedig ragyogó reflexszel hajolt bele a kivételesen rövid ívben vezetett valódi jobbhorogba. A lábai valósággal "kifolytak” alóla, a kötelek mellett zuhant hasra, bal karja fennakadt az alsó kötélsoron. A bíró akár százig is számolhatott volna!A visszavágóra fanatikusan készülő Walcott idegrendszere felmondta a szolgálatot, szaknyelven szólva "befagyott”, amikor 1953. május 15-én elérkezett a nagy pillanat. Edzője mesélte később, hogy egyszerűen képtelen volt bemelegíteni, maga elé meredve ült a gyúróasztalon, nem válaszolt a kérdésekre, a bandázst úgy kellett feltekerni a kezére.Marciano kiütötte az első menetben. A mai napig ő az egyetlen nehézsúlyú világbajnok, aki egész profipályafutása alatt veretlen maradt. Negyvenkilenc mérkőzésén 43 kiütéses és 6 pontozásos diadalt aratott.