Dortmund lesz a következő állomás

Vágólapra másolva!
2002.10.18. 20:16
Címkék
Az Universum Box-Promotion vezetői túl sok pihenőt nem adtak a regenerálódásra debreceni sikerét követően Erdei Zsoltnak. Az tudott volt, hogy a WBO (Bokszvilágszervezet) újdonsült félnehézsúlyú interkontinentális bajnokának az idén még lesz egy mérkőzése, de a többség csak december 7-re várta ezt az ütközetet. A Las Vegas-i fellépés azonban nem jött össze, helyette november 23-án Dortmundban húz kesztyűt a magyar öklöző. Az ellenfél kilétét egyelőre homály fedi, az viszont biztos, hogy a meccset tizenkét menetre tervezik, lévén Erdei először teszi kockára a Debrecenben megszerzett övét."Meglepődtem – ismerte el a veretlen öklöző. – Azon, hogy címmeccset vívhatok, és azon is, hogy már novemberben. Előtte ugyanis inkább a decemberi amerikai gálát emlegette mindenki, most pedig kiderült, hogy Dortmundban lesz jelenésem. Nem baj, hogy így alakult, örülök, hogy bokszolhatok, ez a lényeg. A hét végén utazom vissza Hamburgba, és akkor megkezdem a keményebb felkészülést. Persze már most is edzek, de csak pianóban, nem kell attól félni, hogy már most megszakadok.”
Legfrissebb hírek

Pintér Dániel kivételes élménye: Lionel Messivel együtt futballozhat; Varga Barnabás góljával bravúros FTC-győzelem Genkben

E-újság
1 órája

Pénteki sportműsor: Kazincbarcika–MTK, Marozsán Fritz ellen teniszezik

Minden más foci
1 órája

„Lábunkkal szóbaállanak” – Kő András publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Le kellett volna zárni – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
1 órája

Robbie Keane: A gólunk után fantasztikusan futballoztunk

Európa-liga
1 órája

„Szinte biztos voltam benne, hogy a kapus elmegy valamelyik irányba” – Varga Barnabás a kihagyott büntetőjéről

Európa-liga
2 órája

A Bayern München kilenc ponttal legyőzte a Crvena zvezdát a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2 órája

Baráth Péterrel a soraiban győzött a Raków a Konferencialigában, Kovacevic mesterhármast szerzett Celjében

Európa-konferencialiga
2 órája
Ezek is érdekelhetik