Újra a hamburgiaknál a labda

Erdei Zsolt bevette Debrecent, látványosan bizonyította, hogy képes megtölteni egy sokezres csarnokot, alighanem tudat alatt a helyi önkormányzat majdani összetételére is hatással bírt lenni, no meg bizonyára döntő fölénnyel nyert az Universum Box-Promotion, azaz a hamburgi kenyéradó gazda elleni, mostanáig szűken vesztésre álló csatában is.
Pedig nem indult egyszerűen, hiszen az RTL Klub nyilván magyarázható, ám váratlan reklámblokkja miatt négyszer is felcsendültek a Szállj el, kismadár bevezető taktusai, amire végre bevonulhatott hivatásos karrierje eddigi legjelentősebb meccsére a magyar félnehézsúlyú fiú.
Magáról a WBO-interkontinentális bajnoki címmérkőzésről talán elég annyit írni, hogy tökéletesen felépített kompozíciót láthatott a gála ideje alatt kezdettől szép számmal jelenlévő nézősereg. Amely Madár négy és fél menete alatt már zsúfolásig megtöltötte, mi több, belakta a valóban minden igényt kielégítő, még Európa szovjetektől megkímélt felét, így például az Universum képviselőit is ámulatba ejtő létesítményt.
Erdeit nem hatotta meg, hogy húsz másodperc elteltével már felhangzott az "Üsd ki!”, hiszen magát valamennyire is komolyan vevő bokszoló nem a nézőtérről várja a taktikai utasításokat. Ballal ügyesen dolgozott, a tempót nem pörgette túl, kevés luftot ütött, az iramot ő diktálta – kis túlzással ennyi elegendő is volt ahhoz, hogy az ő akarata érvényesüljön. (Idetartozik, hogy Nagy Imre mérkőzésvezető klasszis teljesítményt nyújtott a 16 centiméteres magasságbeli különbség miatt szakmailag sem mindennapos meccsen, hiszen az állandó fejelések és fogások miatt szinte ütőtávon belül dolgozta végig a mérkőzésidőt, és kontrollálta a küzdelmet a végső számolásig.)
Miután Erdei orra a negyedik menet közepén felszakadt, csak egy pillanatig tartott a kollektív ijedtség, hiszen az övre aspiráló magyar azonnal emelt a fordulatszámon, és legalább ilyen gyorsan lemérhette azt is, hogy Jim Murray koncentrációja és ereje lassacskán kifulladóban. A folytatásban előbb egy mesteri kombináció után került padlóra a dél-afrikai (gyanús volt, hogy az első tiszta balhorgot követő pontos jobbkezes ütés döntően befolyásolhatja a végkimenetelt), majd egy bődületes balhorog Madár derekára varázsolta a WBO-övet.
Zsolt ugrált, Fritz Sdunek edző nyakába mászott, csókokat szórt, Michalczewski módra a négy szorítósarokban pózolt a lelátónak, alig bírt magával. Földöntúli, gyermeki örömmel rótta le tiszteletét a Főnix-csarnok közönsége előtt, pedig amint mondta, gombóc volt a torkában, annyira meghatotta őt a szeretet, amit kapott. És amit tökéletesen kiérdemelt, nem csupán szombat este, hanem, tegyük hozzá, egész eddigi pályafutásával, no meg végtelenül őszinte személyiségével.
Erdei Zsolt tud ünnepelni. Láthattuk ezt már Budapesten, Minszkben és főleg Tamperében, amatőrdiadalai helyszínein, és láthattuk most is a Hódos Sportcsarnokban a banketten. Ahol a nagyszerű Demjén Ferenc Szerelemvonatjára a fellegekben járó, tüneményes Erdei mama vezette az önfeledt menetet, a számolatlanul eljátszott Szállj el, kismadárra ismét a ringben megcsodált módon szárnyalt nevetve a bajnok (copyright Csollány Szilveszter Sydneyből), a "Hosszú fekete haj, jaj de sudár ez a csaj…” kezdetű cigánynótára pedig épp csak le nem szakadt a csarnok mennyezete.
Volt is mit ünnepelni. Nem mintha a Bokszvilágszervezet interkontinentális öve maga lenne a világ, vannak még lényegesen magasabban jegyzett, meghódítandó grádicsai a Madár által választott műfajnak. Például az Európa-bajnoki cím.
Amely egy Yawe Davis nevű olaszé, akinek a hamburgi klubtárs, Thomas Ulrich ellen egy hét múlva már másodszor maradhat el a címmeccse. Akárhogy is lesz, Madár jövőre feltétlenül benyújthatja az igényét az EBU (Európai Bokszunió) félnehézsúlyú koronájára.
A kategória a profibokszistálló egyik legsűrűbb súlycsoportja. Ulrichot például nehéz megkerülni, ha egészséges, ha motivált, ha bokszolni akar, hiszen német. Márpedig Peter Hanrathsék hiába élnek a légiósaikból, ma már a Debrecenben felejthetetlenül ízléstelen pólóban pompázó Dariusz Michalczewski is újra lengyellé lett, németből, ütőképes, jelentős bevétellel kecsegtető németből kevés van nekik.
Jürgen Brähmert az igazságszolgáltatás vonhatja ki a forgalomból, hiszen jogosítvány nélkül, ittasan hagyott helyben, majd cserben valakit, Michalczewski három meccs múlva veretlenül kíván visszavonulni, miután megdöntötte Rocky Marciano örökkévalónak tűnő rekordját, Mario Veit eggyel lejjebb alakítja a középszert – Madárnak jók a kilátásai.
Amerika felé veheti az irányt, ahol már kétszer villant, aztán következhet esetleg az Eb-cím, ha Ulrich ügyében végre állást foglal a Debrecenben remélhetőleg meggyőzött Universum-vezérkar.
Sok a kérdőjel, még mindig nagyon sok.
Erdei Zsolt mindenesetre a Főnix szorítójában megtette, ami rajta múlik.
A labda ismét Hamburgban pattog.


"Meg akartam köszönni, hogy ekkora boldogságot szereztek nekem…”

Moncz Attila

– Milyen érzés volt vasárnap a WBO félnehézsúlyú interkontinentális bajnokaként felkelni?
– Fogalmam sincs, mert le sem feküdtem, a gála óta még nem is aludtam. Szombat este kitomboltam magam a ringben, vasárnapra azért már lecsillapodtam, kicsit nyugodtabb vagyok. Akkor nagyon boldog voltam, most is az vagyok, csak akkor olyan hatással volt rám a környezet, az eredmény és minden egyéb, hogy ez jött ki belőlem.
– Fékeveszett ünneplésnek tűnt.
– Meg akartam köszönni, hogy ekkora boldogságot szereztek nekem a szurkolásukkal. Spontán zajlott minden, semmit sem terveztem előre. Elképesztő volt, ami Debrecenben lezajlott, számomra hihetetlennek tűnt az egész. Olyan szeretetáradatban részesültem, ami csak ezt válthatta ki belőlem. Ezt az esztelen tombolást és a perceken keresztül tartó ünneplést. Úsztam a boldogságban, utólag visszagondolva elismerem, nem tudtam kontrollálni magam. De bevallom, nem is akartam.
– Számított erre a fogadtatásra, erre a csodálatos hangulatra? Arra, hogy a hangszórok elcsendesedésekor a közönség énekli majd a bevonuló zenét, arra, hogy a meccsen a szurkolók egy emberként sorakoznak fel ön mögé, és arra, hogy ennyi szeretet kap Debrecenben?
– A nagyon jóra, a rengeteg pozitívumra gondoltam, mert ismerem a magyar drukkereket, tudtam, hogy fantasztikusak. De a most történteket nem tudom felfogni, ez tényleg fantasztikus volt. Nem találok szavakat az érzéseimre. Nem frázisból mondom, de amin szombaton keresztülmentem, azért már érdemes volt élni, elkezdeni bokszolni. Nem mindenkinek adatnak meg ilyen pillanatok, hálás vagyok a sorsnak, hogy én a szerencsés kevesek közé tartozhatok.
– Visszanézte már a találkozót?
– Inkább csak magamban pörgettem le az eseményeket. Igazából nem tudom, hogyan lehetne elkezdeni az értékelést. Az volt a célom, hogy elkerüljem Murray hátsó jobbkezeseit, illetve az, hogy ne tudjon megindulni a kombinációival. Nem volt ismeretlen számomra Murray, számítottam rá, hogy jönni fog előre, ezért a legfontosabb a védekezés volt. Vehemensen kezdett, próbálkozott a jobbegyenes-balegyenes vagy -balhorog összetételeivel, minden ütőfelületet le tudtam zárni. Blokkoltam az ütéseit, nem tudott eltalálni, ráadásul nekem sikerült végig megőrizni a hidegvérem, nem veszítettem el a fejem, és nem engedtem magam belehajszolni egy felelőtlen rohamozásba. Hallottam, amikor a szurkolók kiütést követeltek, magamban akkor azt gondoltam, dehogy ütöm ki, inkább várok a megfelelő alkalomra, addig meg eljátszadozom vele. Az ötödik menetben jött el az én időm, Murray addigra teljesen elfogyott. Az első négyben is rengeteg ütést kapott, akkor még állta a pofonokat, de az ötödikben már csak esett-kelt a ringben, nem tudta kontrollálni a mozgását.
– És akkor "elütötte őt a vonat”. Emlékszik a befejezésre?
– Nem nagyon. Csak arra, hogy bal-jobb kombinációtól ment le, de erre is mindössze azért, mert amikor nyilatkoztam a tévének, éppen ezt a jelenetsort mutatták a képernyőn. Ugyanazzal a csapással fejeztem be a meccset, mint amivel Lübeckben legyőztem Girouard-t.
– És mit szólt, amikor Murray szétfejelte az orrát?
– Először azt hittem, hogy belülről jön a vér, amit nagyon furcsálltam, mert nem szokott vérezni az orrom. Vagy azért, mert rendre elkerülöm a nagy pofonokat, vagy azért, mert ilyen jó orrom van. A szünetben jöttem rá, hogy ez külső vérzés, cikkcakkban felszakadt az orrom, és bizony most sem néz ki túl szépen. Szerencsére nem veszítettem el a fejem, bár azt is túlzás lenne állítani, hogy nem zavart meg. A vér folyt a szemembe, csiklandozott, volt is emiatt némi megtorpanás nálam, de az irányítást így sem engedtem ki a kezemből, a sérülés nem akadályozott meg abban, hogy folytassam az addig alkalmazott taktikámat.
– Volt a mérkőzésnek egy olyan jelenete, amikor megfogta Murrayt, ő kifordult, ám ön ahelyett, hogy "ráment” volna, megállt.
– Azért, mert nem akartam megütni. Szabályos lett volna, de úgy éreztem, nem lenne sportszerű, ha nekiugranék. Az ötödikben már nem kavarogtak bennem ilyen érzések!
– Egyszer már említette a védekezést, de kár lenne csak egy-két szóval elintézni.
– Tény, elég jó volt. Erre külön hangsúlyt fektettünk, mert Sdunek edző mindig problémázik, szerinte ugyanis túlságosan gyakran engedem le a kezem. Az iskolázásoknál rengeteget gyakoroltuk a védekezést, és amikor leengedtem a balom, Fritz keményen megütött. Most nagyon koncentráltam, nem tehettem meg, hogy itthon, Magyarországon, magyar közönség előtt csalódást okozzak. Minden korábbi profimeccsemnél nagyobb volt a kihívás, mindenre jobban figyeltem, talán ez hozta ki belőlem ezt a teljesítményt.
– Adja magát a kérdés: hogyan tovább?
– Fogalmam sincs, a legszívesebben most pihennék egy kicsit. Jó lenne, ha az orrom összeforrna, nem lenne szerencsés, ha most pofonok érnék. De majd meglátjuk, mit hoz a jövő, mit akar a klubom, és mi az, ami nekem a legjobb.