Sohase mondd, hogy soha

Napra pontosan huszonkét hónappal a profidebütálását követően vívja karrierje első címmérkőzését Erdei Zsolt. Az amatőrök között világ- és Európa-bajnoki címig jutó magyar ökölvívó október 5-én Debrecenben az "A Tűzmadár éjszakája” című rendezvényen a dél-afrikai Jim Murrayvel találkozik, és ha győz, akkor megkaparintja a WBO (Bokszvilágszervezet) félnehézsúlyú interkontinentális övét. Sorozatunkban szeretnénk körbejárni, az érintettek miként élik meg a gála előtti napokat, szakemberek mit várnak az eseménytől, illetve Debrecen városa hogyan készül a rendezvényre. A negyedik részben a gála rendezésének magyarországi felelősével, Dámosy Zsolttal készült interjút olvashatják.

– Emlékszem, tavaly, Kovács István kisstadionbeli veresége után azt mondta: többet nem rendez bokszgálát Magyarországon. Azóta eltelt több mint egy év, és Dámosy Zsolt most éppen egy debreceni bokszgálát készít elő.
– Erre csak olyan nagy okosságokat tudok mondani, mint: "Sohase mondd, hogy soha”, vagy hogy "Csak az ökör következetes”. Mentségemre szóljon, hogy akkor valóban úgy gondoltam, szó sem lehet róla, vagy legalábbis Erdei Zsoltnak nagyon nagy karriert kell befutnia, hogy én még egyszer belekezdjek egy ilyen gálába.
– Mi volt az oka az akkori döntésnek? Kokó veresége vagy az azt körülvevő légkör?
– A légkör semmiképpen sem, mert akkor hihetetlen szeretet övezte Kokót. Tulajdonképpen úgy éreztem, hogy amikor Istvánnak lezárult egy szakasz az életében, úgy nálam is véget ért valami. Nekem ő hozzátartozott ehhez az egészhez. Nagyon olcsó, buta dolog lenne azt mondani, hogy el akartam kerülni még egy olyan szituációt, mint amilyenbe én ott éjfél körül kerültem. Sőt, az még olcsóbb poén lenne, ha azt mondanám, hogy Erdei Zsolt ennek az egésznek az előjelét már megmutatta, lévén ő is a gatyáján landolt. Én tényleg azt éreztem, hogy egy történet eljutott a végéhez, a melankolikus végéhez. Aztán az idén nyáron, amikor a ritmus szerint jöhetett volna az újabb Universum-gála, csak erősödött bennem az az érzés, hogy a tavalyi volt az utolsó. Az igazi gondolatváltás akkor következett, amikor felvetődött Debrecenben az ötlet. Borzasztóan megtisztelve éreztem magam, amikor az ottani városvezetők felvetették: számukra hatalmas öröm lenne egy ilyen gálával megnyitni a csarnokot. Abban a pillanatban én is úgy gondoltam, hogy nekünk is megtiszteltetés lenne, ha Magyarország legnagyobb csarnokát mi nyithatnánk meg. De az is igaz, hogy az első találkozások során én igazából azt akartam megmutatni, hogy miért nem jöhet össze a gála. Reméltem, hogy elhiszik. A harmadik-negyedik beszélgetés után kiderült, hogy ennek abszolút realitása van, attól kezdve pedig gőzerővel azon dolgoztam, hogy minden érintettel elfogadtassam az ötletet.
– Elárulja, miket tartott gátló tényezőknek?
– Az egésznek a kulcsa a televízió. A budapesti gálák finanszírozásának jelentős részét az Universum vállalta magára, abból kiindulva, hogy azokat az eseményeket a német televíziónak el tudta adni. Most teljesen világos volt, hogy a DSF kiszállása miatt kizárólag a magyarországi bevételekre vagyunk utalva, és nem hittem, hogy ezt sikerül elfogadtatni az Universummal.
– Mi volt az, ami meggyőzte az Universumot?
– A klub mondott egy olyan árat, amit úgy éreztem, ki lehet gazdálkodni. Annak idején arról beszéltünk, hogy Erdei Zsolt mellett néhány magyar srácnak adunk lehetőséget, az Universum pedig majd hozza néhány, a karrierje elején járó bunyósát. Aztán a németek fellelkesedtek, és most ott tartunk, hogy Bert Schenk személyében egy volt világbajnok is eljön, itt lesz Felix Sturm, akit az egyik legnagyobb reménységnek tartanak, azaz a klub áldozatot hoz azért, hogy ők itt lehessenek. Azt pedig sohasem szabad elfelejteni, hogy az olyan Universum-gálákon, amelyeken nincs Klicsko vagy Michalczewski, maximum 1500 ember van, Magyarországon pedig eddig rendre tízezer körüli nézőszámot produkáltunk.
– Mennyiben lehet Kokó 1999-es és Madár mostani gálája között párhuzamot vonni?
– El lehet játszani a gondolattal, hogy mindketten interkontinentális övért bokszolnak, hogy mindketten az ország legnagyobb csarnokában lépnek szorítóba, és így tovább. Azt pedig remélem, hogy ez a debrecenieknek legalább akkora dolog lesz, mint a pestieknek volt három éve. Szó sincs vidéki lemaradásról vagy arról, hogy lekicsinyelném a debrecenieket, de az tény, hogy ha egy világprodukció eljön Magyarországra, az 99 százalék, hogy Budapesten lép fel. Mi most elviszünk egy ilyen produkciót Debrecenbe, és nagyon bízom benne, hogy az ottani közönség legalább ugyanúgy áll hozzá a gálához, mint annak idején a pesti tette.
– Eddig partnerek voltak a debreceniek?
– Talán bántóan is jól megy az együttműködés. Remélem, kiteszünk magunkért, és a pozitív hozzáállást magyar győzelmekkel teli gálával tudjuk meghálálni.
– Elképzelhető, hogy az aPLUS ezen gála után ismét aktívabb lesz a hazai sportéletben?
– Azt hiszem, köztudomású, hogy én Istvánnal közösen dolgozom a Boxutca nevű éttermünk menedzselésén. Nem titkolom, hogy picit fáradt vagyok, és nem feltétlenül az a szándékom, hogy többet és többet dolgozzam. De ha most kell válaszolnom, akkor nem tartom kizártnak, hogy Erdei Zsoltnak Budapesten is szervezzünk címmérkőzést. Bízom benne, értik az öniróniát, ha azt mondom, remélem, ez a mondat nem jelenti végérvényesen azt, hogy mégse jön össze neki a budapesti gála…
– Mikor lesz elégedett a debreceni rendezvénnyel?
–Akkor, ha Erdei Zsolt bevonulása és mérkőzése alatt ugyanolyan hangulat lesz, mint Kokóénál volt a BS-ben.