Volt világbajnok vár Erdeire

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2002.08.08. 22:01
Címkék
Igaznak bizonyultak azok a híresztelések, amelyek szerint Erdei Zsoltra brazil elenfél vár az augusztus 17-ei, berlini bokszgálán. Az Universum Box-Promotion veretlen félnehézsúlyú bunyósa Roberto Coelhóval csap össze egy felhozó mérkőzés keretében. A dél-amerikai öklöző karrierje során harminc győzelem (ebből huszonegyet aratott "gyorsan”) mellett mindössze hat vereséget számlál, mi több, már világbajnoki címmérkőzést is vívott. 1994. április 29-én az amerikai Vincent Godbolt ellen a WBF (Bokszvilágszövetség) középsúlyú koronájáért meccselt, és el is hódította azt, miután a hetedik menetben kiütötte riválisát.Azt követően sohasem bokszolt ilyen rangos mérkőzésen, sőt, igazán neves ellenfele sem volt. Talán a brit Yawe Davis, az EBU (Európai Bokszunió) jelenlegi félnehézsúlyú uralkodója volt a leginkább jegyzett riválisa, tőle az első menetben kapott ki technikai K. O.-val."Láttam egy meccsét, akkor nem volt túl jó passzban, nem mutatott semmi olyat, ami alapján ilyen eredménysorra lehetne következtetni – árulta el leendő vetélytársáról Madár. – Nagy nevekkel nem bokszolt, de ha ennyi győzelme van, akkor nem lehet olyan nagyon rossz bokszoló. Sötét bőrű, nem túl gyors, ugyanakkor eléggé határozott ökölvívónak tűnt, aki lassan lépegetve támad. Úgy érzem, sokkal gyorsabb vagyok nála, és azt gondolom, a meccsen majd rendre megelőzgetem.”Erdei elmondta, a legutóbbi, júniusi meccse óta mindössze egy hetet pihent, ettől a kihagyástól eltekintve folyamatosan dolgozott. "Jó passzban vagyok, az edzéseken rengeteget melózok, a súlyom is rendben van, csak jókat tudok mondani” – büszkélkedett a magyar fiú.Amatőr világbajnokunk (1997) Berlin után legközelebb szeptember 14-én, Braunschweigben húz kesztyűt, a Dariusz Michalczewski világbajnoki címvédő mérkőzését felvezető programban. "Egyelőre ez a két meccs tuti, a többit még csak sejteni sem lehet. Ha rajtam múlik, akkor a szeptemberi találkozóm után tartanék két hét pihenőt, és utána novemberben, majd decemberben is bokszolnék egyet. A jövőmről olyan sokat még nem beszélgettem a klubom vezetőivel, abban nagyon bízom, hogy a következő évben már öszszejön egy címmérkőzés, egy győztes címmérkőzés, akkor sokkal kedvezőbb helyzetbe kerülnék az Universumnál” – fejtegette Erdei.
Legfrissebb hírek

Hansi Flick megérdemeltnek tartja a PSG győzelmét

Bajnokok Ligája
22 perce

Horváth Ferenc: Nagyon sokat jelent nekem a Genk, de a Ferencvároshoz is erős érzelmek fűznek

Európa-liga
24 perce

Kilencven éve született Omar Sívori, a nagyfejű angyal

Népsport
28 perce

„Nem öregszem, csak egyre rutinosabb leszek” – Rab Tibor 70 éves

Magyar válogatott
1 órája

Csütörtöki sportműsor: Genk–FTC az Európa-ligában, Veszprém–Barca döntő a kézilabda-klub-vb-n

Birkózás
7 órája

Győzhet is Belgiumban a Fradi; olimpiát nyerhet „a legjobb Fritsch Robi”

E-újság
8 órája

Önbizalom – Somogyi Zsolt jegyzete

Európa-liga
8 órája

Haladás Szombathelyen – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB II
8 órája
Ezek is érdekelhetik