Menesztették a finn labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát – hivatalos

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.11.22. 13:49
Markku Kanerva nyolc évig irányította a finn válogatottat (Fotó: Getty Images)
A válogatott gyenge Nemzetek Ligája-szereplése miatt a Finn Labdarúgó-szövetség úgy döntött, hogy megköszöni Markku Kanerva szövetségi kapitány munkáját. Az utódról később hoznak döntést.

A finn szövetség pénteken arról tájékoztatott, hogy a testületi ülésen egyhangúlag döntöttek Markuu Kanerva menesztése mellett. Erre azért kerülhetett sor, mert a válogatott kiábrándítóan teljesített a nemrég véget ért Nemzetek Ligája-csoportkörben: a finnek mind a hat meccsüket elveszítették a B-ligában, ráadásul csak két gólt szereztek, mellette viszont 13-at kaptak – így nyilván csont nélkül végeztek a négyes utolsó helyén.

„Semmiképpen sem lehettünk elégedettek az elért eredményekkel” – kommentálta a szakember menesztését Ari Lahti, a szövetség elnöke.

A válogatott élére 2016-ban kinevezett Kanerva 2019-ben Finnország történelmében először egy nagy nemzetközi tornára vezette az együttest  – akkor a koronavírus miatt később elhalasztott Európa-bajnokságra kvalifikálták magukat a finnek, s kimondottan jól is szerepeltek a viadalon, bár búcsúztak a csoportkörben. Az eredmények viszont később folyamatosan romlottak, mostanra pedig a szurkolók is a kapitány ellen fordultak. Ennek ellenére Kanerva a nyáron a 2026-os világbajnokságig írt alá új szerződést a szövetséggel, Lahti szavai szerint azonban „a közelmúltban elért eredmények miatt a szövetségnek nem maradt más választása.”

A finn szövetség elnöke hozzátette: Kanerva utódját 2025 januárjáig megnevezik. 

 

Legfrissebb hírek

Európai vb-selejtezők: egy lépésre a kijutástól Hollandia, nyertek a skótok, Feröeren botlottak a csehek

Foci vb 2026
2025.10.12. 20:08

Galló Vilmos és Horváth Bence gólpasszt adott a finn hokiligában

Jégkorong
2025.10.11. 18:45

Férfi kosárlabda Eb: Görögország a bronzérmes

Kosárlabda
2025.09.14. 18:46

Férfi kosár Eb: elképesztő, félpályán túli dobás adott erőt a németeknek, hogy ellensúlyozzák Doncic 39 pontját

Kosárlabda
2025.09.10. 22:10

Lewandowskival más ez a lengyel csapat; újabb belga kiütés

Foci vb 2026
2025.09.07. 22:53

Női Eb: bedarálták a finnek az emberhátrányba kerülő Izlandot a nyitányon

Minden más foci
2025.07.02. 19:57

Finnországban bajnok lett, de nyáron hazatérne a szegedi kézilabdakapus

Kézilabda
2025.06.25. 18:34

U21-es Eb: továbblőtték magukat a hollandok, hibátlan maradt Németország

Minden más foci
2025.06.18. 22:55
Ezek is érdekelhetik