Női kézi Eb: Triscsuknak volt kedve büntetőzni - jelentkezett

Vágólapra másolva!
2014.12.12. 21:40
Triscsuk Krisztina, a női kézilabda Európa-bajnokságon szereplő magyar válogatott játékosa elárulta, hogyan lett a csapat hétméteresdobója, valamint kitért a spanyolok elleni vereségre, és a folytatásra is.

„Amikor a felkészülés során az edzésen a heteseket gyakoroltuk, Németh András szövetségi kapitány kérdezte, hogy ki szeretné majd lőni a büntetőket, és mivel volt kedvem hozzá, ezért jelentkeztem a feladatra. Szerencsére jól ment az első pillanattól kezdve, így rajtam maradt – válaszolt Triscsuk Krisztina a kezilabdaszeretlek.hu azon kérdésére, hogyan lett ő a büntető-végrehajtója a válogatottnak. – Eddig nagyon jól sikerült teljesítenem, bár a spanyolok ellen a hatodik hetes után kicsit féltem, mert mindig lefelé szoktam lőni, de most tudtam, hogy változtatnom kell, így a felső sarkot választottam.”kezilabdaszeretlek.hu azon kérdésére, hogyan lett ő a büntető-végrehajtója a válogatottnak. – Eddig nagyon jól sikerült teljesítenem, bár a spanyolok ellen a hatodik hetes után kicsit féltem, mert mindig lefelé szoktam lőni, de most tudtam, hogy változtatnom kell, így a felső sarkot választottam.”

„A spanyolok iszonyú gyors kézilabdát játszanak, lábbal és koncentrációban is nehéz követni őket. Hiába vezetsz két-három góllal, egy pillanatra sem szabad kihagyni, hatvan percen keresztül folyamatosan kell koncentrálni. Sajnos ez nekünk nem sikerült, a végén még szükség lett volna pár perc összeszedettségre” – összegezte a spanyolok elleni mérkőzést.

„A folytatásban bizonyára készülünk majd videózással, és András meghatározza a taktikát, igyekszünk alaposan felkészülni a másik három csapatból is. Biztosan nehéz meccsek lesznek, hiszen erre a szintre már csak erős ellenfelek jutnak el.”

Legfrissebb hírek

Simon Petra fagyizott és Dzsúdló-koncerten is járt; Klujber Katrin napozással tölti a nyarat

Kézilabda
2025.07.03. 15:11

Esterházy Mátyás: Kizárólag külföldön meghatározó játékosokkal lehet eredményes válogatottat építeni

Minden más foci
2025.06.27. 19:49

Norvégiai tornán vesz részt a magyar női kéziválogatott

Kézilabda
2025.06.23. 09:19

„Nem változtatnék semmin” – a 25 évesen visszavonult irányító, Lakatos Rita története

Kézilabda
2025.06.17. 12:11

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45
Ezek is érdekelhetik