Női kézi Eb: Most még nem érezzük a terhet - Szucsánszki

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2014.11.28. 09:18
Csütörtökön csak egy edzés volt a penzum a magyar női kézilabda-válogatott számára, és a december 7-én kezdődő magyar-horvát közös rendezésű Európa-bajnokság előtti felkészülés felét így is letudta a társaság a győri edzőtábor keddi kezdete óta. Öt tréningen túl vannak a lányok, akikre pénteken még egy edzés, szombaton egy edzőmeccs, egy vasárnapi pihenőnap, majd a jövő hét elején még négy tréning, és csütörtökön a Franciaország elleni utolsó felkészülési mérkőzés vár.

„Nagyon bizakodó vagyok az Eb-vel kapcsolatban. Úgy érzem, kiváló a csapategység, minden klappol, meg aztán hazai világverseny előtt állunk, és ez nagyon jó érzés. Most még nem érezzük, hogy ez teher volna, persze ahogy közeledik a rajt, biztosan jobban izgulunk majd" – mondta Szucsánszki Zita, a válogatott irányítója a Nemzeti Sportnak.Szucsánszki Zita, a válogatott irányítója a Nemzeti Sportnak.

Egyelőre tehát rendben, nyugodtan készül az együttes, amely este végre kicsit kimozdulhatott Győrből, nem is akárhová. Pálinger Katalin – úgy is, mint a válogatott menedzsere – a Madách színház Macskák című előadásra intézett csapatnyi jegyet, úgyhogy a lányok a dallamos nevű (és kedvű) Grizabella, Bombalurina és barátaik kalandjaival hangoltak a szombati összecsapásra, amelyen a nem kevésbé dallamos nevű Grausenburger, Magelinskas és társaik, vagyis az osztrák válogatott lesz az ellenfelük.

Jegyek anői kézilabda Európa-bajnokságra awww.jegyed.hu-nkaphatók!

Legfrissebb hírek

Kézilabda: rögös úton halad az Eb felé az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.07.04. 11:09

Kézilabda: vezér nélkül maradt a vb-re az U21-es férfiválogatott

Utánpótlássport
2025.07.01. 16:40

Kézi: a junior leányválogatott Eb, az ifjúsági dupla megméretés előtt

Utánpótlássport
2025.06.29. 09:05

Kézilabda: a 14. helyen zárta az U21-es férfi-vb-t a magyar válogatott

Utánpótlássport
2025.06.27. 18:31

Kézilabda: a 13. helyért játszik a vb-n az U21-es férfiválogatott

Utánpótlássport
2025.06.26. 16:08

Kézi: kikapott Norvégia ellen a magyar csapat az U21-es férfi-vb-n

Utánpótlássport
2025.06.23. 13:41

Kézi: második helyen középdöntősök a magyarok az U21-es férfi-vb-n

Utánpótlássport
2025.06.21. 15:59

Kézi: az argentinokat is legyőzte a magyar csapat az U21-es férfi-vb-n

Utánpótlássport
2025.06.20. 16:09
Ezek is érdekelhetik