NFL: hatalmas balhé, egy nő lebuktatta a kokainozó Miami-edzőt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.09. 14:07
Óriási botrányt kavart a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő Miami Dolphins háza táján az a videó, amelyen a csapat egyik edzője vélhetően kokaint szippant fel az irodai asztalról.

A Dolphins a felvételek kapcsán jelezte, látta a videót, az ügyben belső nyomozást indított, viszont egyelőre nem kívánta kommentálni az esetet.

Azt nem tudni, mikor készült a felvétel, amin Chris Foerster, a csapat támadófalának edzője három fehér csík felszívása közben szerelmet vall egy hölgynek, Foerster mindenesetre azt mondja benne, hogy hivatalos egy csapatmegbeszélésre, ám „előtte még ezt megteszi”.

A tréner balszerencséjére a szóban forgó Kijuana Nige felrakta a közösségi oldalára a videót. Azt nem tudni, miért tette, ám az esetet illetően olyat is lehetett hallani, miszerint Nige „férfiak szórakoztatására szakosodott”, Foerster pedig nem fizette ki.

A szóban forgó videó

Foerster 25 éve dolgozik az NFL berkein belül – karrierjét 1993-ban a Minnesotánál kezdte, azóta aktívan „végigjárta” a profi ligát.

A szakember 2016 óta a Miami alkalmazottja, a hírek szerint ő az NFL egyik legjobban fizetett asszisztense, állítólag évi 2 és 3 millió dollár között keres.

Kijuana Nige

Guy: You look like a cartoon character‼️ Me: Which One? Guy: Jessica Rabbit

91 Likes, 2 Comments - Starr(@luvnthahustle) on Instagram: "Guy: You look like a cartoon character‼️ Me: Which One? Guy: Jessica Rabbit"


One thang about me is idk how 2 lose @bodypaintking

99 Likes, 11 Comments - Starr (@luvnthahustle) on Instagram: "One thang about me is idk how 2 lose @bodypaintking"


Because milk really does a body good #la #lamodels #lamodel #laphotographer #lasvegas #lasvegasmodels #lasvegasstrip #miami #miamibeach #miaminights #houston #houstonmodels #nyc #ny #nymodels photographer : @j_alexphotos

176 Likes, 19 Comments - Starr(@luvnthahustle) on Instagram: "Because milk really does a body good #la #lamodels #lamodel #laphotographer #lasvegas..."


Drippin milk n Diamonds #nymodels #nyc #model #models #modellife #nudism #lamodels #losangeles #lasvegas #atlanta #atl #atlmodel #atlmodels #miamibeach #miami #houston #kansascity #newyork #newyorkcity

101 Likes, 7 Comments - Starr(@luvnthahustle) on Instagram: "Drippin milk n Diamonds #nymodels #nyc #model #models #modellife #nudism #lamodels #losangeles..."


Legfrissebb hírek

Ez az év kihagyott helyzete az NB I-ben? Íme, Colley ziccere! – VIDEÓ

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 21:20

Sportszerűségből jeles: a kapus sérülését látva nem rúgta be a ziccert az Eb-győztes csatár – videó

Spanyol labdarúgás
2025.05.19. 14:43

Videó: tizenegyesekkel megnyerte a Mol Magyar Kupát a Paks

Labdarúgó NB I
2025.05.14. 22:06

Videó: Tóth Barna távoli lövésére a csereként beálló Lenny Joseph a 93. percben válaszolt a Mol Magyar Kupa döntőjében

Labdarúgó NB I
2025.05.14. 21:01

Mourinho a csapatösszeállításról: Feldobok 25 érmét, és…

Minden más foci
2025.05.13. 19:24

Studer Ágnes is csatlakozott a rendőrség balesetmegelőzési kampányához – videó

Kosárlabda
2025.05.08. 12:02

PSK: a Honvéd edzője abban bízik, hogy lesz követője Puskás Ferencnek

Minden más foci
2025.05.04. 18:15

Cristian Ramírez távolról egyenlített, Lenny Joseph Dibusz Dénes passzát váltotta gólra – így jutott döntőbe az FTC

Labdarúgó NB I
2025.04.23. 22:07
Ezek is érdekelhetik