NFL: májusban készül el a Fradi-sas tervezője által álmodott Falcons-szobor

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.02.21. 08:48
Március első napjaiban kezdődik, és egészen május végéig tart a tengerentúli amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő Atlanta Falcons új stadionja előtt annak a sólyomnak az építése, amelyet a magyar képzőművész, Szőke Gábor Miklós tervezett és épít meg.

A 13 méter magas és 21 méter széles műalkotás az idei Super Bowlon drámai körülmények között vereséget szenvedő Atlanta új otthona, az 1.6 milliárd dollárból (468.3 milliárd forint) épülő Mercedes-Benz Stadion előtt áll majd. Ebben az arénában rendezik a 2019-es Super Bowlt, az NFL döntőjét.

„Március 3-ra ér ki Atlantába a négy nagy konténer, amelybe becsomagoltuk a szobor darabjait. Akkorra utazunk ki mi is a csapatommal, hogy megkezdjük a két, két és fél hónapos összeszerelési munkát” – árulta el az MTI érdeklődésére Szőke Gábor Miklós.

A több ezer különböző lézervágott rozsdamentes acélelemből álló műalkotáson csak magyar szakemberek dolgoznak, mintegy 150-en. A sólyom karmai között egy bronz amerikaifutball-labda lesz látható, az egész szobor pedig egy ötlépcsős beton emelvényen nyugszik majd.

„A szobor súlyát nagyon körültekintően kellett megterveznünk, hiszen egy födémen fog állni, nem a földön, így nem léphettük túl az előre meghatározott 40 tonnás limitet” – mondta ennek kapcsán a képzőművész.

Szőke Gábor hozzátette, 2015 nyarán, számos nemzetközi sztárszobrász tervei közül esett a Falcons tulajdonosa, Arthur Blank választása az ő munkájára. Ezt követően kezdődhetett az előkészítés és a megvalósítás.

„Ugyan két éve szinte folyamatosan ezen a projekten dolgozunk a stábommal, de a munka java még csak most jön. Komoly logisztikai és szervezési feladatot igényel a teljes stáb kiutaztatása még akkor is, ha nem egyszerre lesz kint mindenki. Mindig azt a munkát élvezem a legjobban, amivel épp foglalkoznom, ez most sincs másként. Ezúttal a léptékekkel, a projekt nagyságával volt a legtöbb nehézségünk, de remélem, az avatási ünnepségre minden a helyére kerül” – mondta Szőke Gábor.

A szobor – melynek szállítása is különleges feltételeket igényel, mivel a madár testét alumínium szálas, vákuumfóliás csomagolással kell védeni a tenger párás-sós levegőjétől – a tervek szerint külön avatóünnepséget kap Atlantában, várhatóan néhány héttel az aréna június végi átadása előtt.

Szőke Gábor Miklós – számos más műalkotás mellett – tervezte a Groupama Aréna előtt álló Fradi-sast.

A Falcons-szobor terve (Fotó: vox-cdn.com)
A Falcons-szobor terve (Fotó: vox-cdn.com)
Legfrissebb hírek

Az FTC lassan a régió éllovasa lesz – Szöllősi György jegyzete

Európa-liga
5 órája

A MÁV-csoport vezérigazgatója szerint az osztrák magánvasút munkatársa hátrahagyta a FTC-szurkolók vonatát

Európa-liga
14 órája

A Salzburg legyőzése után 93 százalék az esély a Ferencváros El-továbbjutására

Európa-liga
14 órája

„Szomorú, hogy ilyen megtörténhet, de ez csak feltüzelte a csapatot” – Ötvös Bence az FTC-szurkolókról

Európa-liga
15 órája

„Jobb lett volna átengedni azt a vonatot!” – Orbán Viktor is reagált az FTC győzelmére

Európa-liga
17 órája

„Nem tagadtuk meg a belépést” – hárít az osztrák belügy a Fradi-szurkolók ügyében

Európa-liga
18 órája

Varga Barnabás: A kihagyott tizenegyes csak extra motivációt adott

Európa-liga
19 órája

Dibusz Dénes: Egy újabb három pont szinte már továbbjutást érne

Európa-liga
20 órája
Ezek is érdekelhetik