Tom Brady nem elég motivált egy veretlen szezonhoz

Vágólapra másolva!
2011.11.26. 09:34
null
John Kuhnék (30) átgázoltak a Detroit védelmén (Fotó: Reuters)
Címkék
A tengerentúli profi amerikaifutball-liga, vagyis az NFL 12. hétvégéjét jelentősen széttördelték a lebonyolítás terén, hiszen már a csütörtöki játéknapon három találkozót megrendeztek. Sőt, a hét talán legjelentősebb meccse is hálaadáskor zajlott, a Detroit Lions fogadta a címvédő Green Bay Packerst. A szakértők egybehangzó véleménye szerint sok mindenről kellett döntenie a mérkőzésnek, amely 27–15-ös vendégsikerrel zárult.

Az NSO Tv szakértője, Ágota Balázs elmondta, Aaron Rodgersék lényegében felőrölték a detroiti védelmet, amely nem igazán akart összeállni, így a csoportrangadón bebizonyosodott: a Packers idén is vihet mindent, bár jelenleg a főcsoportban a kvartett két másik tagja, a Chicago és a Detroit wild card-helyet érően szerepel.

A Budapest Wolves játékosa értékelte a többi csütörtöki összecsapást is, illetve előretekintett a hétvége legfontosabb mérkőzéseire.


GREEN BAY-SIKER A DETROIT GYENGE VÉDEKEZÉSÉBŐL

Legfrissebb hírek

Az utolsó menedék – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Újpesti útilapu – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Hétfői sportműsor: ATP-vb, darts, sznúker, NFL, NBA

Birkózás
3 órája

Esélyt sem adott Szoboszlaiéknak a City; Damir Krznarnak megköszönték

E-újság
3 órája

Lewandowski triplázott, a Barcelona hatgólos meccsen nyert a Celta Vigo ellen

Spanyol labdarúgás
3 órája

A 95. percben fejelt góllal nyerte meg a PSG a remek lyoni presztízsmeccset

Francia labdarúgás
3 órája

A Lazio legyőzésével a tabella élére ugrott az Internazionale

Olasz labdarúgás
4 órája

Miamiban bukott a Bills, Berlinben nyert a Colts – videó

Amerikai sportok
4 órája
Ezek is érdekelhetik