NFL: kiosztották a kompenzációs pickeket, íme, a végleges draftlista!

Vágólapra másolva!
2011.03.26. 16:24
null
Tavaly Sam Bradfordot (jobbra) választották ki elsőként a drafton. Az idén vajon kit fognak? (Fotó: Action Images)
Címkék
Kiosztották a kompenzációs választási jogokat (compensatory pick), így immár teljes a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2011-es játékosbörzéjének (draft) húzási sorrendje. A lista természetesen még nem végleges, hiszen a csapatok minden évben gyakran cserélgeti pickjeit mind a draft előtt, mind az alatt.

 

A kompenzációs választási jogokat azok a csapatok kapják, amelyek az előző évi szabadügynök piacon több játékost vesztettek, mint amennyi hozzájuk érkezett (3–7. kör között lehet részesülni belőlük, mindig az eredeti 32 választás után). Azok az együttesek is kompenzálásban részesülnek továbbá, akiknél ez a két szám megegyezik, de értékesebb játékosokat vesztettek – igaz, ezeket csak a 7. körben, a többi kompenzációs pick után kapják meg.

A 32 ilyen módon maximálisan kiosztható választási jog az idén körönkénti lebontásban így jelent meg: egy 3. körös, két 4. körös, két ötödik körös, hat 6. körös és huszonegy 7. körös.

A kompenzációs választási jogokat a többivel szemben nem lehet elcserélni egy másik csapattal sem másik pickre, sem játékosokra, és helyük függ a játékos fizetésétől, játékidejétől és rájátszásbeli teljesítményétől új csapatában. Ezek közül is a fizetés az elsődleges.

Így tehát senkit sem ért váratlanul, hogy az idén egyetlen 3. körös kompenzációs pick az egyébiránt a 2-14-es alapszakasz mérlege miatt a drafton elsőként választó Carolina Panthershez került, ahonnan a Chicago Bearsnél All-Pro-szezont produkáló, ott 6 évre 91.5 millió dollárért aláíró Julius Peppers tette át székhelyét.

Ide kattintva elérhető az immár teljes draftlista!
Legfrissebb hírek

Férfi kézi: a svéd élvonalban folytatja Nagy Martin

Kézilabda
4 perce

Salló Alpár marad a Csíkszeredában

Jégkorong
9 perce

A Barcába távozó kapus helyére az Újpest volt játékosát szerződtette az Espanyol

Spanyol labdarúgás
15 perce

Hatodik lett a női párbajtőrcsapatunk a vívó Eb-n

Egyéb egyéni
21 perce

Serie A: Dzeko átment az orvosin, megérkezett Firenzébe

Olasz labdarúgás
24 perce

Hatból hat egység jutott döntőbe csütörtök délután a kajak-kenu Eb-n

Kajak-kenu
38 perce

Szerződést hosszabbított Gróf Dáviddal a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
43 perce

Női kosárlabda NB I: amerikai center érkezését jelentette be a DVTK – hivatalos

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik