Amerikai futball: hazánkban tartotta közgyűlését az európai szövetség

Vágólapra másolva!
2011.03.27. 11:55
Címkék
Szekeres Pál, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportpolitikáért felelős helyettes államtitkára ma a Parlamentben köszöntötte az Európai Amerikaifutball-szövetség (EFAF) éves közgyűlésének résztvevőit és külön Tommy Vikinget, az EFAF elnökét.

Ez volt az első alkalom, hogy kelet-közép-európai ország rendezhette ezt a nívós eseményt, amelyen 26 tagország szövetségének elnökei, vezetői, valamint az EFAF elnöksége is részt vett. Az ülés az amerikai futball jelenlegi, európai helyzetéről szólt.

A magyar amerikai futball 1991-ben egy bemutató mérkőzéssel kezdődött hazánkban, a sportág története egészen az 1990-es évek végéig töretlen fejlődést mutatott. A pénzügyi nehézségek, a hazai ellenfelek hiánya és az alacsony nézőszám miatti megtorpanást követően, 2004-ben, amikor a televízió tíz év után először közvetítette hazánkban a Super Bowlt (az amerikaifutball-bajnokság döntője, amely vezeti a legnézettebb tv-műsorok toplistáját az USA-ban), számos új rajongóval és játékossal éledt újjá a sportág.

2005-től sorra alakultak az új csapatok az ország minden pontján, létrejött a Magyarországi Amerikaifutball-csapatok Szövetsége (MAFSZ), és elindult az első bajnokság is.

Az Amerikai Nemzeti Futball-liga (NFL) támogatásával ma már Európában is dinamikusan fejlődik ez a sportág. Magyarországon mára már harminc fölé nőtt az egyesületek száma. Kiélezett bajnoki küzdelmek zajlanak első- és másodosztályban tizenegy, illetve tíz csapat részvételével, s emellett megindult az utánpótlásképzés is.

A helyettes államtitkár köszöntőjében ma kiemelte: „A magyar sportvezetés nyitott az újdonságokra, igyekszünk minél több, Magyarországon eddig ismeretlen sportágat megismertetni az emberekkel.” Szekeres Pál leszögezte: „A magyar sportban eddig elmaradt a rendszerváltás, ezért hozzáláttunk sportéletünk átalakításához. Jövőnket a még elfogadás előtt álló, megújuló Sportstratégia és a 2011 első félévében várható új sporttörvény határozza majd meg. Az ezekben megfogalmazott alapelvek mentén gyökeresen átalakítjuk a magyar sport szerkezetrendszerét.

Az újjáépítést egyértelműen a nemzeti, közösségi érdekek mentén, jól körülhatárolt állami szerepvállalással valósítjuk meg. Megújuló Sportstratégiánk az esélyegyenlőség és a hatékonyabb, átláthatóbb forrásfelhasználás érdekében írja át a sportélet struktúráját, rögzíti a szerkezetváltás alapelveit.”

Legfrissebb hírek

Vívó Eb: az ötödik helyen végzett a magyar férfi tőrcsapat

Egyéb egyéni
5 perce

Vízilabda: legyőzte az olaszokat, vb-elődöntős az U20-as válogatott

Utánpótlássport
30 perce

Férfi kézi: a svéd élvonalban folytatja Nagy Martin

Kézilabda
31 perce

Salló Alpár marad a Csíkszeredában

Jégkorong
36 perce

A Barcába távozó kapus helyére az Újpest volt játékosát szerződtette az Espanyol

Spanyol labdarúgás
43 perce

Hatodik lett a női párbajtőrcsapatunk a vívó Eb-n

Egyéb egyéni
49 perce

Serie A: Dzeko átment az orvosin, megérkezett Firenzébe

Olasz labdarúgás
51 perce

Hatból hat egység jutott döntőbe csütörtök délután a kajak-kenu Eb-n

Kajak-kenu
1 órája
Ezek is érdekelhetik