NFL: Barack Obama dicséri az Eaglest, mert esélyt adott Vicknek

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.12.28. 14:28
Címkék
Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke dicséretesnek tartja, hogy az amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő Philadelphia Eagles adott egy második lehetőséget a börtönből szabadult Michael Vicknek.

A liga hivatalos honlapján olvasható cikk szerint Obama elítéli, amit az irányító tett, de hisz abban, hogy azok, akik megfizettek bűneikért, megérdemelnek egy második lehetőséget.

Vicket a 2001-es drafton elsőként választotta az Atlanta Falcons csapata, amelynek színeiben hat idényen át játszott, s a 2004-es szezonban főcsoportdöntőig vezette az együttest. A 30 éves sztárt azonban illegális kutyaviadalok szervezése miatt 23 hónapos szabadságvesztéssel sújtották 2007 decemberében. Jó magaviselete miatt tavaly – másfél év után – elhagyhatta a fegyintézetet.

Vick a jelenlegi idényben kezdőjátékossá lépett elő Philadelphiában, nagyszerűen teljesít, csapatával pedig már biztos résztvevője a rájátszásnak.

Legfrissebb hírek

Csíkszeredában folytatja az MTK-tól távozó középpályás – hivatalos

Légiósok
9 perce

Korábbi világsztárok Balogh Botond klubjának edzőjelöltjei – keddi transzferhíradó

Minden más foci
21 perce

„Csodálatos utazás volt” – elkészült a Videoton nyolcvanötös menetelését bemutató dokumentumfilm

Magyar foci
22 perce

Cseh László is vízbe ugrik szombaton a harmadik MOL Campus Öbölúszáson

Úszás
41 perce

Eddy Merckx, azaz Kannibál tanár úr 80 éves

Népsport
42 perce

Kerkez édesapja elismerte, már mindenben megegyeztek a Liverpoollal

Légiósok
1 órája

Vízilabda: isztambuli Eb-re készülnek az U16-os fiúk

Utánpótlássport
1 órája

Németh Anett: A döntőben is győzni szeretnénk

Röplabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik