NFL: szupermodell lett a liga új szóvivője

Vágólapra másolva!
2010.10.12. 15:45
null
Marisa Miller a kifutón (Fotó: Action Images)
Címkék
A Sports Illustrated magazin fürdőruhás különkiadásának egyik modellje, Marisa Miller lett az NFL 2010–2011-es idényének szóvivője.

A 32 éves szőke szépség fő feladata a liga kiemelt mérkőzéseinek promotálása lesz, elsőként az október 31-én Londonban esedékes San Francisco 49ers–Denver Broncos összecsapáshoz kell meghoznia ez emberek kedvét.

„Nagyon izgatott vagyok az új munkám miatt, örülök, hogy az NFL alkalmazásában állhatok – mondta az FHM magazin szavazásán 2010 legszexibb nőjének megválasztott Miller. – Csodás lesz Angliában dolgozni, igyekszem mindent megtenni, hogy új szurkolókat szerezzek ennek a csodás játéknak."

A kaliforniai hölgy gyerekkora óta a 49ersnek szurkol. A következő hetekben televíziós reklámokban, újság- és plakáthirdetéseken is szerepelni fog, utóbbiakon a San Francisco és a Denver mezében pózol majd.

Marisa Millernek nem ez az első szóvivői megbízatása: a Harley Davidson motorgyár történetében ő volt az első személy ebben a pozícióban. Jelenleg is betölti a tisztséget, emellett a Captain Morgan rum reklámozásából is jelentős szerepet vállal.

Az Amerikai Rákellenes Egyletben nagykövetként dolgozó modellt 2008-ban a Maxim magazin az év legszebb nőjének választotta meg. Ami a sportot illeti, aktívan szörfözik és motorozik, tinédzserkorában pedig röplabdázóként és bokszolóként is tehetséges volt.

Legfrissebb hírek

Kós országos csúccsal döntős 100 háton, Jászó nem jutott tovább

Vizes vb 2025
18 perce

Szappanos Péter a Ferencvároshoz igazolhat – sajtóhír

Labdarúgó NB I
19 perce

Különleges programok és vendégek a 40. F1-es Magyar Nagydíj hetében

F1
19 perce

Guardiola: Két év múlva abbahagyom az edzősködést

Angol labdarúgás
19 perce

Melyik sportágban volt olimpiai bajnok az egyetlen ötkarikás aranyérmes sportoló, aki Oscar-díjat is kapott? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 7. rész

Egyéb egyéni
29 perce

Nőnek a bevételek, de nem szórja a pénzt a Dortmund

Német labdarúgás
32 perce

Kínai arany női szinkrontoronyugrásban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
41 perce

F1 75: ismét Japánban dőlt el a vb-cím, de most fordított kimenetellel

F1
48 perce
Ezek is érdekelhetik