Az Én Európa Ligám 1. rész: a selejtezők

Egy héttel ezelőtt a Newcastle United befejezte szereplését az Európa Liga idei kiírásában. A legjobb 8 között vérzett el a csapat, ami nem számít rossz eredménynek azután, hogy a legutóbbi vitézkedés során a 2006/2007-es UEFA kupa kiírásban egy körrel korábban, a legjobb 16 között kényszerültünk búcsúzni.

Persze ha azt vesszük, hogy kis szerencsével akár az elődöntőre is készülhetne a csapat, akkor lehet bennünk keserűség, de azt hiszem, hogy ha a szezon előtt azt mondják, hogy a negyeddöntőig sikerül eljutni, abba sokan beleegyeztek volna.

Ne szaladjunk azonban annyira előre, sőt inkább visszafelé tekintsünk, egészen 2012 augusztusáig. Ekkor kezdte a szereplését a sorozatban a csapat, mégpedig a rájátszás szakaszában a nem túl nagy nevű, de annál veszélyesebb a görög csapat, az Atromitos ellenfeleként.

A következő minisorozatban az Európa Ligai idei kiírását igyekszem bemutatni a saját szemszögemből. Nem csak elfogadom, de el is várom a kritikát és a véleményeket, érdekel, hogy ti hogyan éltétek meg ezeket a meccseket, és biztos vagyok benne, hogy eltérően.

Az első rész az egyszerűnek tűnő, de mégis necces, és komoly áldozattal járó utolsó selejtező kör eseményeit mutatja be.

A történet persze még 2011 nyarán kezdődött, amikor a Newcastle Demba Ba vezérletével egy hihetetlen őszi veretlenségi sorozattal indította a bajnokságot. A szakértők egyöntetűen a szerencsének tulajdonították a menetelést, és az "ugye mi megmondtuk" típusú elégedett mosoly jelent meg az arcokon az első hullámvölgyek idején. Télen aztán érkezett Papiss Cissé, aki átvette Ba kissé lelohadó lendületét, és a csapat egy még parádésabb tavaszi meneteléssel az ötödik helyen zárta a bajnokságot. Reális közelségben volt a negyedik, BL indulást jelentő pozíció megszerzése is, de végül a Tottenham lett a befutó. Bevallom nem irigyeltem tőlük a helyezést, leginkább azért, mert a Chelsea BL győzelmével kivívta az automatikus indulás jogát, így a Spurs is az Európa Ligába kényszerült.

A Newcastle tehát tavaly nyáron 6 év után újra európai kupaszereplésre készülhetett. Miközben dörzsöltük a tenyerünket, és reméltük, hogy a felnőtt keret gyenge pontjait megerősítik, a vezetőség úgy gondolta sokkal lényegesebb a meglévő csapat egyben tartása mellett fiatalok vásárlása. Ez persze nem rossz elképzelés, ha csak a minőséggel vannak problémák, és a mennyiség rendben van.

A Newcastle esetében sajnos ez nem így volt. A védelem éppen hogy megvolt, de azt az elmúlt évek tapasztalatai alapján tudni lehetett lesznek sérülések, és akkor szorul a hurok. A középpálya úgy ahogy rendben volt, Alan Smith és Danny Guthrie távozása sem borzolta fel a kedélyeket, tekintve hogy egyikük sem számított alapembernek a visszajutás óta. A Csatársor viszont megint nagyon vékonyka volt. Leon Best és Peter Lövenkrands eligazolása könnyen felejthető esemény lett volna, ha érkezik helyettük más, azonban ez nem történt meg, és így az Ameobi-Ba-Cissé hármas mellett csak két reserve csatár, Sammy Ameobi és Adam Campbell neve szerepelt a keretben.

Persze voltak érkezők, de Amalfitano, Abeid, Good vagy éppen Bigirimana mellett az egyetlen olyan játékos, akit a vezetőség azonnal az első csapatba szánt, a holland Vurnon Anita volt. A védelem szélein és a középpálya bármely pontján bevethető fiatal játékos jó húzás volt, de önmagában még kevés.

Emellett a szakmai stáb úgy döntött, hogy az Atromitos elleni selejtező első, idegenbeli meccsére elég egy B vagy inkább C csapat kiküldése, aztán majd az eredmény függvényében lehet a visszavágóra készülni. A görögök pedig nem kegyelmeztek, Epstein révén vezetést szereztek, amire a félidő végén Ryan Taylor a fenti képen látható szabadrúgás góllal válaszolt. 1-1 lett a vége és szerintem már ekkor meg lehetett állapítani, hogy ez így a későbbiekben kevés lesz. Tavernier, Gosling, Bigirimana, Abeid, Amalfitano, Vuckic, Campbell, Sammy Ameobi mind tehetséges srácok, de ha közülük már 3-4 egyszerre a pályán van, akkor még nem képesek hozni a meccseket.

A visszavágóra ennek megfelelően komolyabb erőket mozgósított Alan Pardew, viszont a görögök sem felemelt kézzel érkeztek a St. James Park-ba.

Már a mérkőzés elején sajnálatos dolog történt, amikor az odavágó hőse Ryan Taylor súlyos térdsérülést szenvedett. Az orvosok minimum hat hónapos felépülési idő jósoltak, de mint tegnap kiderült ennél többről van szó.

A 28 éves játékos azok után, hogy pár hete újra edzhetett, megint megsérült, ráadásul ugyanaz a térde. Tegnap este még nem említettek intervallumokat, de a legpesszimistább előrejelzések szerint a következő szezon nagy részét is ki kell hagynia Taylor-nak. Ez már tényleg egy tragédia lehet neki, innen is jobbulást kívánunk Ryan!

A mérkőzést, és ezzel a továbbjutást a Ryan Taylor helyére csereként beálló Haris Vuckic döntötte el egy, a fenti képen látható megpattanó lövéssel. A fiatal szlovén góljával tehát 2:1-es összesítéssel sikerült bejutni a csoportkörbe, de azért nem lehettünk teljesen elégedettek. A csereemberek közül meggyőzően teljesítő Taylor kidőlt, a fiatalok pedig nem hozták az elvárt szintet semmilyen tekintetben. Az egy dolog, hogy a huszas éveik elején járó srácok bizonyos esetekben rutintalanul viselkedtek. Sokkal nagyobb gond volt azzal, hogy nem látszott rajtuk az akarás, vagy hogy értékelnék az előttük álló lehetőséget. Vuckic még az üdítő kivételek közé tartozott, azonban októberben, egy Aston Villa elleni reserve meccsen kísértetiesen hasonló térdsérülést szenvedett, mint Ryan taylor, így ő is kidőlt a teljes szezonra. A nyári alapozáskor kezdheti meg az edzésmunkát.

A csapat tehát hozta a kötelezőt, és várta a sorsolást. Reménykedtünk benne, hogy esetleg a Videotonnal egy csoportba kerülnek, és a nyári soproni blama után mégis Magyarországon játszanak meccset, de végül nem így lett.

Összességében nem került nehéz négyesbe az együttes, mert a Bordeaux, a Club Brugges és a Marítimo csapataival alkották a D jelű csoportot.

Alan Pardew egyértelművé tette, hogy a stratégián nem kíván változtatni, azaz a bajnoki és nemzeti kupameccsek okozta hajtás miatt az idegenbe utazó EL keretből kimaradnak alapemberek, és a fiatalok lehetőséghez jutnak. A hazai meccsek "megnyomásával" pedig bőven hozható lesz a továbbjutás.

Elnézve ezt a két selejtező mérkőzést, sokan úgy gondolták a szurkolók közül, hogy kicsit nagyképű hozzáállás ez, de az élet olyan szempontból Pardew-t igazolta, hogy valószínűleg még nagyobb bajban lenne a csapat a bajnokságban, ha minden Európa Liga meccsen a lehető legerősebb összeállításban léptek volna pályára. Mindenesetre a selejtező volt a főpróba, és minimális különbséggel sikerült is túljutni a minden szempontból gyengébb ellenféllel szemben. Az Atromitos keményen küzdött, megszorongatta a Newcastle-t és reális esélyük volt a továbbjutásra, ami viszont intő jel lehetett a későbbiekre nézve.

A következő részben jönnek a csoportmeccsek, amelyek az eredmények szempontjából nagyjából elfogadhatóak voltak, de látva ezeket a 90 perceket, és ismerve a csapat körüli állapotokat, nem örülhettünk felhőtlenül.

Mark29