(Szarka)lábjegyzet: Még mindig Wigan - Három Oroszlán elismerésül - Owen visszavonul - Változik a naptár

2476361 24763612476361 2476361
Vágólapra másolva!
2013.03.19. 14:03
Címkék
Rövid híreinkben négy aktuális témát boncolgatnék, melyek érintik a Newcastle United-et, igaz különböző mélységekben. Szó lesz még mindig...

Rövid híreinkben négy aktuális témát boncolgatnék, melyek érintik a Newcastle United-et, igaz különböző mélységekben. Szó lesz még mindig a Wigan elleni botrányos mérkőzésről, egy alapvetően jó hírről, ami rosszkor jött, egy ismerős arcról, és egy kellemes meglepetésről a szövetség és az ősi rivális részéről.

Kezdetnek annyit, hogy Alan Pardew a Wigan elleni több szempontból is tragikus mérkőzést követően öt nap pihenést rendelt el az egész keretnek, hogy mindenki egy kicsit fel tudjon töltődni. Az elmúlt napok lelkileg is megterhelő eseményeit egyrészt fel kell dolgozni, másrészt pedig utána komoly edzésmunkára lesz szükség, mert hajtós időszak áll a csapat előtt. A március 30. és április 14. közötti 15 nap alatt ugyanis 5 mérkőzést kell játszania a csapatnak. Idegenben várja a fiúkat a Manchester City és a Benfica, majd zsinórban három hazai meccs következik, a Fulham, a Benfica végül a Sunderland ellen.

Még mindig Wigan

A Wigan elleni mérkőzést követően az egyébként "rögtönítélő" FA kivár, mielőtt állást foglalna. Mint az előző cikkben is olvashattátok Callum McManamam súlyos sérülést okozott Massiado Haidara-nak, és a 20 éves balhátvéd előzetes becslések szerint legkorábban Karácsonykor játszhat újra.

Az ügyben megszólalt már a Wigan managere és tulajdonosa, valamint Alaln Pardew is. Az angol szövetség tegnapi közleménye szerint még várják Mark Halsey bíró jelentését is az esetről. Mit az a felvételeken jól látszik, ha Halsey-nak nem is, de az asszisztensének egyértelműen látni kellett az esetet - hiszen pár méterre állt tőle - mégsem lengetett. A szövetség véleményem szerint McManamam esetében már nagyjából döntött (3-8 meccs közötti eltiltást saccolok neki), viszont azt nem tudják, hogy a bíróval és a stábjával mi legyen. Őket is mindenképpen jegelni kell egy darabig főleg, hogy a Wigan győztes gólja is egyértelmű kezezés után született.

Az eddig nagy tiszteletnek örvendő, 2008 és 2010 között a torokrákot is legyőző bíróval nagyot fordult a világ. Míg mostanáig más kollégáihoz (Webb, Dean, Foy, Marriner, Dowd) képest kevesebb kritika érte, most ő került a támadások középpontjába. Halálos fenyegetéseket is kap, és ezek miatt könnyen lehet, hogy visszavonul. Az FA pedig véleményem szerint erre vár. A szövetség fegyelmi bizottsága a két hetes szünet miatt ráér, és ha közben a spori netalán visszavonulna, nekik sem kellene példát statuáló büntetést kiróni egyik "alkalmazottukra". A legalább ennyire hibás asszisztenseket meg szép csöndben elmeszelik. A napokban tehát várható a döntés, de nem fognak sietni vele.

Steven Taylor végre megkapta!

A Newcastle geordie középhátvédje behívót kapott Roy Hodgson-tól az angol válogatott San Marino elleni VB selejtező mérkőzésére.

A 27 éves védő kilenc volt, amikor az ifiben elkezdte kergetni a labdát, és 2003-ban Sir Bobby Robson hozta fel a felnőttek közé. Tíz éve szolgálja a nagy csapatot, és tulajdonképpen csak a sérülések tudták kirobbantani a keretből.

A közönség imádja, jelenleg csak ő testesíti meg a "helyi srác" karaktert a keretben. 16 és 23 éves kora között 58 válogatott meccset játszott a különböző korosztályos csapatokban, gyakran csapatkapitányként, de aztán elmaradt a bemutatkozás a felnőttek között. Steve sajnos szinte minden szezonban kihagy nettó 3-4 hónapot valamilyen sérülés miatt, ezért egyik szövetségi kapitány sem számolt vele komolyan.

Tulajdonképpen ennek is "köszönheti" hogy még a csapatnál van, hiszen az elmúlt 5-6 évben felmerült a neve többek között az Arsenal az Everton és a Chelsea kapcsán is. A 27-mezben (Philippe Albert tiszteletére) játszó védő mostanra viszont már nem akar máshol játszani, és meggyőződésem, hogy a Newcastle-ben fejezi majd be a pályafutását. Legalább is remélem.

Taylor tehát megkapta a behívót, ami jó hír, de minden Newcastle szurkoló hozzá gondolja, hogy "csak ne sérülten térjen vissza!". Az aggodalom jelen esetben fokozottan fennáll, hiszen a szélső védők (Debuchy, Haidara) kiesése még megoldható (Anita, Perch, Simpson), de középhátvédből nem állunk valami fényesen. M'Biwa és Taylor mellett igazából csak Williamson bevethető, mert a 3 hete 1 hétre hazautazó Coloccni állítólag még mindig Argentínában van.

Owen befejezi

Jelenet a közelmúltból: A Tyne folyó felett éppen felkelt a nap, amikor egy helikopter zaja veri fel az álmos iparvárost. A gépmadár elrepül a folyó, majd a Jesmond városrész felett, végül a Newcastle benton-i edzőközpontja felé veszi az irány. Nem, ez nem hadgyakorlat, és nem is valamiféle reklám-repülés. Michael Owen edzésre megy. Valamikor 2005 és 2009 között járunk.

Elnézést ezért a kis közjátékért, de sajnos az nem jó ajánlólevél, ha egy egykori Aranylabdás (2001) játékos 16.8 millió fontért eligazol egy klubba, mégis az ott töltött négy évéből minden szurkolónak az ugrik be először, hogy helikopterrel járt edzésre...

Azonban ha azt vesszük, hogy négy év alatt 79 mérkőzésen szerepelt, azaz nem érte el a szezononkénti 20 meccset, akkor már nem olyan meglepő, hogy élcelődnek vele a Newcastle drukkerek.

Hiába lőtt 30 gólt, a vételárával és a heti 110 ezer fontos fizetésével bőven hozzájárult ahhoz a csődközeli állapothoz, amit a Mike Ashley előtti vezetőség generált. Azért igazolt a Real Madrid-ból a Newcastle-be, mert első számú csatárként a válogatottban akarta biztosítani a helyét, de szép lassan onnan is kikopott. A kiesés évében járt le a szerződése, és hiába akarta Kevin Keegan, Joe Kinnear majd Alan Shearer is maradásra bírni, Owen nem írt alá semmit a szezon végéig. Ebben közrejátszott az is, hogy a fizetését jelentősen le akarták csökkenteni, (állítólag 70-80 ezer fontra) és az is, hogy nem akart a másodosztályban szerepelni. 2009 nyarán távozott, elment statisztának a Manchester United-be (állítólag heti 50 ezer fontért), ahol tavaly lejárt a szerződése, és Sir Alex érthető okokból nem marasztalta. A Stoke-ba távozott, ahol (mint Manchester-ben) szintén sokat sérült, így most bejelentette, hogy a szezon végén visszavonul. Jó lett volna, ha erőssége lehet a Newcastle-nek, de sajnos ő csak Liverpool-ban hős. Észak-keleten csak egy "drága" fószer, aki helikopterrel járt és folyton sérült volt.

Egy napnyi lélegzetvétel

Végül egy apró jó hír. Fentebb már említettem, hogy nagy menetelés vár a csapatra a válogatott szünet után. Hogy erre az 5 mérkőzésre 15 nap van, és nem csak 14, az annak köszönhető, hogy a Szövetség és a Sunderland is hozzájárult a Tyne-Wear derbi egy nappal történő elhalasztásához.

Így aztán április 14-én kora délután rendezik a helyi rangadót, melyen reményeink szerint már ott lehet a keretben az augusztusban megsérült Ryan Taylor is.

Röviden ennyit pár mai hírről, továbbra is Hajrá Newcastle!

Mark29

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik