9/10

Egy átlagos Inter-érzelmű embernek ideális esetben (értsd: ha normálisnak tűnik a csapat) egész héten hevesebben ver a szíve egy Derby d'Italia előtt. Fokozottan igaz ez akkor, ha ezt élőben tekintheti meg az illető, pláne ha így újabb dolgot húz át bakancslistájának élmezőnyében. Nem árulok zsákbamacskát: utóbbi sorok mindegyike igaz rám.Egy átlagos Inter-érzelmű embernek ideális esetben (értsd: ha normálisnak tűnik a csapat) egész héten hevesebben ver a szíve egy Derby d'Italia előtt. Fokozottan igaz ez akkor, ha ezt élőben tekintheti meg az illető, pláne ha így újabb dolgot húz át bakancslistájának élmezőnyében. Nem árulok zsákbamacskát: utóbbi sorok mindegyike igaz rám.

Ahogy kiolvasható volt a bevezető soraiból, egy rabruhásokkal lejátszott meccs már régóta a terveim közt volt, a tavaszi bohóckodás meghiúsulása után alig vártam, hogy hivatalossá váljanak az időpontok augusztusban egy esetleges őszi túra becélzása végett. A sorsolás kegyes volt az időjárást (csabinter szavaival élve: nem szeretem a zergebaszó hideget) és a hazai pályát tekintve is, így amint lehetőség nyílt, barátnőmmel (a továbbiakban: Eszti) máris foglaltunk két helyet az Inter Club Ungheria által szervezett utazásra. Bár az indulás előtti héten sötét viharfelhők gyülekeztek a létszámot illetően, végül egy kisbusznyi ember összejött, így péntekre csak a valódi fellegek maradtak - 22 óra magasságában, vigasztalanul hulló záporban indultunk meg Olaszország felé.

Mint azt már bizonyára sokan tudják, az ilyen hosszú utakat igazán semmilyen járművel nem leányálom megtenni, nem volt ez másképp most sem, külön már nem térnék ki a nyakfájásra, a lábak igen szűkös helyére, annyit azonban elmondhatok, hogy mivel egy mikrobuszról volt szó, ezek a dolgok csak hatványozódtak - hiába volt egyébként kényelmes maga a járgány.
Az éjszaka természetesen jókedvűen telt, gyorsan megismerkedhettünk a "somogyiakkal", kik nevüket szállóigévé tették az italozással kapcsolatban. Nos, tényleg jól bírják, fogyott a whisky, a sör, a pálinka, az egyik benzinkútnál még utánpótlást is be kellett szerezni a srácoknak, szerencsére sikerrel jártak, így kimerülésig folytatódhatott a szomjoltás. Székesfehérváron felszállt az egyik új ismerősöm, Andris, aki rögtön szimpatikussá vált, mivel első hozzám intézett mondatai közt szerepelt egy sörrel kínáló is - valószínűleg nincs a földön olyan ember, aki ezek után ne zárta volna szívébe. Mondjuk a későbbiekben belekotnyeleskedtem egy Szabival folytatott beszélgetésébe, mikor is tisztán felidéztem a Schalke elleni égést, valamint Guarín szöglet utáni gyönyörű gólját, ekkor lexikonként könyvelt el engem, és megjegyezte, figyelni fog rám...

A szakaszokban lezajlott alvást délelőtt veronai szabad program követte, mindenki saját kénye szerint járhatta be az Arenát és környékét. Annyit mindenképp megállapíthattunk, hogy az év ezen szakaszában is sok a turista, főleg ázsiai és német ajkú csoportokba botlottunk. Apropó, turista! Az egyik pici ajándékboltban érdekes szituációba kerültünk: Eszti fizetés előtt leejtett egy féleuróst a földre, amit a kasszától épp távozó, vélhetően Nagatomo-kuzin középkorú hölgyecske Jackie Chant és Bruce Lee-t megszégyenítő gyorsasággal vett fel, és még mielőtt végigfutott volna a fejünkön, hogy milyen udvariasak az emberek, ki is viharzott az ajtón az érmével... Emellett el is törpül a tény, hogy egy 70 év körüli néni a sarokban talpalatnyi helyen nyomta eszeveszettül a félkarú rablót - rég láttam már játékautomatát, na.

Itt (is) gladiátorkodhat Toni és Pazzini

Délután a Garda-tó mellett elfoglaltuk szállásunkat, a kimerültségtől többre igazán nem is jutott idő, muszáj volt beiktatni egy pihenőt az esti közös vacsora és meccsnézés előtt. A hoteltől nem messze lévő étteremben megállapíthattam, hogy ez a carbonara nem az, amit én otthon porból készítek, magyarul rég vacsoráztam ilyen finomat. Közben fél szemmel a Torino-Milan dögunalmas első félidejét is figyelgettük, ahogy a többi országban zajló élő meccsek eredményét is, ugyanis Szabi barátunknak pici hiányzott ahhoz, hogy nagyon nagyot szakítson. Fájdalom, végül Matyi állandó élcelődésének tárgya lett, ugyanis Hasselbaink az utolsó utáni pillanatban kiegyenlített a PSV otthonában, elütve így emberünket a nyereménytől. Távozás előtt még újra megtudtuk, hogy mindennapos dolog egy Handanovic-szintű kapusnál, ha egy átlövést beüt maga mögé a kapujába, így ezzel a tudattal térhettünk nyugovóra a másnapi fő attrakció előtt.

Gyors reggeli után utolsóként sikerült a buszhoz érnünk (de még 4 perccel a határidő előtt, szóval nagy gáz nem volt), és egyből Milánó felé vettük az irányt, közelebbről a Meazzához, stadiontúrára. Sokaknak újdonság volt, én már harmadjára tehettem meg, a legutóbbi alkalmakhoz képest annyi plusz volt, hogy a pálya mellé is le lehetett menni közvetlenül, ha nagyon meg akartam volna magam veretni, akár be is futhattam volna. Az új San Siro Store-ban zárult utunk, onnan nem jöhettünk el anélkül, hogy ne vásároltunk volna be - a 120 eurós eredeti mezért mondjuk még tenni kell egyet s mást Icardiéknak.
A városba érvén Ati gyorsan el szeretett volna néhányunkat kalauzolni egy étteremhez ebédelni, de három próbálkozásra sem jártunk sikerrel, akkora tömeg volt mindenfelé (azért végül összejött egy étkezés, ne aggódjatok, nem maradt üres a gyomrunk). Dóm tér körüli bolyongásunkat egy, a felejthető Jurassic Park 3-ból jól ismert Spinosaurus tette színesebbé, vele készült fotó is, szerencsére igen készséges volt mindenkivel.

Áhá, szóval ezért nem állt most be Bia!

A nap meglepetése volt számomra, hogy a közeli Inter Store megszűnt - fájdalom, hogy ezt a stadionhoz való visszaút előtt közvetlenül tudtam meg, különben megspóroltam volna egy óra sétát, és barátnőmmel szembeni önbecsülésem is megmarad.

Miután visszaértünk a Szentélyhez a vadonatúj metrókon egy laza 20 perces nyomorgás után, sok idő nem maradt a meccsig, még kevesebb a 4-es kapuhoz megbeszélt, 19 órási mini "blogtalihoz". Új használati tárgyaink megvételét követően el is érkezett a "történelmi" pillanat, Captainnel bemutatkozhattunk egymásnak - ő volt az élelmesebb, képről beazonosított engem, és a második szemkontaktnál kezdtünk el beszélgetni Palacioról. Szegény borsodiL kollégát hiába vártuk, ők nem várt (khm) akadályokba ütköztek, így fél 8 magasságában elkezdtünk beszivárogni a stadionba. A procedúra a szokásos volt, én akár C4-et is bevihettem volna Inter Club-os táskámban, ellenben Esztivel majdnem kipakoltatták azt a pár rágót és zsebkendőt, ami nála volt. Lassan következhetett a várva várt pillanat, a kezdő sípszó...

Fura módon az eddigi négy (Cagliari, Milan, Lazio, Roma) élő Inter-meccsemen csupán egyszer, a szárdok ellen élhettem át igazi nordos szurkolást, emiatt is vártam fokozottan a vasárnap estét, és hát... Finoman szólva sem kellett csalódnom. A koreográfiák szenzációsak voltak, többször gondoltuk véglegesnek, amit láttunk, de valahogy mindig előkerült egy újabb kiírás vagy kép, kerek egésszé formálva ezzel az egész sztorit.

A kezdet kezdete

Érkeznek a "kellékek"

Itt már azt hittem, ez a fullos

A végkifejletet hatalmas tapsvihar követte

Hangulat szempontjából 10/10-es rangadó volt, mindkét kanyar kitett magáért, de a sportszerűség jegyében meg kell jegyezni, hogy a Juve-tábor bizony összességében leszurkolta a mi Nordunkat - hiába, a sikertelenségek a fanatikusokon is nyomot hagynak.

Maga a 90 perc nagyjából már ki lett tárgyalva, néhány vezérgondolat az én szemszögemből:

- borsodiL úrral még a kezdés előtt összejött az első kézfogó, a változatosság kedvéért itt sem én voltam a "felismerő" fél.

- Az első félidő biztató, a második majdnem totális csalódás volt, Mancini mester kissé későn kezdte el frissíteni csapatát, miegymás.

- Brozovic elfáradásáig meglepően jól oldott meg egy számára teljesen testidegen pozíciót - nem tudom, lesz -e még az életben valaha vonalszélső, de ez kellemes volt tőle. Miután a 60. perc környékére totálisan kifulladt az összetett taktikai feladatainak, a hónapok óta való padozásának és az új helynek köszönhetően, szinte már nem volt jó megmozdulása, az már Mancio felelőssége volt, hogy nem érkezett váltás a helyére.

- Jovetics magasan a legjobb teljesítményét hozta leigazolása óta, ez különösen biztató a közeljövőre nézve. Talán egy hangyányit önző, de ez ennél focistatípusnál nem olyan nagy bűn.

- Juan Jesusért nagyon lehet lelkesedni. Sokszor maradt egy az egyben Cuadradoval, és egy döntetlent érzésem szerint minimum kihozott vele szemben, ami nem olyan kis dolog.

- Hihetetlen, de Murilloról megint le lehet írni a szokásosat. Ne már, ember!

- Távolról sem írom még le, de olybá tűnik, Icardi játékban nem előre, hanem visszafelé lépett tavaszhoz képest. Több, sokkal több kell, emberhátrányt nem engedhet meg magának a csapat, pláne, ha meccseket sem dönt el a jó Mauro.

- Rengeteg Juve-szurkoló foglalt helyet a lelátón a szektorukon kívül is, és hogy, hogy nem, mindenféle atrocitás nélkül nézhették végig az összecsapást, ahogy a stadion mellett is békésen sétált egymás mellett mindenki.

- Az egész publikum döbbenten figyelte a kettős cserét...

Egy picit csalódottan bandukoltam le a San Siro véget nem érő "csigafolyosóján", folyamatosan a "de jó lett volna valahogy bemákolni" vezérgondolat motoszkált az agyamban. Aztán az árusokhoz visszaérve elhessegettem rossz dolgokat, pláne amikor bordsodiL prémium minőségű házi pálinkái előkerültek. Még néhány szót váltottunk, pár mondat erejéig egyesült a Captain, borsodiL, Rolkó hármas, és lassan indulhattunk vissza a buszhoz, ahol viszont sietősre kellett venni a figurát, ugyanis egy nem túl barátságos rendőr Ricsinek adta tudtára, hogy gyorsan el kéne húznunk a juvésok hazaengedése végett.

A hazaút a döntetlentől függetlenül természetesen ismét mosolygással teli volt, minőmeglepetés, előkerültek a rejtett alkoholtartalékok, többek közt Eszti táskájából is, szóval kárba egy korty pálinka sem veszett. A remek öniróniával rendelkező Matyi jóvoltából sokféle zenét megismerhettünk, legtöbbször James Blunt slágere került lejátszásra, a refrént valószínűleg már az is kívülről tudta, aki egyébként utálja a csávót (mármint a brit zenészt). Hogy az időjárás is keretbe foglalja az utazást, gyakorlatilag végig esőben jöttünk haza, leszálláskor pedig újra megállapíthattam, hogy rohadt jó lesz este busz helyetta saját ágyamban aludni. A túra értékelése csak azért nem maximális, mert Brozovic kapufája nem akadt be - itt és most mindenki mással elnéző voltam, aki "miatt" x lett a végeredmény. Soha rosszabb élményt!