Egy project halála

Felháborodott kommentek tömkelege, düh, csalódottság és az utóbbi hetek optimizmusát felváltó szürkeség. Ez az, ami az Inter drukkert jellemzi tegnap délután óta, miután a semmiből érkezett a hír: a Real Madridhoz távozik a klub legnagyobb talentuma, Mateo Kovacic. De vajon tényleg ennyire rossz a helyzet?Felháborodott kommentek tömkelege, düh, csalódottság és az utóbbi hetek optimizmusát felváltó szürkeség. Ez az, ami az Inter drukkert jellemzi tegnap délután óta, miután a semmiből érkezett a hír: a Real Madridhoz távozik a klub legnagyobb talentuma, Mateo Kovacic. De vajon tényleg ennyire rossz a helyzet?

Az első reakcióm ugyanaz volt, mint Nektek. Meglepettség, érthetetlenség, tehetetlenség. Mi értelme volt a nyári nagybevásárlásnak, ha egy hét alatt két tejfelesszájú zsenit (?) is elboltolunk? A történet azonban korántsem ilyen egyszerű, és mint mindennek, a Kova-ügynek is van árnyoldala. A posztban olyan kérdésekre próbálok választ találni, amelyeket a mögöttünk hagyott egy hétben – a Shaqiri ügytől egészen tegnap délutánig bezárólag- fel sem vetettünk, holott a jövő nem olyan sötét, mint amilyennek látjuk, látni akarjuk.

Azok a piszkos anyagiak. De vajon megérte?

Egy oligarchák és olajsejkek által uralt futball világban, ahol semmit sem bizonyított egyszezonos tinikért repkednek a millió eurók, jogosan vetődik fel a kérdés, hogy mennyit kaphatott volna érte a klub, ha még kivár 1-2 évet. Kevin De Bruyne esete tökéletesen példázza, hogy miképpen működik manapság a transzfer biznisz. 2014 januárjában még 18 millió fontért szerezte meg a Wolfsburg a Chelseatől, ma már ennek a háromszorosát sem sajnálná érte Manszúr sejk.

Vajon Kovaciccsal ugyanazt megtudta-e volna csinálni az Inter, mint amit a belgával a Bundesliga ezüstérmes, vagy éppen Pogbával fogja jó eséllyel a Juventus? Nem tudni biztosan, hiszen csak sejtjük, hogy valójában mire is képes a horvát, de ha türelmesebb a vezetőség, akkor jó eséllyel ilyen magasságokba emelkedhetett volna ő is.

Azt viszont már hetek óta sejtettük, hogy Miranda, Jovetic, Montoya és legfőképpen Kondogbia érkezését követően muszáj lesz áldozatot hozni, márpedig jelenleg Kovacic egy petákkal sem ér többet annál, mint amit a Real Madrid fog érte fizetni. Ergo az ajánlatot EL KELLETT FOGADNI. A srác még semmit sem bizonyított és rengeteg pénzt kapott érte az Inter. De erre még visszatérünk.

Merre tovább olasz foci?

Az olasz csapatok gazdaságilag már képtelenek versenyezni a Premier League nagyjaival, a két spanyol gigásszal, illetve idesorolhatjuk a PSG-t és a Bayernt Münchent is. Ebben sok újdonság nincs, csupán arra szeretnék rávilágítani, hogy jobb, ha felkészülünk arra, amit a rivális Juventus szurkolói már jó ideje tapasztalnak Vidal és Pogba kapcsán. A fent említett klubok, ha tetszik, ha nem, de elfogják vinni a legjobbakat a Serie A-ból, mindaddig, ameddig sem fizetésben és sem versenyképességben (értsd Bajnokok Ligája esélyek) nem vehetik fel a harcot a Calcio csapatai az óriásokkal. Érdemes megnézni a PSG kezdőjét: gyakorlatilag lerabolták a fél olasz bajnokságot.

Dzeko, Kondogbia, vagy éppen Bacca érkezése pozitívum, de ez önmagában kevés. Az olasz futball akkor lesz újra a régi, ha képes lesz értékeit magához láncolni. Jelenleg erre semmi esély nincs.

Lelki szemeim előtt máris látom, hogy egy újabb 20 gólos szezon után a PSG kétszeres fizetést kinál Icardinak, aki kiveri a balhét, hogy márpedig ő menni akar és ne nézzük rabszolgának, erőszakkal nem tarthatjuk itt.

Ez a folyamat pedig a fiatalító project halálát is prognosztizálhatja, amely nem biztos, hogy járható út. Vagy megtartjuk az erősségeinket és a reménységeinket, vagy rálépünk egy olyan útra, amely már az Arsenalnak sem jött be és belátták, hogy semmire sem vezet: hiába vesznek minden évben tehetségeket, ha a gigászok nyaranta elviszik az értékeiket, semmit sem fognak nyerni.

A fél csapat lelépett. Miért nem örülünk?

Talán még senki sem vetette fel a leginkább triviális kérdést, miszerint egy 8. helyen végzett csapatból kell-e bárkinek is a távozását sajnálni? Szerintem nem. Senkire sem szabad tekintettel lenni. A tavalyi Inter, a klub történetének egyik leggyengébb szezonját produkálta. Ebben a helyzetben egy játékos sem érinthetetlen.

A folyamatos edzőmizéria, a minőségi társak és a koncepció hiánya sem segítette, így vagy úgy, de a linzi születésű középpályás nem tudott kiteljesedni Milánóban. Szinte gyerekként érkezett és máris olyan terhet kellett a nyakába vennie, amivel a legtöbb vele egykorú játékos sem tudott volna mit kezdeni: egy újjáépülő nagy Inter ikonját láttuk benne és akár tetszik, akár nem, ezt a szerepet nem tudta betölteni. Voltak remek megmozdulásai, zseniális érintései, de nem tudnánk felidézni egyetlen időszakot sem, amikor hosszabb időn (értsd hetek, hónapok) keresztül vezér lett volna. Nem jelentett különbséget döntetlen és győzelem között. Ez az igazság.

Könnyen lehet, hogy 1-2 éven belül a világ legjobba lesz a posztján. De a jelenlegi Interben, még ha a jobbak közé is tartozott, senki sem pótolhatatlan. Még Icardi sem.

Ismétlem, 8. helyen zárt az Inter. Nincs okunk rá, hogy bárki távozását is drámaként éljük át. Voltak rosszabb és jobb periódusok is a klub életében, de átvészeltük már Ronaldo, Crespo, Vieri, Zlatan és Eto’o távozását is. Nem mindegyik bizniszből jöttünk ki nyertesen,de fontos ez? Az igazán kardinális kérdés az, hogy a klub újra megtalálja az identitását. Mert 2010 májusa óta ilyen nincs.

Ne legyenek illuzióink: Icardi sem az Interből fog nyugdíjba menni. Ma már nem születnek Zanettik, Tottik és Maldinik. Pénz beszél, mi meg mondhatunk akármit, de valamiből fedezni kellett Kondogbia, Jovetic és Miranda érkezését.

Meg lesz a dobogó?

Optimista vagyok: mindenképp. Shaqiri és Kovacic személyében olyan játékosok távoztak, akik hamarosan klasszisok lehetnek, de jelenleg még egyikükről sem mondanám azt, hogy egy kész, komplex játékos. Előbbi egy kissé flúgos és Mancinivel sem jött ki, míg utóbbi posztját még egy edző sem találta meg. Majd talán Benitez.

Helyettük olyanok érkeztek, akik már a legmagasabb szinten is bizonyítottak. Miranda remek igazolás, Kondogbiával csak annyi a baj, hogy innen már nehéz lesz feljebb verni az árát, míg Jovetic ha egészséges marad a liga legjobb secunda puntája. De nem lesz az. Murillót máris imádjuk, egyedül Montoya a kérdőjel.

Sokan aggódnak, hogy Mancini megint verőlegény középpályát fog felállítani, amire jó esély is van, de amikor legutóbb ilyen hadrendben küldte fel az Intert, bajnokok lettünk. Persze akkor elől volt bosnyák gyerek, aki rúgott pár gólt.

A Shaqért és Kováért kapott raklapnyi pénz egy része még ezen a nyáron vissza lesz forgatva, de ahhoz, hogy még bátrabbak legyünk a szemetet is ki kell seperni. Nagatomo, Schelotto, Taider és Andreolli biztosan távozik, de jó eséllyel Santon és D’Ambrosio sem Milánóban kezdi meg őszi iskolakezdést.

Szélső biztosan érkezik, mind a védelembe, mind a támadósorba, nevekből pedig ezúttal sincs hiány: Coentrao (nyugi, nem a Kova biznisz részeként), Criscito, Perotti, Mertens is célpont és persze a soha véget nem érő Pericic-saga kimenetele is megjósolhatatlan.

Mozgalmas két hét vár ránk.

Utóirat: Valaki tudja mit játszottunk az AEK-kal?