Lucio Juventino lett

2467674 24676742467674 2467674
Vágólapra másolva!
2012.06.30. 10:06
Címkék
Hiányzott ez, mint szar a zsebbe. Egyébként az egész ügy zavaros, egyik pillanatról a másikra hirtelen azon kaptuk magunkat, hogy Lucio megy. Minden...

Hiányzott ez, mint szar a zsebbe. Egyébként az egész ügy zavaros, egyik pillanatról a másikra hirtelen azon kaptuk magunkat, hogy Lucio megy. Minden előzmény és igazi ok nélkül, csak annyit olvastunk, hogy Lucio ügynöke azt nyilatkozza lépten-nyomon, hogy új kihívás kell, távoznak, satöbbi. Pár gondolat erről a fejleményről. Legelőször is, nem ártana tisztában lenni a dolgok hátterével, tudni azt, hogy pikk-pakk Lucio, mint legjobb védőnk, hogy került átadólistára. A baj minden bizonnyal nem kicsi, mert szerződésbontás történt, illetve kezdetektől fogva arról volt szó. Rendben van, hogy nincs lovénk, kiesik a BL-pénz és nyírbálni kell a fizukat, de valljuk be, akárhogy matekozunk, az nincs meg, hogy Lucio miért és hogy nem fért be a költségvetésbe, miért pont ő nem. A védelemből lényegében kiesett Córdoba fizuja (3 m), Chivu szerződése is lejárt (3,5 m), őket lehetett volna úgy pótolni, hogy kritikus kiadások jó irányba mozduljanak el. Akármennyire nem látunk bele a dolgokba, számolni tudunk. Córdoba helyére az elmúlt évek teljesítménye tükrébenmondjuk Juan Jesus simán elfér a keretben, Chivu helyére meg lehetett volna valakit kölcsön kérni is akár. Matematikailag ez alátámaszthatatlan, hogy Lucio kiebrudalására mi szükség volt. Gyakorlatilag mindenkit szélnek lehetett volna ereszteni, csak őt nem a védelemből, amire a lehetőség is megvolt, ugyanis egyszerre járt le Samuel, Córdoba és Chivu szerződése is.Hiányzott ez, mint szar a zsebbe. Egyébként az egész ügy zavaros, egyik pillanatról a másikra hirtelen azon kaptuk magunkat, hogy Lucio megy. Minden előzmény és igazi ok nélkül, csak annyit olvastunk, hogy Lucio ügynöke azt nyilatkozza lépten-nyomon, hogy új kihívás kell, távoznak, satöbbi. Pár gondolat erről a fejleményről. Legelőször is, nem ártana tisztában lenni a dolgok hátterével, tudni azt, hogy pikk-pakk Lucio, mint legjobb védőnk, hogy került átadólistára. A baj minden bizonnyal nem kicsi, mert szerződésbontás történt, illetve kezdetektől fogva arról volt szó. Rendben van, hogy nincs lovénk, kiesik a BL-pénz és nyírbálni kell a fizukat, de valljuk be, akárhogy matekozunk, az nincs meg, hogy Lucio miért és hogy nem fért be a költségvetésbe, miért pont ő nem. A védelemből lényegében kiesett Córdoba fizuja (3 m), Chivu szerződése is lejárt (3,5 m), őket lehetett volna úgy pótolni, hogy kritikus kiadások jó irányba mozduljanak el. Akármennyire nem látunk bele a dolgokba, számolni tudunk. Córdoba helyére az elmúlt évek teljesítménye tükrébenmondjuk Juan Jesus simán elfér a keretben, Chivu helyére meg lehetett volna valakit kölcsön kérni is akár. Matematikailag ez alátámaszthatatlan, hogy Lucio kiebrudalására mi szükség volt. Gyakorlatilag mindenkit szélnek lehetett volna ereszteni, csak őt nem a védelemből, amire a lehetőség is megvolt, ugyanis egyszerre járt le Samuel, Córdoba és Chivu szerződése is.

Lucio, ha jól rémlik tavaly hosszabbította meg 2013-ban lejáró szerződését 2014-ig, utolsó évre csökkentett fizuval. Lucio többször is nyilatkozta, hogy ez a dolog nem csak rajta múlik, ő maradna, de ez nem csak rajta áll. Minden körülmény személyi okok felé mutat. Olvastunk olyat is, hogy Stramaccioninak nem kell, de hát ebből meg mi igaz, azt a franc sem tudja.Summa summarum: a védelemből távozott a legmegbízhatóbb, legjobb ember, és gyakorlatilag a legrosszabb helyre. Az amúgy sem gyenge Juventus védelembe érkezett egy rutinos, minden hájjal megkent, még abszolút topformában lévő világklasszis védő, tőlünk. Annyit tegyünk hozzá, hogy Lucio a Bayerntől is érdekes és zavaros körülmények között távozott, sajnos ez nálunk is bekövetkezett.

Brancáék nagyon úgy néz ki,továbbra is csak a meleg szart kevergetik, a tavalyi rémálomszerű év folytatódik, ez ahír kb. egy katasztrófával ér fel, hihetetlenül rosszul sakkozták ezt ki. Lucio pedig sosem volt címercsókolgatós, lelkis fazon. Ő megkérte volna a pénzéta munkájáért - amitnagyon kevesek közül érdemelt volna meg a keretben -, de valószínűleg speciel pont leszarja,hogy az Internek mi gondja, baja van, ő a lehetőségéhez mérten jól döntött. Elment egy újraépülő Juventusban címeket nyerni, BL-ben játszani. A zuhanórepülés folytadódik,egyre kevésbé védhető a szakmai stáb és a szakmai irányítása a klubnak. Nem örülünk, Vincent.

Legfrissebb hírek

Női vízilabda ob I: a BVSC 23 gólt dobott a Tatabányának

Vízilabda
5 perce

Női kosárlabda NB I: Studer Ágnes pénteken visszatérhet

Kosárlabda
45 perce

Férfi kézilabda BL: Magdeburg–Szeged

Kézilabda
48 perce

Északisí-vb: norvég győzelem született a síugrók vegyes csapatversenyében

Téli sportok
50 perce

Scheidler Géza: Hiszek benne, hogy Molnár Attila érmet szerez az Eb-n

Atlétika
56 perce

Női MK: nagy csatában jutott tovább az FTC; kiütéssel nyert az ETO FC Győr és az MTK

Labdarúgó NB I
1 órája

Új helyszínt keresnek az idei utcaifutó-világbajnokságnak

Atlétika
1 órája

Atlétika: Ekler Luca rajthoz áll a 60 méteres betétfutamban a fedett pályás Eb-n

Atlétika
1 órája
Ezek is érdekelhetik