Juve-Inter 2-0: Rani obligát önmattjai

Hülye dolog, de lényegében azért lett kellemetlen a tegnapi vereség, mert helyenként jól játszottunk, voltak lehetőségeink, tudtunk gondot okozni az ellenfélnek, felcsillant némi remény. Ezért volt sokkal rosszabb ismét visszazuhanni az emésztőgödörbe, jobb lett volna beletörődve, sztoikus nyugalommal végig nézni azt, amire számítottunk eredetileg. Ranieri megint mindent megtett azért, hogy ezt a meccset is elveszítsük, úgy, hogy hosszú idő után a tettvágy, és a lelkesedés újra megcsillant pár szempárban, és helyenként focicsapatra emlékeztettünk, persze mindez valószínűleg független volt az öregtől. A Derby d'Italia hozhatta ezt ki a srácokból, de gyakorlatilag reménytelen úgy játszani, hogy az ellenfél mellett még a saját edző mélyütésekként ható cseréivel is harcoljon a csapat. Tegnap sem sikerült.Hülye dolog, de lényegében azért lett kellemetlen a tegnapi vereség, mert helyenként jól játszottunk, voltak lehetőségeink, tudtunk gondot okozni az ellenfélnek, felcsillant némi remény. Ezért volt sokkal rosszabb ismét visszazuhanni az emésztőgödörbe, jobb lett volna beletörődve, sztoikus nyugalommal végig nézni azt, amire számítottunk eredetileg. Ranieri megint mindent megtett azért, hogy ezt a meccset is elveszítsük, úgy, hogy hosszú idő után a tettvágy, és a lelkesedés újra megcsillant pár szempárban, és helyenként focicsapatra emlékeztettünk, persze mindez valószínűleg független volt az öregtől. A Derby d'Italia hozhatta ezt ki a srácokból, de gyakorlatilag reménytelen úgy játszani, hogy az ellenfél mellett még a saját edző mélyütésekként ható cseréivel is harcoljon a csapat. Tegnap sem sikerült.

Kezdődött ott a probléma, hogy Ranieri semmit nem tanulva az első Juve meccsből, megint előkapta a rombusz középpályát. Ez azért szörnyen frusztráló, mert nem két alkalom van, mikor ez a hadrend lenne a kézenfekvőbb, mégis mindig a 4-4-2-őt okádja a pályára. Most viszont, amikor ez utóbbi felállás lett volna optimálisabb, hirtelen elállt tőle. A 4-4-2 azért lett volna jobb, mert már az első meccs is azon ment el, hogy Obi rutintalanságának és Nagatomo intelligenciájának köszönhetően az az oldaluk átjáróház volt. Érdekesség, hogy rendszer hiányosságai Zanetti-Maicon oldalán nem ütköztek ki ennyire látványosan, egyrészről azért mert egy klasszis szint különbség van a két páros között, illetve a Juve bal oldala támadásban inaktívabb, De Ceglie és ősszel Chiellini lényegesen kisebb offenzívát jelent, mint Lichtsteiner és Caceres. (A szélső támadóknak ugye a szélső védők a párjai, Maicon-Vucinic, Nagatomo-Pepe.)

Felmerül a kérdés, hogy Ranieri miért pont ilyenkor hagy fel kedvenc felállásával, mikor az papíron jobban működőképes lett volna. Az egyetlen logikus magyarázat erre (bár Ranieri esetében ez nem mérvadó), hogy Pirlót akarta nyomás alá helyezni, illetve a labdakihozatalokat megzavarni. Ami összességében sikerült is, Poli piócaként tapadt szundira, az Internek voltak is lehetőségei a magasabban szerzett labdákkal, viszont a szélen úszott a meccs, igazából szerencse kérdése volt, hogy nem született belőle gól. Az ellencsapásokkal operáló taktika a lyukas szélek ellenére többnyire működött, Milito ha nem keveredik pár fordulóval ezelőtt megint egy kisebb hullámvölgybe, valószínűleg az egyik komolyabb lehetőségét gólra váltja. Igazából itt jön be, hogy mennyire nincsenek csatáraink. Milito hiába vérbeli gólvágó, bőven benne van a korban, nem lehet tőle elvárni, hogy folyamatosan jól teljesítsen. Forlán megint rém gyenge arcát mutatta, minden megoldásai előtt totojázott, hezitált, nem sok hasznunk volt belőle. Más viszont nincs. Van egy Pazzinink, aki tegnap sem ért labdába, egy Zarate aki másik okból tökéletes labdatemető, illetve egy ifista, Castaignos. Ha Militónak nem megy, akkor vége a dalnak.

A tavalyi probléma hangról-hangra: Nagatomo bejön a befelé mozgó Pepével, ami nem lenne gond, csak a fellépő szélső védőre a rendszer miatt nem jut ember, Caceres ugyanolyan zavartalanul kapja a labdát, mint Lichtsteiner az őszi meccsen. Egyre nagyobb a valószínűsége, hogy Ranieri a bácsbokodi búcsúban lőtte az edzői papírjait.

Érdekes volt látni, hogy mennyivel más mentalitásban játszott a csapat, mint a hétköznapi szürke bajnokikon szokott. Maicon ismét zakatolt, nagy hévvel vetette magát bele az egy az egyekbe, támogatta a támadásokat, lelkes volt, hajtott, küzdött. Ahogy Sztankovics is jobbik arcát mutatta, robotolt, ahogy lehetősége volt, lőtt, Militónak kiosztott egy gólpassz értékű tanári labdát, Zanetti szintén magas hőfokon égett, szólókra vállalkozott. Poli is rengeteget hajtott, futott, használható szinten részt vett a támadásokban, Pirlót intenzíven abajgatta. Viszont ami feltűnően nem megy neki, az az egy az egy-beli szerelés. Vagy ebben kell fejlődnie, vagy a támadó skilljeit felgyúrni, mert így egy kicsit senki fia kategóriába tartozik, bár erre bőven van még ideje és ettől függetlenül jól játszott. Nagatomo viszont döbbenetesen nem ez a szint, őt kb. az első emberek között kellene eladni, ez ügyben eléggé aggasztó, hogy sem a szakmai stáb, sem Ranieri nem észleli ezt, ergo Nagatomo helye betonbiztosnak tűnik, pedig kb. a leggyengébb láncszeme a csapatnak, ami nagy szó idén. Taktikailag, védekezésben értékelhetetlen.

Az első félidőt egy teljesen korrekt teljesítménnyel hoztuk le, akár talán még vezethettünk volna is. Második félidőben Conte kivárt, majd mikor megunta, hogy hiába a szabad terület a széleken, a beívelgetett labdákat könnyedén fejelgeti ki az Inter, váltott. Az Inter kezdeti zavarodottsága tova szállt, a Juve ekkor már egy jó félórája eléggé kilátástalanul és ötlettelenül játszott. Átállt 3-5-2-re, amivel feladta a támadó harmadban a széleket, és megpróbálta középen feltörni az Intert. A Juve nem ennek a váltásnak köszönhetően szerezte meg a vezetést, de később magát a meccset ezért tartotta totálisan kézben, mert erre Ranieri a lehető legrosszabbul reagált. A gólt egy szöglet után kaptuk, ami tiszta figyelmetlenség és dekoncentráltság, semmi több. Ez minden meccsen a legnagyobb százalékban ott van a játékunkban, most csak azért volt nagyon fájó, mert egészen addig úgy nézett ki, kontroll alatt van a Juve, és pont egy elkerülhető gól miatt borul az egész mutatvány.

Ranieri borzasztó ostobán cserélt. Maga a személyi cserék és óriási blamák voltak, de az, hogy Conte alakzatváltására, és feltolt középpályájára nemhogy nem reagált érdemben, hanem még alá is dolgozott az ellenek, az még Tornyi Barnának is szemet szúrt. Lejött a talán legjobbnak nevezhető Obi, és a mezőnyben talán legaktívabb Poli. Bejött helyére Pazzini, aki megint lehozta labdaérintés nélkül a rendelkezésére álló játékperceit, illetve Faraoni érkezett a rombusz középpálya baloldalára, aki már jobb oldali középpályásként is tévedés, nemhogy középen, ő egyszerűen egy szélső védő. Forlán vette át Poli helyét, Pirlo fellélegezhetett, Forlán tisztes távolságból követte minden alkalommal, Faraoni pedig katalizátorként gyorsította fel a fáradó, és most már jókora létszámfölénnyel harcoló középpálya összeomlását.

A második gól előtti jelenet. Megvannak a párok, Samuel - Del Piero, Lucio - Vucinic, Faraoni - Vidal.

Faraoni egy lövőcsellel méterekre lerázva, Samuel kilép Vidalra, Del Piero Samuel helyére bemozog, kapja a labdát, ziccer, gól. Stankovic is le van maradva, de a kulcsjelenet Faraoni hibája, ugyanaz a káosz, mint tavalyi meccsen Obi miatt. Gyenge helyezkedés és jelenlét miatt a falból kilépő ember helyére megy a játék. Marchisio ugyanilyen szituációban lőtt gólt ősszel.

Összegzés:

Az igazi meglepetés az volt, hogy az első félidőben simán partiban voltunk, a rendszer és felállás okozta problémák ellenére. Fejben és mentálisan továbbra is egy lehugyozott sóskifli a csapat, a bekapott gól után, ami egy elkerülhető találat volt, látszott, hogy feladta a csapat a meccset. Bár kb. esélyük sem volt, mert Ranieri szokás szerint úgy cserélt, hogy csak megnehezítette, de inkább ellehetetlenítette a csapat dolgát. A cserék után az Inter képtelen volt labdát szerezni, kb. ki sem jött a térfeléről. A helyes reakció az lett volna, hogy felvenni a Juve a középpályájával a versenyt, Poli helyére jöhetett volna Guarin, Forlán helyére pedig Cambiasso. Lehet, hogy egy állóháborúvá és iszapbirkózássá vált volna a középpálya, de elkerülhettük volna ezt a totálisan parttalan, reménytelen vergődést. Szélekre Obit és Guarint, meglódulni képes embereket tenni, és egy-egy akcióból megpróbálni elmenni. Továbbá van pár olyan ember, aki még, és van olyan aki sosem fogja megütni a szintet. Előbbi Faraoni, akit mondjuk nem ártana 19 évesen a saját posztján játszatni, utóbbi pedig Pazzini és Nagatomo, akik valami félelmetesen nagy fatális félreértés következtében kerülhettek ebbe a csapatba, és Branca egyre látványosabb erővesztésének két legjobban csillogó ékkövei. A legnagyobb gond viszont Ranieri melletti, érthetetlen és most már fájóan hosszúra nyúló kitartás, ami a csapatot szinte hallatlan mentális összeomlásba hajszolta. Stramaccioni pont most hajtott végre egy hatalmas bravúrt a primavera csapat élén, megérdemelné ezt a hátra lévő 9 meccset, ha már Ranieri folyamatosan bebizonyítja látványos alkalmatlanságát.