Népsport: csak majdnem lettek Puskások

Tavaly volt negyven éve, hogy Bicskei Bertalan válogatottja a Szovjetunióban megnyerte az U18-as Európa-bajnokságot, azóta magyar csapat semelyik korosztályban nem ért fel a kontinens tetejére. Előtte az U18-as korosztály Európa-bajnokságain (2022-től U19-ben mér az UEFA) 1976-ban sikerült döntőt játszani, és a négy közé is csak 1959-ben és 1975-ban jutottak be fiataljaink, továbbá az U19-esek Sisa Tiborral 2008-ban. A hőskorban 1953-ban (ekkor FIFA-tornának nevezték) aranyérmes lettek a magyar fiúk (Balogh – Rajna, Környei, Irtási – Szabó, Nagymáté – Bukovi, Nagy, Szimcsák, Karácsonyi, Tichy). akik közül igazán jelentős nemzetközi karriert csak az akkor balszélsőként rohamozó Tichy Lajos ért el. Utána 1955-ben és 1956-ban az európai szövetség nem vitte végig aranyéremig a tornát, hanem csoportküzdelmeket írt ki, és valamennyi első helyezettet győztesként ünnepelte, nem hirdetett egyetlen Európa-bajnokot. Az 1956-ban Sztáni Istvánék a nyugatnémetek, az angolok és a bolgárok előtt megnyerték a csoportjukat, ez a korosztályos arról híresült el, hogy október 23-án éppen Londonban játszottak, és a levert forradalom hírére szinte testületileg külföldön folytatták az életüket, közülük először csak Gelei József, később Várhidi Mihály, Mathesz Imre és Povázsai László tért végül haza.

És az 1955-ösök is nyertek, mégpedig Hoffer József vezetésével Olaszországban – ennek a tornának van most a hetvenedik évfordulója.

1955. április 6. és 11. között öt csoportban 19 válogatott harcolt az olasz pályákon, a mieink a D-jelű négyesben Luxemburg, Törökország és Jugoszlávia ellen húztak mezt.

„Szombaton délelőtt az OTSB székháza előtt gyülekeztek az ifjúsági labdarúgó-válogatott tagjai – írta a torna előtt a Népsport. – Innen társasgépkocsin indultak el Bécsbe, s az osztrák fővárosból vonaton folytatják majd az utat Olaszország felé. Érthető volt a játékosok izgatottsága, hiszen a 16 játékos közül tavaly csak 6 volt tagja az ifjúsági válogatottnak, a nagy többségnek tehát ez lesz az első hosszabb portyája. »Úgy érzem, hogy az eredményes felkészüléshez minden segítséget megkaptak a fiúk – mondta Hoffer József országos ifjúsági szövetségi kapitány. – Az összeszoktató edzések során mérkőzésről mérkőzésre javult a csapat játéka. Eleinte az eredményesség körül még bajok voltak, de azokon a mérkőzéseken, amelyeken az NB I-ben szereplő kerettagok is részt vehettek, nemcsak szépen és jól, hanem eredményesen is játszott a csapat.« Hoffer József és Vincze Jenő edző beszélgetéséből azt lehetett kivenni, hogy a védelem jó egységgé kovácsolódott, a támadósorban pedig szerencsésen keveredtek a technikás és lendületes játékosok. »Megnyugtató, hogy az idén nem kell majd olyan sok mérkőzést játszani egymás után, s miután a csoportokon belül befejeződnek a küzdelmek, nem következik késhegyre menő harc a győzelemért és a helyezésekért – mondta Vincze Jenő. – Jósolgatni nehéz lenne a mérkőzésekre, hiszen részben nem is ismerjük a külföldi csapatokat, s a tavaly részt vett játékosok helyett is sok csapatban új, fiatalabb labdarúgó szerepel majd. Ismerem a fiúkat, ígérhetem, hogy lelkesedésben és akarásban nem lesz hiány.«”

Végül Titkos Pál, az OTSB labdarúgóosztályának vezetője (a profi Hungáriából maga is 48-szoros válogatott, 1938-ban világbajnoki ezüstérmes), Hoffer, Vincze, Nagy István dr. csapatorvos és Balla Károly játékvezető kíséretében 16 játékos utazott el Olaszországba.

Az első, pratói mérkőzésen nem volt, nem lehetett gond, hiszen Luxemburg volt az ellenfél. Miután az eszményi labdarúgóidőben a 26. percben már 4:0 volt a magyar előny, ezt a meccset ki lehetett pipálni, és innentől edzés üzemmódba kapcsolt a csapat. „Ifjúsági válogatottunk az első félidőben nagyszerű, sokmozgásos, ötletes, helycserékre épülő támadójátékot mutatott be, s ezzel gyakran ragadtatta tapsra a közönséget. Ebben az időszakban nem hiányoztak az erős pontosan helyezett lövések sem. Szünet után fiataljaink túlságosan könnyen vették a játékot, s ekkor már gyakran akadozott a csapatmunka” – értékelt a Népsport helyszíni tudósítója, Pálfai János.

Lényegesen keményebb feladat várt a srácokra két nappal később Törökország ellen. Hetven évvel ezelőtt persze nem Arda Gülerek és Kenan Yildizek szaladgáltak a félholdas mezben, de félvállról azért nem lehetett venni az elődöket sem. Fontos hír volt a Népsport olvasóinak, hogy a mérkőzés napján ebéd előtt Siena kommunista polgármestere fogadta a baráti magyar küldöttséget, még fontosabb, hogy a szakadó esőben a meccs előtt a törökök cigarettás dobozokat dobáltak a közönség közé… Keményen indult a találkozó, ám Keresztes két góllal már a szünet előtt kioltotta az izgalmakat, Lelenka pedig szinte a második félidő kezdő sípszavára háromra növelte az előnyt, és innentől nem volt miről beszélni. „Mindhárom gólunk korszerű, gyors szép támadásból született. A csapat játéka azonban mégsem mozgott olyan magas színvonalon, mint legutóbb. Ennek elsősorban a törökök sokszor egyenesen kíméletlen játéka volt az oka. Játékosaink a durva belépések, beugrások miatt nem merték nyugodtan lekezelni a labdát, hanem sokszor csak gyorsan, kapkodva továbbították…”

A jugoszlávok elleni csoportdöntőre már Firenzében, 3000 néző előtt került sor, ahová a két együttes közös busszal utazott át Montecatiniból. Az előző mérkőzés sérült hőse, Keresztes helyett Sági lett a jobbösszekötő. A mieink sportot űztek abból, hogy már az első félidőben dűlőre viszik a dolgot, ezúttal Ilku II Péter rámolt be villámgyorsan kettőt (a három mérkőzés összgólaránya 10:1 volt, ebből az első félidőkre 8:0 jutott…), amire az ellenfél gólokkal nem, csak durvaságokkal válaszolt. A 65. percben Popovicsot ki is állította az olasz játékvezető, aki amúgy többnyire elnéző volt a túlzott keménykedésekkel szemben. „Sokkal színesebb, ötletesebb volt a magyar ifjúságiak csatárjátéka, mint a jugoszlávoké – értékelt a Népsport. – Váratlan húzások, gyors helycserék tették veszélyessé a magyar támadásokat. Ezzel szemben a jugoszláv támadók szándékait könnyen kiismerte a magyar védelem, elsősorban azért, mert lassan, körülményesen építgették támadásaikat.”     

A százszázalékos produkcióval záró magyar válogatott mellett három további szocialista ország (Bulgária, Csehszlovákia és Románia), továbbá a házigazda Olaszország zárt csoportja élén, és lett „Európa-bajnok”. Hoffer József válogatottjának játékosait az akkor már vb-ezüstérmes Aranycsapat tagjaihoz hasonlították a nézők és a szakemberek, de az 1955-ös győztes társaságot hiába alkották Bozsik- vagy Puskás-szintű tehetségek, közülük később senki sem mutatkozott be a felnőtt válogatottban…