A klubért mindent! – több mint 27 millió eurót dobtak össze a St. Pauli drukkerei

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2025.04.02. 13:22
A St. Pauli futballistái győzelmet ünnepelnek a Millerntor Stadionban (Fotó: Getty Images)
Március végén lezárult az öt hónapos gyűjtési időszak, amelynek során több mint 27 millió euróval szálltak be a St. Pauli drukkerei a német labdarúgóklub működtetésének megsegítésére létrehozott szövetkezetbe – derült ki a klub hivatalos honlapjáról.

A hamburgi futballklub vezetői tavaly novemberben alapítottak szövetkezetet annak érdekében, hogy pluszbevételhez jussanak a csapat működtetéséhez.

A gyakorlatban az történt, hogy a klub céljaival szimpatizálók a szövetkezetbe belépve résztulajdonosai lettek a Millerntor Stadionnak – ez a csapat otthona –, és vásárlásuk révén plusz pénzügyi forráshoz juttatták a klubot.

Egy részvény 850 euróba került, több mint 21 ezren vásároltak belőle, és egyelőre annyi biztos, hogy a stadionja tulajdonjogát a híveinek átengedő klub – a költségek levonása után – legalább 27 millió euróhoz jutott. Az adat még nem végleges, mivel a részvényjegyzés lezárulta előtti órákban nagyon felpörgött a kereslet, sok vásárlást nem könyveltek le. A végleges, hivatalos számokat májusban hozza nyilvánosságra a klub.

Az új részvénytulajdonosok között ott található Uli Hoeness, a Bayern München korábbi válogatott labdarúgója, elnöke, jelenlegi elnökségi tagja is, ami alkalmat kínált arra, hogy a német sajtó felidézze: Hoeness igazgatói időszakában a bajor klub intézményesen is segítette a „hamburgi kistestvért” 2003 nyarán, amikor egy telt házas hírverő mérkőzés bevételének neki jutó részét (mai árfolyamon körülbelül 200 ezer eurót) átengedte a pénzügyi nehézségekkel küzdő házigazdának. 

„A szövetkezet új távlatokat nyit a klub előtt – értékelte a történteket Wilken Engelbracht, a klub kereskedelmi igazgatója. – Sokkal gyorsabban leszünk képesek csökkenteni pénzügyi kitettségünket, mint ahogyan eredetileg terveztük.” 

Oke Göttlich klubelnök hozzátette: „Nagyon hálásak vagyunk a klubunkért rajongóknak, hogy bebizonyították: van lehetőség efféle közösségi finanszírozásra a profi futballban. Ebből is igyekszünk erőt meríteni ahhoz, hogy teljesítsük a következő nagy küldetésünket, az élvonalban maradást!” 

A St. Pauli tavaly nyáron jutott vissza a német első osztályba 12 évnyi távollét után, és hét fordulóval a zárás előtt a 15., azaz bennmaradást érő helyen áll.

 

 

 

 

 

 

Legfrissebb hírek

„Nem kell félnem az ellenféltől” – a 17 éves Lennart Karl történelmet írt a Bayernben

Bajnokok Ligája
23 órája

Két évvel meghosszabbította vezetőedzője szerződését a Bayern München

Német labdarúgás
2025.10.21. 13:14

Középpályás gólzsákja repíti az RB Leipziget

Német labdarúgás
2025.10.20. 10:48

Fordulatos meccsen mentett pontot a Freiburg a Frankfurt ellen

Német labdarúgás
2025.10.19. 17:51

Tovább robog Werner Lipcséje, Gulácsiék legyőzték a Hamburgot is

Német labdarúgás
2025.10.18. 17:45

Schäfer András nélkül verte meg a Mönchengladbachot az Union Berlin

Német labdarúgás
2025.10.17. 22:33

Korábbi klubja gyógyszerei miatt bármikor meghalhat a horvát csatár

Német labdarúgás
2025.10.09. 14:59

Dárdai Bence: Remélem, később azt mondhatom, ez az időszak erősebbé tett

Légiósok
2025.10.07. 17:31
Ezek is érdekelhetik