A német rekordbajnok Bayern Münchennek legalább hat hónapig nélkülöznie kell Alphonso Daviest, írja a Bild. A kanadai válogatott Daviesnek jobb térdében keresztszalag-szakadást diagnosztizáltak, szerdán meg is műtik, írja a bajorok hivatalos oldala.
Daviest még az Egyesült Államok elleni Nemzetek Ligája-találkozón kellett 12 perc után lecserélni. Akkor még a válogatott orvosai nem nyilatkoztak a sérülés komolyságáról, de úgy tűnik, a lehető legrosszabb forgatókönyv valósult meg. Ráadásul Davies mellett egy másik kulcsember, Dayot Upamecano is kidőlt, a francia védő bal térde sérült meg, a klub közleménye szerint hetekig nem állhat a Bayern rendelkezésére.
„Sajnos a nemzetközi szünetekben mindig fennáll a veszélye annak, hogy a játékosok sérülten térnek vissza, ezúttal ez különösen keményen érintett minket. Alphonso Davies és Dayot Upamecano hiánya súlyos csapás a Bayern München számára. Phonzy minden támogatást megkap a visszatéréséhez, illetve a következő hetekben is szorosan figyelemmel kísérjük Upa állapotát, és arra számítunk, hogy ő hamarosan újra bevethető lesz. A csapatunk erős, és kompenzálni fogja ezeket a hiányzókat. Mostantól még szorosabban fogunk együtt dolgozni, megvan a minőségünk ahhoz, hogy folytassuk és elérjük a nagy céljainkat” – nyilatkozta Max Eberl, a bajorok sportigazgatója a klub honlapján.
Vincent Kompany együttese hatpontos előnnyel vezeti a német bajnokságot nyolc fordulóval a vége előtt. A Bajnokok Ligájában a bajorok az olasz Internazionale ellen mérkőznek meg, továbbá a júniusi klubvilágbajnokságon is érdekeltek.
AZ ÁLLÁS | M | Gy | D | V | L–K | Gk | P |
1. Bayern München | 26 | 19 | 5 | 2 | 75–24 | +51 | 62 |
2. Bayer Leverkusen | 26 | 16 | 8 | 2 | 59–33 | +26 | 56 |
3. Mainz | 26 | 13 | 6 | 7 | 44–28 | +16 | 45 |
4. Eintracht Frankfurt | 26 | 13 | 6 | 7 | 54–40 | +14 | 45 |
5. RB Leipzig | 26 | 11 | 9 | 6 | 41–33 | +8 | 42 |
6. Freiburg | 26 | 12 | 6 | 8 | 36–38 | –2 | 42 |
7. Mönchengladbach | 26 | 12 | 4 | 10 | 43–40 | +3 | 40 |
8. Wolfsburg | 26 | 10 | 8 | 8 | 49–40 | +9 | 38 |
9. Augsburg | 26 | 10 | 8 | 8 | 29–35 | –6 | 38 |
10. Stuttgart | 26 | 10 | 7 | 9 | 47–43 | +4 | 37 |
11. Borussia Dortmund | 26 | 10 | 5 | 11 | 45–41 | +4 | 35 |
12. Werder Bremen | 26 | 9 | 6 | 11 | 40–53 | –13 | 33 |
13. Union Berlin | 26 | 7 | 6 | 13 | 23–39 | –16 | 27 |
14. Hoffenheim | 26 | 6 | 8 | 12 | 32–48 | –16 | 26 |
15. St. Pauli | 26 | 7 | 4 | 15 | 20–30 | –10 | 25 |
16. Bochum | 26 | 5 | 5 | 16 | 27–52 | –25 | 20 |
17. Heidenheim | 26 | 5 | 4 | 17 | 31–52 | –21 | 19 |
18. Holstein Kiel | 26 | 4 | 5 | 17 | 38–64 | –26 | 17 |