„A terv jó volt” – Gulácsi Péter a Lipcse újabb botlása után

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2025.03.02. 12:59
Gulácsi Péter szerint jó volt a Mainz elleni meccsterv, továbbra is kiáll Marco Rose mellett (Fotó: Getty Images)
A Gulácsi Péterrel és Willi Orbánnal felálló RB Leipzig hazai pályán 2–1-es vereséget szenvedett a Mainz ellen a Bundesliga 24. fordulójában. A német sajtóban egyre többször szóba kerül, hogy veszélyben van Marco Rose vezetőedző állása, Gulácsi Péter azonban megvédte a trénert.

A Leipzig sorozatban harmadik bajnokiján maradt nyeretlen, Marco Rose csapata csak a bajnokság hatodik helyen áll. A lipcseiek edzőjét sok kritika éri, sajtóhírek szerint az állása is veszélyben van. Az RBlive úgy tudja, hogy még nem született egyértelmű döntés, míg a dpa arról ír, hogy a Freiburg elleni mérkőzés lehet az utolsó esély.

Az edző és a klub helyzete azonban dinamikus és egyre bizonytalanabbá válik, a lipcsei edzőnek már nincs hátországa. Marcel Schäfer sportigazgató a Bajnokok Ligája-helyekért vívott mindent eldöntő párharcban elszenvedett vereség után az edző öltözőben járt. A Freiburg elleni mérkőzés azért is kulcsfontosságú, mert mindkét csapat a BL-helyekre hajt, egy freiburgi vereség nagyon nehéz helyzetbe hozhatná a Leipziget és Rosét egyaránt.

A tavaszi szezonban a Leipzig eddigi hét mérkőzéséből egyet nyert meg öt döntetlen és egy győzelem mellett, a klub által kiemelt időszakként elkönyvelt februárban mindössze egy St. Pauli elleni győzelem jött össze. Rose az év eleje óta egyszerűen képtelen volt összhangot és dominanciát kialakítani, ráadásul a vereség után egyre többet kritizálja játékosait, mert nem vállalnak felelősséget és rosszul oldanak meg egyes szituációkat.

Gulácsi Péter, a lipcseiek magyar válogatott kapusa megvédte Rosét. „Nem az alapelképzelésen múlik, 15-20 percig megmutattuk, hogy a terv jó volt, de a Mainz ellen sok mozgásra van szükség a labda nélkül” – hangsúlyozta a kapus. Az RB Leipzig valóbal jól kezdett, de aztán megszűnt az intenzitás. – „Egyszerű megoldásokat kell választani, és a megfelelő helyzetekben felszabadítani, ami nem sikerült”. 

NÉMET BUNDESLIGA
24. FORDULÓ
Heidenheim–Borussia Mönchengladbach 0–3 (Hack, 8., 59., Ngoumou 18.)
RB Leipzig–Mainz 1–2 (X. Simons 1., ill. Amiri 52., Burkhardt 58.)
St. Pauli–Borussia Dortmund 0–2 (Guirassy 50., Adeyemi 58.)
Bochum–Hoffenheim 0–1 (Bischof 72.)
Werder Bremen–Wolfsburg 1–2 (Weiser 90., ill. Wimmer 6., 48.) 
Eintracht Frankfurt–Bayer Leverkusen 1–4 (Ekitike 37., ill. Tella 26., Mukiele 29., Schick 33., A. Garcia 64.)

   
1. Bayern München23184169–19+5058
2. Bayer Leverkusen24158155–28+2753
3. Eintracht Frankfurt24126650–37+1342
4. Mainz24125739–25+1441
5. Freiburg23123834–36–239
6. RB Leipzig24108639–33+638
7. Wolfsburg24107748–38+1037
8. Mönchengladbach24114938–35+337
9. Stuttgart23106741–34+736
10. Borussia Dortmund24105945–38+735
11. Augsburg2387827–35–831
12. Werder Bremen24861036–49–1330
13. Hoffenheim24671131–46–1525
14. Union Berlin23661121–35–1424
15. St. Pauli24631518–29–1121
16. Heidenheim24431727–50–2315
17. Bochum24361522–48–2615
18. Holstein Kiel23341634–59–2513
AZ ÁLLÁS

 

 

Legfrissebb hírek

Sorsoltak a Német Kupában, Gulácsiék Stuttgartban vívhatják ki a döntőbe jutást

Német labdarúgás
9 órája

Kiesőjelölttől kapott ki a Schäfert nélkülöző Union Berlin

Német labdarúgás
12 órája

Elmentek otthonról a hazaiak, ez nem a vendéglátók napja volt a Bundesligában

Német labdarúgás
2025.03.01. 18:18

Edzője szerint Kleinheisler László egy „hihetetlenül ösztönös” labdarúgó

Légiósok
2025.03.01. 15:18

A Bayern München kihasználta a Stuttgart hibáit, és tovább növelte előnyét

Német labdarúgás
2025.02.28. 22:32

A Bayern már nem akar hosszabbítani, Kimmich ingyen távozhat nyáron – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.02.27. 12:44

Izomsérüléssel küzd a Werder Bremen csatára

Német labdarúgás
2025.02.27. 11:26

Nagy Franzok Münchenben – 125 évvel ezelőtt alapították meg a világ egyik legeredményesebb klubját

Népsport
2025.02.27. 09:15
Ezek is érdekelhetik