Három magyar kezdhet az Union–RB Leipzig rangadón

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2025.02.01. 12:01
null
Schäfer András a középpályán tartóztathatja fel az RB Leipzig támadásait (Fotó: Imago Images)
A Kicker tippje szerint három magyar válogatott futballista is az első perctől pályára léphet az Union Berlin–RB Leipzig bajnokin.

A végeredmény 2–1 – persze kérdés, ki javára? Az Union Berlin és az RB Leipzig 2014-ben találkozott először, összesen tizenhat tétmérkőzést vívott egymás ellen, mindkét fél hétszer nyert, két döntetlen született, és a statisztika szerint 2021 májusa és 2023 februárja között hatszor egymás után 2–1-es végeredmény született.

A futballtörténelem ismétli önmagát?

A Kicker szaklap szerint az Union Berlin csapatában ott lesz Schäfer András, aki hatvanadik Bundesliga-bajnokiján léphet pályára, bár a lap hozzáteszi, nem zárható ki, hogy Steffen Baumgart vezetőedző végül a 30 esztendős német Janik Haberer mellett dönt a magyar válogatott fedezetével szemben. A szakvezető nemrég vette át a fővárosiak irányítását, és az első két bajnokin egy percre sem tette be a csapatba Schäfer Andrást – talán nem emiatt vagy nem csak emiatt, de az Union mindkét mérkőzését el is vesztette (egyformán 0–2 a Heidenheim vendégeként és hazai pályán az Augsburg ellenében). A harmadik mérkőzésen már kezdett a magyar futballista, és nyert is az Union 2–1-re a Mainz ellen, így nem volt meglepő, hogy a St. Pauli ellen is kezdett Hamburgban – az már inkább, hogy a szünetben, egygólos hátrányban egy embert hívott le az edző a pályáról: Schäfer Andrást. A csere nem jött be, az Union 3–0-ra kikapott.

„Az RB Leipzig csapatába egyre több játékos tér vissza hosszabb kihagyásból – mondta a klub honlapján Steffen Baumgart, az Union Berlin vezetőedzője. – Ők már kezdik felvenni a ritmust, de ez a mérkőzés is nulla nulláról kezdődik, mi leszünk itthon, és fel akarjuk robbantani a stadiont. Pontosan tudjuk, mire számíthatunk, kitűnő támadókra készülünk, úgyhogy le kell zárnunk a területeket. A párharcokban erősebbnek kell lennünk, az akaraterő döntő lehet ezen az összecsapáson.”

Kérdés, ki védi a berliniek kapuját, mert Frederik Rönnow nincs teljesen rendben, ha nem vállalja a játékot, Alexander Schwolow helyettesíti. Az bizonyos, hogy az Unionból sérülés és eltiltás miatt hiányzik Andrej Ilics, Oluwaseun Ogbemudia, David Preu, Carl Klaus és Leopold Querfeld.

Hiányzója a lipcseieknek is bőven akad: Elif Elmasz, Benjamin Henrichs, Assan Ouédraogo, Xaver Schlager és André Silva sem lesz ott az utazó keretben. A Kicker szerint Gulácsi Péter visszatér a csapatba, amelynek a csalódást keltő Bajnokok Ligája-szereplés után sikerélményre lenne szüksége – mint ismert, a szép búcsú sem jött össze, a továbbjutás esélyét hét mérkőzés után elveszítő RB Leipzig az utolsó körben a szintén búcsúzó Sturm Graz otthonában is kikapott (1–0).

„Nem érdemeltünk semmit – mondta a meccs után Willi Orbán. – Három pont nyolc BL-meccsen nagyon gyenge teljesítmény, tudjuk mi is, de tovább kell mennünk, a bajnokságra és a kupára koncentrálunk.”

A vendégek abban bíznak, hogy hosszabb kihagyást követően visszatért Xavi Simmons és David Raum, a szélsőjáték megerősítése miatt pedig megszerezték a Wolfsburgtól Ridle Bakut, aki 2025-ben minden meccsen szóhoz jutott. Xavi Simmons, aki a PSG kölcsönjátékosa volt, 2027-ig elkötelezte magát az RB csapatával.

„Otthon érzem magam Lipcsében – nyilatkozta a klub honlapján a holland játékos, aki hatvan lipcsei tétmeccsén 34 gólban vállalt szerepet: 15-öt maga szerzett és van 19 gólpassza. – Nagyon megtisztelő a klub ragaszkodása hozzám, nem volt bennem kérdés, amikor a szerződésről egyeztettünk. A tavasz céljai: kupadöntő Berlinben és ismét a Bajnokok Ligáját érő helyen végezni a Bundesligában.”

Ez ugye az első négy hely valamelyikét jelentené, és mint a tabellán látszik, az RB jelenleg az ötödik az előtte álló Stuttgarttal azonos pontszámmal, öt pontra lemaradva a már dobogós Eintracht Frankfurt mögött.

NÉMET BUNDESLIGA
20. FORDULÓ
SZOMBAT 
15.30: Heidenheim–Borussia Dortmund
15.30: Bochum–Freiburg
15.30: St. Pauli–Augsburg
15.30: VfB Stuttgart–Borussia Mönchengladbach
15.30: Bayern München–Holstein Kiel (Tv: Arena4)
18.30: Union Berlin–RB Leipzig (Tv: Arena4)

VASÁRNAP
15.30: Eintracht Frankfurt–Wolfsburg (Tv: Arena4)
17.30: Bayer Leverkusen–Hoffenheim (Tv: Arena4)

 

Legfrissebb hírek

Lőw Zsolt visszatér Jürgen Klopp mellé

Német labdarúgás
20 perce

A St. Paulitól érkezhet Lőw Zsolt lipcsei utódja – sajtóhír

Német labdarúgás
20 órája

Szalai Attila bebizonyítaná, hogy a Bundesligába való

Légiósok
2025.05.29. 19:54

Neymarék legyőzésével búcsúzott az RB Leipzigtől Lőw Zsolt

Német labdarúgás
2025.05.29. 18:49

Megvan a Werder Bremen új vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
2025.05.29. 16:25

Jonathan Tah a Bayern Münchennél folytatja – hivatalos

Német labdarúgás
2025.05.29. 09:10

Willi Orbán, Kerkez Milos és Szoboszlai Dominik is a legjobbak között teljesített a posztján

Minden más foci
2025.05.28. 11:27

Női labdarúgás: az RB Leipzigben folytatja a magyar válogatott védő

Légiósok
2025.05.28. 09:44
Ezek is érdekelhetik