Győzelemmel kezdte az évet a Wolfsburg; folytatódott az Union Berlin rossz szériája

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.01.11. 17:43
Dárdai Bence (a földön) 79 percet töltött a pályán a Hoffenheim ellen (Fotó: Getty Images)
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 16. fordulójában az Union Berlin – Schäfer András nélkül – sorozatban a hatodik bajnokiját elveszítve kapott ki a hét vereség után győzelmet arató Heidenheimtől. Dárdai Bencével a soraiban nyert a Wolfsburg a Hoffenheim otthonában, az Eintracht Frankfurt szintén idegenben győzött, míg a Freiburg és a Mainz otthon tartotta a három pontot.

Freiburg–Holstein Kiel

A Freiburg 5–1-es vereséggel (a Leverkusennel szemben), a Holstein Kiel 5–1-es győzelemmel (az Augsburg ellen) zárta 2024-et, de így is a hazaiak voltak az abszolút esélyesei a mérkőzésnek. Érvényesült is a papírforma, előbb Eren Dinkci beadásába lépett bele balszerencsésen Nicolai Remberg, akinek a lábáról a saját kapujába pattant a labda, majd Christian Günter szabadrúgásból vette be a vendégkaput. A második félidőben úgy tűnt, Vincenzo Grifo eldöntötte a mérkőzést, amikor nyolc méterről kilőtte a bal alsót, ám a hajrára feltámadtak a kieliek. Phil Harres két lecsorgót lőtt a kapuba öt perc különbséggel, egyenlíteni azonban már nem sikerült, győzött a Freiburg. 3–2

Heidenheim–Union Berlin

Az előző hét bajnokiját elveszítő Heidenheim (melynek kezdőjében ott volt az év elején szerződtetett korábbi újpesti, fehérvári és mezőkövesdi támadó, Budu Zivzivadze is) szerzett vezetést, Léo Scienza bepassza után Frans Krätzig 11 méterről lőtt az Union Berlin kapujába. Húsz perccel később emberhátrányba kerültek a vendégek, Tom Rothe állította meg nyilvánvaló gólhelyzetben Sirlord Conteh-t, amiért egyből villant a piros lap. Schäfer András végül a padon maradt, csapata pedig a hajrában újabb gólt kapott, Adrian Beck egy kipattanót váltott gólra. Sorozatban hatodik bajnokiján kapott ki az Union, igaz, egyszer a zöldasztalnál született meg az eredmény. 2–0

Hoffenheim–Wolfsburg

Dárdai Bencével a soraiban lépett pályára a Wolfsburg a Hoffenheim otthonában, és fél óra elteltével előnybe került. Maximilian Arnold bal oldali szöglete után Mohamed Amura fejelt hét méterről a jobb felső sarokba. A hazaiak sokáig helyzetbe sem kerültek, a vendégek pedig eldönthették volna a találkozót, ám Jonas Wind a 76. percben a kapufát találta el. Rá három percre majdnem jött az egyenlítés, csakhogy Alexander Prass óriási helyzetben, négy méterről a kapu fölé bombázott – ezt követően jött le Dárdai. Nyomott a hajrában a Hoffenheim, ám nem tudott egyenlíteni, így két vereség után javított a Wolfsburg. 0–1

Mainz–Bochum

Az utóbi két bajnokiját megnyerő, de így is sereghajtó Bochum hátrányba került a remek formának örvendő Mainz vendégeként. A 23. perc végén Anthony Caci indításából Jonathan Burkardt használta ki a ziccert öt méterről, és a 24 éves támadó a második félidőben ismét betalált, Phillipp Mwene beadása után közelről lőtt a jobb felsőbe. Sorozatban harmadik meccsét nyerte meg a Mainz, amely jelenleg már negyedik a tabellán. 2–0

St. Pauli–Eintracht Frankfurt

Az Eintracht Frankfurt bő fél óra után törte fel a St. Pauli védelmét, David Nemeth nem tudott felszabadítani, így Omar Marmus elé került a labda, aki nyolc méterről a jobb felső sarokba lőtt – az egyiptomi csatár sportszerűen nem ünnepelt volt csapata ellen, amelyben 2021-ben fél évet kölcsönben szerepelt. A folytatásban a hazaiak két, a vendégek egy alkalommal találták el a kapufát, gól azonban több nem született, az Eintracht három nyeretlen bajnoki után győzött. 0–1

NÉMET BUNDESLIGA
16. FORDULÓ
Freiburg–Holstein Kiel 3–2 (Remberg 23. – öngól, Günter 38., Grifo 74., ill. Harres 85., 90.)
Heidenheim–Union Berlin 2–0 (Krätzig 17., Beck 83.)
Kiállítva: Rothe (37., Union)
Hoffenheim–Wolfsburg 0–1 (Amura 29.)
Mainz–Bochum 2–0 (Burkardt 23., 69.)
St. Pauli–Eintracht Frankfurt 0–1 (Marmus 32.)
Később
18.30: Mönchengladbach–Bayern München (Tv: Match4)
Vasárnap
15.30: RB Leipzig–Werder Bremen (Tv: Arena4)
17.30: Augsburg–VfB Stuttgart

Pénteken játszották
Borussia Dortmund–Bayer Leverkusen 2–3

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
1. Bayern München15113147–13+3436
2. Bayer Leverkusen16105140–23+1735
3. Eintracht Frankfurt1693436–23+1330
4. Mainz1684430–20+1028
5. RB Leipzig1583424–20+427
6. Freiburg1683524–26–227
7. Borussia Dortmund1674530–25+525
8. Werder Bremen1574426–25+125
9. Wolfsburg1673633–28+524
10. Mönchengladbach1573525–20+524
11. Stuttgart1565429–25+423
12. Union Berlin1644813–22–916
13. Augsburg1544717–32–1516
14. St. Pauli16421012–20–814
15. Hoffenheim1635820–29–914
16. Heidenheim16411120–33–1313
17. Holstein Kiel16221221–41–208
18. Bochum16221214–36–228

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik