Döntés született az öngyújtós balhé miatt félbeszakadt Bundesliga-mérkőzés ügyében

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.01.09. 18:09
Frankfurtban hallgatták meg az érintetteket (Fotó: Getty Images)
A Német Labdarúgó-szövetség (DFB) döntést hozott a decemberi Union Berlin–Bochum mérkőzés kapcsán, miután a Bochum még a meccs után óvást nyújtott be.

A döntés értelmében az eredetileg 1–1-es döntetlenre végződő mérkőzést 2–0-ra a Bochum nyerte meg. Mindez nagy változást nem hozott a tabellán, miután a Bochum továbbra is az utolsó, míg az Union a 12. helyen tanyázik.

Mint ismert, a találkozó 95. percében a berlini szurkolók egy öngyújtóval fejbe dobták a Bochum kapusát, Patrick Drewest, aki elterült a földön. Le kellett segíteni, a mérkőzést félbeszakították.

A meccset végül bő 20 perces szünet után folytatták, de Drewes nélkül. Mivel cseréje már nem volt, mezőnyjátékost állított a kapuba a Bochum, az Union-játékosok viszont sportszerűen viselkedtek, nem indítottak támadást, hátul passzolgattak az utolsó percekben. A berliniek a saját szurkolóikhoz sem mentek ki a lefújást követően.

A Schäfer Andrást is foglalkoztató Union Berlin honlapján megjelent közlemény szerint „semmilyen körülmény nem indokolta a pályán született eredmény megváltoztatását, ezért a klub az írásos indoklás átvizsgálása után hoz döntést a következő lépésről”.

A decemberi mérkőzést megóvó Bochum is reagált a történtekre, a tabella utolsó helyén tanyázó klub szerint „az egyetlen helyes döntés született”.

A DFB közleménye szerint a döntés nem jogerős, így a fővárosi klubnak egy hete van a fellebbezésre. 

   
A BUNDESLIGA ÁLLÁSAMGyDVL–KGkP
1. Bayern München15113147–13+3436
2. Bayer Leverkusen1595137–21+1632
3. Eintracht Frankfurt1583435–23+1227
4. RB Leipzig1583424–20+427
5. Mainz1574428–20+825
6. Borussia Dortmund1574428–22+625
7. Werder Bremen1574426–25+125
8. Mönchengladbach1573525–20+524
9. Freiburg1573521–24–324
10. Stuttgart1565429–25+423
11. Wolfsburg1563632–28+421
12. Union Berlin1544713–20–716
13. Augsburg1544717–32–1516
14. St. Pauli1542912–19–714
15. Hoffenheim1535720–28–814
16. Heidenheim15311118–33–1510
17. Holstein Kiel15221119–38–198
18. Bochum15221114–34–208

 

 

Legfrissebb hírek

Fiait és Schäfer Andrást sem félti a kihívásoktól Dárdai Pál

Német labdarúgás
4 órája

A világbajnoki szereplésért is hajtanak a német fiatalok a Bundesligában

Német labdarúgás
4 órája

A szokás rabjai – Malonyai Péter jegyzete

Német labdarúgás
4 órája

Kezdésnek ütős: Kane hármat, a Bayern hatot rámolt be a Lipcsének a Bundesliga nyitányán

Német labdarúgás
13 órája

Gulácsi Péter és Willi Orbán is mérföldkőhöz érkezik

Német labdarúgás
Tegnap, 8:34

Ez eddig nem a Bayern München nyara volt

Német labdarúgás
2025.08.21. 15:41

Dupla Tízes: Gulácsiék maradnak, de mi folyik mégis Lipcsében?

Német labdarúgás
2025.08.21. 13:17

A Serie A-ban az Inter, a Bundesligában a Bayern München az esélyes az Opta szerint

Olasz labdarúgás
2025.08.20. 17:51
Ezek is érdekelhetik