Erik ten Hag a lipcseiek egyik edzőjelöltje – sajtóhír

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2024.12.03. 08:38
Ten Hag a lipcseiek egyik edzőjelöltje? (Fotó: Getty Images)
A német Sky újságírója, Patrick Berger szerint a Manchester United nemrég menesztett szakvezetője, Erik ten Hag is szóba került az RB Leipzig labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjára.

Várakozáson alul szerepel az RB Leipzig, amely a Bundesligában a legutóbbi négy meccsén csak egy pontot szerzett, a Bajnokok Ligájában pedig mind az öt főtáblás mérkőzését elveszítette.

A Gulácsi Pétert és Willi Orbánt is foglalkoztató szászországi együttessel kapcsolatban többször felmerült Marco Rose menesztése, legalábbis a zuhanyhíradóban. A német Sky újságírója, Patrick Berger két szakembert nevezett meg, aki jelölt lehet a lipcsei kispadra.

Az egyik Erik ten Hag, akit bő két év regnálás után október végén menesztett a Manchester United, azóta nincs csapata. A holland szakvezetőnek már van németországi tapasztalata, 2013 és 2015 között a Bayern München második csapatának irányítója volt.

Roger Schmidt is képben van az RB Leipzignél, a német szakember augusztus végén távozott a Benficától. Az 57 éves edző a Bundesliga élvonalában a Leverkusent irányította korábban, de nemrég úgy nyilatkozott, hogy a nyárig nem akar új munkába belevágni.

Szerdán a Lipcse a Frankfurtot fogadja a Német Kupában, azon a találkozón még biztosan Marco Rose irányít.

 

 

Legfrissebb hírek

„Nem kell félnem az ellenféltől” – a 17 éves Lennart Karl történelmet írt a Bayernben

Bajnokok Ligája
Tegnap, 9:40

Két évvel meghosszabbította vezetőedzője szerződését a Bayern München

Német labdarúgás
2025.10.21. 13:14

Középpályás gólzsákja repíti az RB Leipziget

Német labdarúgás
2025.10.20. 10:48

Fordulatos meccsen mentett pontot a Freiburg a Frankfurt ellen

Német labdarúgás
2025.10.19. 17:51

Tovább robog Werner Lipcséje, Gulácsiék legyőzték a Hamburgot is

Német labdarúgás
2025.10.18. 17:45

Schäfer András nélkül verte meg a Mönchengladbachot az Union Berlin

Német labdarúgás
2025.10.17. 22:33

Gulácsi jövője ismét téma a német sajtóban

Légiósok
2025.10.13. 10:06

Korábbi klubja gyógyszerei miatt bármikor meghalhat a horvát csatár

Német labdarúgás
2025.10.09. 14:59
Ezek is érdekelhetik