2. Bundesliga: Szabó Levente nélkül kapott nagy verést a Braunschweig

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2024.12.08. 15:45
A Braunschweig nagy verést kapott Düsseldorfban (fotó: Getty Images)
A Fortuna Düsseldorf 5–0-ra győzte le a Braunschweig a német labdarúgó-bajnokság másodosztályának 15. fordulójában. A Köln Regensburgban nyert, a Hamburg nem bírt a Darmstadttal.

Szabó Levente ezúttal sem volt ott a Braunschweig keretében, csapata pedig 11 perc után padlóra került Düsseldorfban: a duplázó Dawid Kownacki mellett Isak Johansson is bevette az alsó-szászországiak hálóját.

Az utolsó negyedórához érkezve Johannesson is megszerezte a második gólját, az 5–0-s végeredményt Dzenan Pejcinovic állította be. Az idényt remekül kezdő, de az utóbbi időben hullámvölgybe kerülő Düsseldorf ezzel lezárta ötmeccses nyeretlenségi sorozatát, és két pontra megközelítve a listavezető Paderbornt, feljött az ötödik helyre. A Braunschweig egy ponttal áll az osztályozós pozíció felett.

Nem sikerült Merlin Polzin bemutatkozása hazai pályán, a HSV 2–2-t játszott a Darmstadttal. A Köln úgy is nyert a sereghajtó Regensburg otthonában, hogy az első félidőben tizenegyest hibázott.

NÉMET LABDARÚGÁS
2. BUNDESLIGA, 15. FORDULÓ
Düsseldorf–Braunschweig 5–0
Hamburg–Darmstadt 2–2
Regensburg–Köln 0–1

Legfrissebb hírek

Hosszabbításos meccs végén maradt benn Szabó Levente csapata a 2. Bundesligában

Német labdarúgás
2025.05.27. 23:51

2. Bundesliga: a Köln nemcsak feljutott, a bajnokságot is megnyerte

Német labdarúgás
2025.05.18. 17:28

Ifjabb Dárdai Pált elengedi a Hertha, az is sejthető, hol folytatja – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.17. 14:04

Újabb fontos szakember hagyja el a Hertha BSC-t – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.15. 11:32

Kiütéses sikert aratva hét év után visszajutott a Bundesligába a Hamburg

Német labdarúgás
2025.05.10. 23:42

Hét meccs után szenvedett vereséget a Hertha

Német labdarúgás
2025.05.09. 20:38

2. Bundesliga: feljutó helyen állnak, mégis menesztették a vezetőedzőt és a sportigazgatót

Német labdarúgás
2025.05.05. 12:06

2. Bundesliga: korábbi válogatott játékosnak kell benntartania Németh András csapatát

Német labdarúgás
2025.04.29. 07:49
Ezek is érdekelhetik