Újabb Dárdai távozhat a Herthától – sajtóhír

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
Vágólapra másolva!
2024.11.20. 14:07
Ijfabb Dárdai Pál csak kétszer volt kezdő a másodosztályban (fotó: Getty Images)
A Bild című lap értesülései szerint a téli átigazolási időszakban otthagyhatja a Hertha labdarúgócsapatát ifjabb Dárdai Pál.

Dárdai Bence nyári távozása után testvére is otthagyhatja a nyáron a másodosztályban szereplő Herthát. A Bild információi szerint ifjabb Dárdai Pál ugyanis elégedetlen a kevés játéklehetőséggel, legutóbb a Darmstadt ellen mindössze másodszor kapott helyet a kezdőben.

Dárdai szerződése 2026-ban jár le a Herthánál. A legidősebb Dárdai fiú számára azért is fontos lenne a rendszeres játéklehetőség, mert szeretne visszakerülni a válogatottba.

Édesapja, Dárdai Pál nemrég tért vissza a klubhoz, mint kelet-európai játékosmegfigyelő, míg bátyja, Márton szerződést hosszabbított a berliniekkel.

A Bild híre szerint egyébként a Hertha legalább öt fővel szeretné csökkenteni a 25 fős keretét: Gustav Christensen, Andreasz Buhalakisz, Bilal Hussein és Smail Prevljak is távozhat, közülük csak utóbbira számított ősszel Cristian Fiél.

 

Legfrissebb hírek

Dárdai Pál: Éreztem, hogy most nem muszáj Németországban maradnom...

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 10:47

Ifjabb Dárdai Pálért nem fizetett a Puskás Akadémia – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.09. 11:04

A Puskás Akadémia bejelentette ifjabb Dárdai Pál szerződtetését

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 08:28

Ifjabb Dárdai Pált elengedi a Hertha, az is sejthető, hol folytatja – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.17. 14:04

Újabb fontos szakember hagyja el a Hertha BSC-t – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.15. 11:32

Hét meccs után szenvedett vereséget a Hertha

Német labdarúgás
2025.05.09. 20:38

A dobogós Magdeburg ellen is folytatta jó sorozatát a Hertha

Német labdarúgás
2025.04.25. 18:27

Németországban ismét téma Dárdai Márton esetleges klubváltása

Légiósok
2025.04.09. 13:55
Ezek is érdekelhetik