Továbbra is veretlen otthon az Union Berlin, azonban nyerni ezúttal nem tudott

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.11.08. 22:27
Vincenzo Grifo büntetőjét kivédte Frederik Rönnow (Fotó: Getty Images)
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 10. fordulójában az Union Berlin gól nélküli döntetlent játszott a Freiburggal péntek este.

Schäfer András sorozatban negyedik bajnokiján a kispadon kezdte a mérkőzést – közben egyszer betegség miatt nem volt a keretben –, az Union viszont nélküle is agilisan kezdett. Azonban a félidő közepén a Freiburg állt közel a vezetés megszerzéséhez, miután Rani Khedira visszahúzta Eren Dinkcit a tizenhatos vonalán. Vincenzo Grifo büntetőjét azonban kivédte Frederik Rönnow, a kipattanót pedig Christian Günter a bal kapufa mellé emelte. Egyik csapat sem volt meggyőző a folytatásban, nem is született gól a szünetig.

Christopher Trimmel távoli bombájával kezdődött a második félidő, de a vendégek kapusa, Noah Atubolu kiütötte a labdát, és a folytatásban is neki volt több dolga, de állta a sarat. A magyar válogatott középpályás a 72. percben állt be, és ezt követően is a berliniek irányítottak, nyomtak, a vendégek a védekezésre koncentráltak. Aztán a hajrában a Freiburg előtt is adódott helyzet, de Lucas Höler és Philipp Lienhart sem tudott betalálni. Ötödik hazai bajnokiján is veretlen maradt az Union, a negyedik győzelmét azonban nem tudta megszerezni. 0–0

NÉMET BUNDESLIGA
10. FORDULÓ
Union Berlin–Freiburg 0–0

TOVÁBBI PROGRAM
Szombat
15.30: Mainz–Borussia Dortmund
15.30: St. Pauli–Bayern München (Tv: Arena4)
15.30: Bochum–Bayer Leverkusen
15.30: Werder Bremen–Holstein Kiel
18.30: RB Leipzig–Mönchengladbach (Tv: Arena4)
Vasárnap
15.30: Augsburg–Hoffenheim
17.30: VfB Stuttgart–Eintracht Frankfurt (Tv: Match4)
19.30: Heidenheim–Wolfsburg

   
A BUNDESLIGA ÁLLÁSAMGyDVL–KGkP
1. Bayern München97232–7+2523
2. RB Leipzig962115–5+1020
3. Eintracht Frankfurt952223–14+917
4. Freiburg1052313–11+217
5. Bayer Leverkusen944120–15+516
6. Borussia Dortmund951317–15+216
7. Union Berlin104429–8+116
8. Stuttgart934217–16+113
9. Mönchengladbach941415–14+113
10. Werder Bremen933315–20–512
11. Augsburg932413–20–711
12. Heidenheim931512–12010
13. Mainz924312–13–110
14. Wolfsburg923416–17–19
15. St. Pauli92257–11–48
16. Hoffenheim922513–19–68
17. Holstein Kiel912611–23–125
18. Bochum9189–29–201

 

 

Legfrissebb hírek

Lőw Zsolt visszatér Jürgen Klopp mellé

Német labdarúgás
30 perce

A St. Paulitól érkezhet Lőw Zsolt lipcsei utódja – sajtóhír

Német labdarúgás
20 órája

Szalai Attila bebizonyítaná, hogy a Bundesligába való

Légiósok
2025.05.29. 19:54

Megvan a Werder Bremen új vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
2025.05.29. 16:25

Jonathan Tah a Bayern Münchennél folytatja – hivatalos

Német labdarúgás
2025.05.29. 09:10

Nem akart szerződést hosszabbítani, ezért megvált edzőjétől a Werder Bremen

Német labdarúgás
2025.05.27. 12:18

Erik ten Hag a Leverkusen új edzője – hivatalos

Német labdarúgás
2025.05.26. 11:10

Erik ten Hag már hétfőn aláír Leverkusenbe – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.25. 10:26
Ezek is érdekelhetik