Januárban visszavonulhat a német világbajnok védő – sajtóhír

N. L.N. L.
Vágólapra másolva!
2024.11.16. 14:40
Mats Hummels kevés lehetőséget kapott eddig Rómában (Fotó: Getty Images)
A 78-szoros válogatott, világbajnok német védő megelégelte a kevés játékpercét az olasz élvonalbeli AS Romában. A jelenlegi idényben eddig összesen 23 percet kapott volt edzőitől, Daniele de Rossitól, valamint Ivan Jurictól. Claudio Ranieri alatt változhat a helyzete, azonban a Sky Sport német kiadásának értesülései alapján a játékos fontolóra veszi a visszavonulást is.

Mats Hummels tagja volt a 2014-ben világbajnokságot nyerő német válogatottnak, valamint a 2023–2024-es idény végén Bajnokok Ligája-döntőt is játszó Borussia Dortmundnak is, ahol nyáron járt le a szerződése.

Hummels ezt követően az olasz labdarúgó-bajnokság első osztályában (Serie A) szereplő AS Romához igazolt, ahol azonban nem kapta meg az elvárt játékperceket. Daniele de Rossi és Ivan Juric alatt a védő mindössze 23 percet kapott az Európa-ligát és a Serie A-t együttvéve.

A Sky Sport német kiadása jelentette meg a hírt, mely szerint Hummels visszavonulhat, ha nem változik a helyzete Rómában, vagy nem igazol el egy olyan topligás európai csapatba, ahol jobban megbecsülik a tudását. 

 

Legfrissebb hírek

Hiába játszott jobban, kikapott a Sassuolótól, így továbbra is nyeretlen a Verona

Olasz labdarúgás
6 órája

El: otthon kapott ki a Lille-től a Roma, simán megverte a Malmőt a Plzen

Európa-liga
2025.10.02. 20:43

Pellegrino duplájával szerezte meg első győzelmét a Parma a bajnokságban; nyert a Lazio is

Olasz labdarúgás
2025.09.29. 22:36

„Rossz emberrel kezdett ki...” – Conte nem kímélte a lecserélt De Bruynét

Olasz labdarúgás
2025.09.29. 09:17

A Milan tíz emberrel verte meg a Napolit, és élre állt a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.09.28. 22:46

Serie A: Mel Gibson is megnézte a Roma győzelmét a Verona ellen

Olasz labdarúgás
2025.09.28. 16:56

Serie A: gyors gólokkal kezdett a Sassuolo, győzött is

Olasz labdarúgás
2025.09.28. 14:39

Az Inter kétgólos győzelmet aratott Szardínián

Olasz labdarúgás
2025.09.27. 22:39
Ezek is érdekelhetik