Németországban kötött ki az Újpestről távozó játékos

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.10.04. 17:16
Luca Mack a Stuttgart II-ben játszik ebben az idényben (Fotó: vfb.de)
Az Újpestről távozó Luca Mack a német harmadosztályú labdarúgó-bajnokságban (3. Liga) szereplő VfB Stuttgart II csapatához szerződött.

Májusban jelentette be az Újpest, hogy a 2023–2024-es idény végén Luca Mack távozik a klubtól. A 24 éves játékos most találta meg új csapatát, egyéves szerződést kötött a VfB Stuttgarttal, amelynek második számú, alapjáraton U21-es együttesében szerepel majd – közölte a Bundesliga-klub honlapja.

A középpályás a VfB-nél nevelkedett, 2021-ben szerződött a fővárosi lila-fehérekhez, a náluk töltött három év alatt 66 NB I-es és nyolc Magyar Kupa-mérkőzésen lépett pályára, összesen egy gólt szerzett és három gólpasszt adott.

A Stuttgart II a 20 csapatos német harmadosztály idei kiírásában nyolc forduló után 11 ponttal a 10. helyen áll.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Babós Levente (Puskás Akadémia, legutóbb kölcsönben Csákvár, szabadon igazolhatóként), Baranyai Nimród (Debreceni VSC), Bese Barnabás (Fehérvár FC), Fran Brodic (horvát, Dinamo Zagreb – Horvátország), Dénes Adrián (Fiorentina – Olaszország), André Duarte (André Lourenco Duarte, portugál, NK Osijek – Horvátország), Fiola Attila (Fehérvár FC, szabadon igazolhatóként), Gergényi Bence (Fehérvár FC), Helmich Pál (magyar-német, Kecskeméti TE), Horváth Krisztofer (Torino – Olaszország, legutóbb kölcsönben Kecskeméti TE), Kaczvinszki Dominik (Budapest Honvéd), Tom Lacoux (francia, Bordeaux – Franciaország, szabadon igazolhatóként), Joao Nunes (Joao Aniceto Grandela Nunes, portugál, Casa Pia – Portugália, szabadon igazolhatóként), Riccardo Piscitelli (olasz, Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Mamoudou Karamoko (francia-elefántcsontparti, FC Köbenhavn – Dánia, legutóbb kölcsönben Fehérvár FC)
Kölcsönből visszatértek: Eckl Patrik (Komáromi FC – Szlovákia), Máté Zsolt (Tiszakécskei LC), Mucsányi Márk (BVSC-Zugló)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Dékei Márk, Simon Balázs
Kiszemeltek: –
Távozók: Peter Ambrose (nigériai, Aberdeen FC – Skócia), Jorgosz Andzulasz (görög, Helsingin JK – Finnország, szabadon igazolhatóként), Dzenan Burekovic (bosnyák, szabadon igazolható), Yohan Croizet (francia, Zalaegerszegi TE FC, kölcsön után végleg, szabadon igazolhatóként), Csoboth Kevin (FC St. Gallen 1879 – Svájc), Albi Doka (albán, KF Skenderbeu – Albánia, szabadon igazolhatóként), Sztefan Jevtovszki (északmacedón, FK Sztruga Trim-Lum – Észak-Macedónia), Aboubakar Keita (elefántcsontparti, Nyíregyháza Spartacus, szabadon igazolhatóként), Kiss Tamás (Wisla Kraków – Lengyelország, szabadon igazolhatóként), Luca Mack (német, VfB Stuttgart II – Németország, szabadon igazolhatóként), Heinz Robert Mörschel (dominikai-német, FC Vizela – Portugália, szabadon igazolhatóként), Branko Pauljevics (szerb-magyar, Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként), Franklin Sasere (nigériai, Floriana FC – Málta, szabadon igazolhatóként), Szabó Bálint (Békéscsaba 1912 Előre, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Kovács Dominik (BVSC-Zugló), Ognjen Radosevics (szerb, Nyíregyháza Spartacus), Varga Balázs (Szeged-Csanád GA)
Kölcsönből visszatér klubjához: Huszti András (Zalaegerszegi TE FC, onnan Fehérvár FC, kölcsönbe), Molnár Zsombor (Vasas FC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik