Jürgen Klopp lesz a Red Bull futballvezetője – hivatalos

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.10.09. 08:45
Jürgen Klopp január 1-től a Red Bull-csoport globális futballvezetője lesz (Fotó: Getty Images)
Német sajtóértesülések szerint a Mainzot, a Borussia Dortmundot és legutóbb az angol Liverpoolt irányító Jürgen Klopp lesz 2025. január 1-től a Red Bull futballvezetője. Ezt az értesülést szerda délelőtt a Red Bull a hivatalos felületein is megerősítette.

A Sky Sports német kiadásának újságírója, Florian Plettenberg arról számolt be, hogy az 57 éves német szakember 2025. január 1-jén kezdheti meg a munkát a Red Bull-csoportnál, mint a futball globális vezetője, Klopp pedig már alá is írta hosszú távú szerződését.

Plettenberg információi szerint Klopp szerződésében szerepel egy olyan záradék, mely szerint távozhat, ha felkérik a német válogatott kapitányának.

Klopp feladata lesz, hogy edzői kérdésben, játékfilozófiában, a labdarúgók és a szakemberek fejlesztésében, valamint az átigazolásokban is tanácsokat adjon a német RB Leipzignek, az osztrák Red Bull Salzburgnak (ahol épp Klopp liverpooli segítője, Pepijn Lijnders lett nyáron a vezetőedző), az amerikai New York Red Bullsnak, vagy éppen a brazil Red Bull Bragantinónak, de az angol másodosztályú Leeds, illetve a japán Omija Ardija is a Red Bull-csoport kötelékébe tartozik.

A Mainzot (2001–2008) és a Dortmundot (2008–2015) hét-hét, a Liverpoolt (2015-2024) kilenc évig irányító Klopp korábban arról beszélt, hogy a vörösöktől való távozása után pihenni szeretne, s nem vállal munkát, ám úgy fest, hogy 2025-ben már ismét a labdarúgásban dolgozik.

A Bild szerint a 2014 és 2022 között Lipcsében dolgozó Oliver Mintzlaff – aki 2022 óta a cégcsoport összes sportprojektjéért, így az F1-ért is felel – kérte fel Kloppot a munkára.

A lap úgy tudja, hogy a szakember feladatai közé tartozhat, hogy átigazolásokról, edzőkről és klubfejlesztésekről is döntsön, de például adott esetben a Leipziget irányító Marco Roséval is eszmét cserélhet.

A Bild kereste a Red Bullt és Kloppot is, de nem kívántak nyilatkozni.

FRISSÍTÉS (9.00): a sajtóhírek megjelenése után nem sokkal a Red Bull a hivatalos felületein jelentette be, hogy valóban Jürgen Klopp lesz a cégcsoport globális futballvezetője, s valóban 2025. január 1-jén áll munkába.

A cégcsoport közleménye kitért rá, hogy Klopp nem vesz részt a klubok napi működésében, hanem arra összpontosít, hogy támogassa a Red Bull sportigazgatóit és előremozdítsa a Red Bull kiterjedt hálózatát, így felfedezve a legújabb tehetségeket, de Klopp feladata lesz az edzők képzése is.

„Közel 25 év pálya szélén töltött idő után nem is lehetnék izgatottabb, hogy részt vehetek egy ilyen projektben. Lehet, hogy a szerepem megváltozott, de a futball iránti szenvedélyem nem. Azzal, hogy globális szinten csatlakozom a Red Bullhoz, fejleszteni, javítani és támogatni akarom a rendelkezésre álló futballtehetségeket. Számos módja van annak, hogy tanuljunk a Red Bull kiemelkedő tudását és tapasztalatát felhasználva más sportágakból és iparágakból. Szerepemet elsősorban a Red Bull-klubok edzőinek és menedzsmentjének mentoraként látom, de egy olyan szervezet része vagyok, amely egyedülálló, innovatív és előretekintő” – fogalmazott Jürgen Klopp új munkájáról.

A cégcsoport közleménye arra is kitért, hogy Jürgen Kloppot hivatalosan 2025 januárjának közepén jelentik be egy sajtótájékoztatón. Bár azt nem közölték, hogy Klopp szerződése meddig tart, sajtóértesülések szerint négy évre írt alá.

 

 

Legfrissebb hírek

A Gladbach ellen is nyert, és megünnepelte a bajnoki címet a Bayern München

Német labdarúgás
6 órája

Gulácsi mindent védett Brémában, de a Lipcse nem lehet boldog a döntetlennel

Német labdarúgás
9 órája

Lőw Zsolt a brémaiak ellen már számíthat Gulácsi Péterre

Német labdarúgás
17 órája

A Wolfsburg Dárdai Bence nélkül ikszelt a nagyot küzdő Hoffenheimmel

Német labdarúgás
2025.05.09. 22:36

Willi Orbán is bekerült a Bundesliga legjobbjai közé az EA Sports FC-ben

Német labdarúgás
2025.05.09. 21:06

Hét meccs után szenvedett vereséget a Hertha

Német labdarúgás
2025.05.09. 20:38

Pep Guardiola is elmondta a véleményét Xabi Alonso távozásáról

Német labdarúgás
2025.05.09. 19:49

Nagyon sok pénzt buknának a játékosok, ha a Lipcse lemaradna a Bajnokok Ligájáról

Német labdarúgás
2025.05.07. 11:07
Ezek is érdekelhetik