Hosszabbítottak Orbán védőtársával, csak világrekordért távozhat

B. J.B. J.
Vágólapra másolva!
2024.10.23. 17:06
Fotó: RB Leipzig
A 21 esztendős francia védőt, Castello Lukebát tavaly 30 millió euróért vette meg az RB Leipzig, és akkor 2028-ig írtak alá vele szerződést – ezt most egy évvel megtoldották, és jelentősen megemelték a kivásárlási árát is.

„Az, hogy a Leipzighez igazoljak, a legjobb döntés volt a fejlődésemet illetően. Gyorsan játéklehetőséget kaptam, és ezzel együtt felelősséget is, de mindig éreztem a szurkolóink ​​és a csapattársaim bizalmát – az RB Leipzig már a második családom. A feltételek adottak itt a legmagasabb szintű edzésmunkához, és a világ legjobb csapataival mérkőzünk meg, ez kiváló lehetőség számomra” – nyilatkozta a játékos csapata honlapján.

Az új szerződésben nem a plusz 12 hónap volt a lényeg, de még csak nem is a jelentős fizetésemelés (az évi 3 millió eurós bruttó bérét megduplázták), hanem a kivásárlási ár: 2027 után az eredeti szerződés szerint nagyon olcsón távozhatott volna, ezt a részt törölték, és a 70 millió eurós kivásárlási árat felemelték 90 millióra! Ez a Kicker szerint ez 2027-ig érvényes, utána 70 millióra csökken (a francia RMC szerint már 2026-tól olcsóbban elvihető).

A 90 millió euró két ok miatt érdekes: ennél többet nem fizettek még védőért, de éppen ennyit igen, és azt a summát a Manchester City éppen a Lipcsének utalta át, Josko Gvardiolért!

Lukeba ebben az idényben kilenc mérkőzésen szerepelt, a lipcsei védelem pedig a Bundesliga legjobbja: Lukeba oldalán Willi Orbánnal, mögöttük pedig Gulácsi Péterrel. Szerda este nehéz feladat vár rájuk: a Liverpoolt fogadják.

Lukebának négy kérője volt az utóbbi időkben: a Chelsea, a Liverpool, a Manchester United és a Real Madrid.

 

 

Legfrissebb hírek

Zivzivadze kiállítása után esett szét a Heidenheim a BVB ellen, hatgólos őrület Wolfsburgban

Német labdarúgás
2 órája

„Kár érte…” – Slot szerint a futballban megtörténhetnek a Guéhiéhez hasonló esetek

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:13

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
2025.09.11. 16:15

CIES-elemzés: bajnok lesz a Ferencváros, a Liverpool és a Real Madrid is

Minden más foci
2025.09.10. 13:02

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
2025.09.09. 18:48

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.09.09. 14:36

Toni Kroos keményen kritizálta Alexander Isakot

Angol labdarúgás
2025.09.08. 20:06

„Szoboszlai Alexander-Arnolddá változtatta magát; emlékeztet Milnerre”

Angol labdarúgás
2025.09.05. 18:36
Ezek is érdekelhetik